Bár Lombardiától Szicíliáig és Toscanától Szardíniáig a középkorig nyúlnak vissza a közös nyelvi és kulturális gyökerek: ezek mégis vadonatúj tartományok voltak, korábban nem léteztek. Egy kitűnő tudóscsoport azt a célt tűzte maga elé, hogy két évtizeden át megvizsgálja az új itáliai tartományok működését: melyek voltak sikeresebbek, mint a többiek, és mitől függött a siker? Az eredményeket 1993-ban tették közzé, s könyvük a kormányzással foglalkozók alapműve, mert meglepő és igen elgondolkodtató összefüggéseket tárt fel a történelem, a kultúra, a polgári értékek és a gazdasági siker között.

Két évtized alatt döbbenetes különbségek alakultak ki a 18 tartomány közül abban a hatban, melyeket részletesen és folyamatosan vizsgáltak. Az észak-itáliai tartományok hatalmas gazdasági sikert értek el, míg a dél-itáliai tartományok jelentősen lemaradtak. A különbségek nem az induló szintből adódtak, ezért keresni kezdték a siker és a kudarc forrásait. Arra jutottak, hogy egyetlen tényezőben volt jelentős különbség a sikeres északi és a lemaradó déli tartományok között: a tartományi kormányzás hatékonyságában. Ahol jó regionális kormányzás volt, ott sikeres volt a gazdaság, ahol a regionális kormány rosszul működött, ott lemaradtak. A kormányzás hatékonyságát többek között a kormány stabilitásával, a költségvetés helyzetével, a reformok és innovációk bevezetésével, a vállalkozásösztönzéssel, az öregekről való gondoskodással, az egészségügy helyzetével és a lakásépítéssel mérték. Miután a tartományok sikere döntően a kormányzat sikerén múlott, ezért feltették a kérdést: mitől voltak sikeresek az északi regionális kormányzatok, és miért nem működtek hatékonyan a déliek?

Hatalmas kutatási apparátussal igen széles palettán vizsgálódtak, és arra a meglepő eredményre jutottak, hogy ott működtek hatékonyan a kormányok, ahol erősek voltak a polgári hagyományok, és ott siklottak ki, ahol a civil értékek és polgári szerveződések gyengék voltak. A polgári hagyományok között a közügyekben való aktív részvételt, a politikai és jogi egyenlőség értékének erejét, a szolidaritás, bizalom és türelem meglétét vagy hiányát, valamint az együttműködés társadalmi hálóinak sűrűségét tartották fontosnak. Minél több volt a civil szerveződés - egyesületek és egyletek, társas körök és klubok -, annál sűrűbb volt a társadalom önszerveződő hálója, annál erősebbek voltak a civil értékek, és annál jobb volt a tartományi kormányzás - így annál nagyobb volt húsz év alatt a gazdasági siker. Még egy érdekességre felfigyeltek: minél többen olvastak újságot, annál jobb volt a kormányzás, mert a közügyek iránti érdeklődés fontos forrása a jó kormányzásnak, így a sikernek. Mintha mindenki azt kapta volna, amit megérdemelt: ahol a helyi politikát a civil szerveződések kontroll alatt tartották, és a polgárok összefogtak egymással, hogy jobb kormányzatuk legyen, ott jobban éltek, ahol erre nem vették a fáradságot, ott bizony rosszabbul. De mitől függött, hogy egyik városban és tartományban erősek voltak a civil szerveződések, máshol viszont gyengék?

Azt találták, hogy Itáliában ez már a XII. században eldőlt: a normann hódítás alatt a dél-itáliai területeken egy központosított társadalmi és hatalmi szerkezet alakult ki, amelyben a vertikális kapcsolatok voltak meghatározóak, nem a horizontálisak. Nem a polgári önszerveződés és együttműködés, hanem a hatalomhoz való egyéni kötődés, a mások kijátszása és az azonnali egyéni előnyök követése volt az általános. Északon a bizalom, szolidaritás és együttműködés, délen a bizalmatlanság és az egyéni érdekkövetés vált általánossá. A történelem északon és délen más-más túlélési és érvényesülési stratégiát alakított ki, ez a polgári szerveződések eltérő sűrűségét hozta létre. Ezek a hagyományok döntőnek bizonyultak sok évszázad múltán, amikor a technikai forradalmak lehetővé tették a gyors felemelkedést: azoknak sikerült, akik erős polgári értékrenddel és hagyománnyal rendelkeztek. A szerzők tovább is mennek, mert kimutatják, hogy az USA és a latin-amerikai országok is hasonló észak-déli értéktengelyen helyezkednek el: a terület és a nyersanyagok bősége a függetlenség után Amerika északi és déli felének azonos felzárkózási esélyt nyitott, azonban a civil hagyományokban bővelkedő angolszász és német bevándorlók északon sikeresek lettek, míg a vertikális társadalom spanyol értékrendje délen kudarcot vallott.

Aligha kétséges, hogy Magyarországon is jelentős különbségek vannak a civil hagyományok erejét tekintve a Dunántúl, az északkeleti megyék és az alföldi mezővárosok között. Bár ezek is történelmi gyökerűek - például a török hódoltság mezővárosai polgárosodhattak, míg a Habsburg-fennhatóság konzervált -, mégsem alakult ki az országban (talán Budapest kivételével) olyan erős megosztottság a közösségi és az egyéni érdekérvényesítés között, mint Itáliában vagy Amerikában. Ebben a tükörben mi egységesebb polgári értékrendet mutatunk, mint gondolnánk, és ebből a hatalom erős kontrollja, majd szép gazdasági siker kerekedhet. Kövessük a professzor tanácsát: Magyar polgárok, egyesüljetek!

(Robert D. Putnam [with Robert Leonardi and Raffaella Y. Nanetti]: Making Democracy Work, Civic Traditions in Modern Italy, Princeton University Press, Princeton, New Jersey, 1993.)

Matolcsy György, hetivalasz.hu