Ma 2024 október 13. Kálmán, Ede napja van. Holnap Helén napja lesz.
15f71df00c9c7b4684a073cb59c68877.jpg

Kampányradar – Reszkessetek egerek!

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Mindannyian emlékezhetünk Gyurcsány Ferenc korábbi kijelentésére, mely szerint az MSZP tele van korrupciós ügyekkel. Véletlenek pedig nincsenek, Simont Fletó buktatta le. Hogy miért?

Erődemonstráció, erőfitogtatás - hulljanak a szürke egerek!

Ez a módszer egyszer már bejött Gyurcsánynak. Emlékezzünk vissza, Medgyessy bukása után új Miniszterelnököt kellett választania az MSZP-nek. Az első körös szavazás után Kiss Pétermagasan vezetett, majd jött a második kör, ahol is Gyurcsány bedarálta, mind Kisst, mind pedig az egész szoci vezérkart.

Mit tud ez az ember? Mivel tarthatja sakkban a komplett baloldalt?

Ne legyen kétségünk. A mocskos szoci pénzügyekről pontos, tételszerű kimutatásokkal és komoly perdöntő bizonyítékokkal rendelkezik az „öszödi böszme”.

Simon kiiktatása azért történt, hogy Fletó jelezze, itt van ismét, megérkezett. Reszkessen mindenki, aki az útjába áll, mert különben teríti a kártyákat, borítja a szoci dominót.

Nem lennék meglepve, ha a választásokat követően Mesterházy nem sokáig lenne az MSZP elnöke.

Érik az MSZP-DK pártszövetség, a Fidesz-KDNP mintájára.

Az új elnök pedig nem lesz más, mint Gyurcsány Ferenc.

Reszkessetek egerek!

Kampányradarunk, 11 részét olvasták. Hamarosan jelentkezünk a következő résszel.

Csépányi Balázs

A sorozat korábbi cikkei:

]]>Kampányradar - Scheiring Gábor a hazudós]]>

]]>Kampányradar - "B" - terv]]>

]]>Kampanyradar - Fel fel te éhes liberális]]>

]]>Kampányradar - Ébresztő elvtársak!]]>

]]>Kampányradar - Mesterházy és a jófiú "imidzs"]]>

]]>Kampányradar - Unikum, és ami mögötte van]]>

]]>Kampányradar - Köteles beszéd 2.0 - amikor a fagyi visszanyal]]>

]]>Kampányradar - No Para, Imre]]>

]]>Kampányradar - Széll Kálmán és a Paksi bővítés]]>

]]>Kampányradar - Jön-e velem nagysád Simit járni?]]>

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

]]>www.flagmagazin.hu]]>

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Sport (729) Tereb (146) Szépségápolás (15) Alámerült atlantiszom (142) Életmód (1) Mondom a magamét (7877) Nagyvilág (1310) Heti lámpás (329) Jobbegyenes (2856) Kultúra (9) Politika (1582) Emberi kapcsolatok (36) Gasztronómia (539) Belföld (11) Gazdaság (717) Rejtőzködő magyarország (168) Tv fotel (65) Történelem (18) Titkok és talányok (12) Irodalmi kávéház (537) Egészség (50) Autómánia (61) Nézőpont (1) Vetítő (30) Flag gondolja (36) Mozaik (83) Mozi világ (440)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>