Ma 2024 december 21. Tamás napja van. Holnap Zénó napja lesz.
7a25ce99e022d009c20dcffcce081a90.jpg

Kampányradar - Széll Kálmán és a Paksi bővítés

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Az idő sok mindent megszépít, a történelem pedig átértékeli bizonyos szereplőinek és eseményeinek a megítélését. Gyurcsány, akinek a szerepét, bármennyire is reménykedik benne, soha sem fogja átértékelni az idő – ma a Paksi bővítéssel riogat, kampányol.

Petőfi Sándor az 1848-as forradalom emblematikus figurája, a lánglelkű költő pár hónappal a dicsőséges forradalom után csúfos vereséget szenvedett politikusként, országos ismertsége ellenére a Jászkun kerület, szabadszállási körzetében.

Ma erre már csak kevesen emlékeznek. A fiatal, mártír költőre nagyszerű versei és hazafias gondolatai révén emlékszik az utókor.

Mára Horthy Miklós személye is egyre inkább kezd konszolidálódni, szobrot kapott, konferenciákat rendeznek neves történészek bevonásával pályája a megismerésének az érdekében.

Az első szabadon választott Miniszterelnököt, Antall Józsefet, ma mindkét politikai oldal elismeri, sőt igazi európai politikusként, gondolkodóként aposztrofálja. Pedig jól emlékezhetünk rá, hogy szegény életében kapott hideget-meleget a politikai ellenfeleitől.

Miért lenne ez alól a trend alól kivétel Széll Kálmán egykori pénzügyminiszter, akit a korabeli karikatúrák tanúságai szerint, igencsak kigúnyoltak és bíráltak az új luxusadó bevezetése miatt.

Mára azonban jogosan került vissza a neve a fránya, rosszérzésű Moszkva tér helyére, s az ő nevét viseli az Orbán Kormány gazdasági programjának az egyik fundamentuma a Széll Kálmán Terv is.

Nos, most Paks kapcsán a baloldalról kemény kritikák érik a kormányt és Orbán Viktort. A baloldal sarkalatos kampánytémává tette a Paksi bővítési ügyet. Gyurcsány a hazug, pofátlan Néró, nyílt utcán hazaárulózta Orbán Viktort a hétvégén egy tiltakozó kampánygyűlésen.

Paksról döntsön a nép! – állt a kifeszített baloldali molinókon.

Rossz hírem van, Paksról és a reményeim szerint pozitív hozadékairól az Idő és a történelem fog majd dönteni. 

Mint ahogy Gyurcsányról és az álnok kétszínű politikájáról már döntött is!

Kampányradarunk, immár kilencedik epizódját olvashatták. Hamarosan jelentkezünk a következő résszel.

Csépányi Balázs

A sorozat korábbi cikkei:

]]>Kampányradar - Scheiring Gábor a hazudós]]>

]]>Kampányradar - "B" - terv]]>

]]>Kampanyradar - Fel fel te éhes liberális]]>

]]>Kampányradar - Ébresztő elvtársak!]]>

]]>Kampányradar - Mesterházy és a jófiú "imidzs"]]>

]]>Kampányradar - Unikum, és ami mögötte van]]>

]]>Kampányradar - Köteles beszéd 2.0 - amikor a fagyi visszanyal]]>

]]>Kampányradar - No Para, Imre]]>

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

]]>www.flagmagazin.hu]]>

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Politika (1582) Heti lámpás (342) Kultúra (9) Nézőpont (1) Mozaik (83) Vetítő (30) Titkok és talányok (12) Szépségápolás (15) Rejtőzködő magyarország (168) Történelem (18) Tv fotel (65) Gazdaság (724) Tereb (146) Alámerült atlantiszom (142) Belföld (11) Gasztronómia (539) Egészség (50) Mozi világ (440) Autómánia (61) Flag gondolja (38) Nagyvilág (1310) Emberi kapcsolatok (36) Életmód (1) Irodalmi kávéház (543) Jobbegyenes (2898) Sport (729) Mondom a magamét (8038)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>