Elsöprő erejű változások alakítják át munkahelyeinket, lakókörnyezetünket, a politikai életet, életmódunkat és egész kapcsolatrendszerünket. A forradalmi változások mögött egy igen egyszerű ok húzódik meg, mondja a nyugati világ vezető szociológusa. 1970-től egyre erősebben teret nyer életünkben, munkánkban és társadalmunkban az a valami, amit első információs forradalomnak hívunk. 1971-ben kezdődött, egy okos és apró találmánnyal, ez volt a mikroprocesszor. Ez képes volt olyan sok tudást tárolni igen kicsi helyen, ami az egyre több tudás egyre gyorsabb feldolgozását és fejlesztését tette lehetővé: ez már a számítógépek, az internet, az intelligens elektronikai eszközök és kommunikáció világa. Miért lehetett képes egy igen kicsi dolog, a kis szilíciumlapocska ilyen hatalmas erejű és a világ egészére kiterjedő forradalom elindítására? Azért, mert megváltoztatta a korábbi két ipari forradalom alatt követett fejlődési utat.

Az első ipari forradalom az 1770-es években indult Angliából, ahol a gőzgép és a többi szellemes találmány egyre jobb gépeket eredményezett, a gépek segítségével egyre több terméket állítottak elő, egyre kevesebb idő alatt. Az új gépek az élet minden területét forradalmasították - gondoljunk csak a vasútra, a gyáriparra, a bányákra és az egyre nagyobb városokra. Miért lehetett a gőzgép ilyen fontos találmány? Azért, mert egy új energiaforrást adott az emberiségnek. A korábbi mezőgazdasági társadalmakban úgy lehetett fejlődni, hogy több földet műveltek meg a korábbinál többen. A gőzgép és a többi ipari találmány elsősorban a szenet használta mint új energiaforrást, a megelőzően használt fa, víz és állati erő helyett. 1870 körül azonban megindult a második ipari forradalom, amely már az elektromos energiát és a belső égésű motorokat használta, és ezek még a szénnél is sokkal jobb energiaforrások. Az elektromosságra és a belső égésű motorokra épülő új ipari forradalom újból átrendezte az életet és a történelmet. Például olyan hatékony fegyvereket eredményezett, a repülőktől a tengeralattjárókig, a tankoktól a távírón át a telefonig, amelyekkel a világ újrafelosztására lehetett indulni az előző század két világháborújában. Míg az első ipari forradalom Angliából indult 1770-től, addig a második Németországból és az Egyesült Államokból 1870-től, és ebben a második ipari forradalomban már nem Angliáé volt a vezető szerep. Nem csoda, hogy az egyre hatékonyabb gazdasággal rendelkező Németország (1870-ben, a második ipari forradalom indulásának évében lesz egységes) - érezve erejét - át kívánta venni az európai kontinens feletti uralmat, és az sem, hogy a második ipari forradalom még erősebb hatalma, az USA volt képes legyőzni. Berlin, New York és Boston a fejlődési központok a korábbi London helyett.

1970-ben megint egy új technológiai forradalom indult útjára: az első információs forradalom. Egy minden korábbinál jobb, új energiaforrást fedeztek fel: a tudást. A kis szilíciumlapocska, majd az elektronikai eszközök sora az ismeretek, információk és tudás minden korábbinál hatékonyabb létrehozását, tárolását, feldolgozását és továbbítását eredményezte. Már nem a szén, olaj, víz- vagy atomenergia, hanem a tudás a termelékenység növekedésének első számú energiaforrása. A tudás "tud" valamit, amit a többi energiaforrás nem: azok használatukkal fogynak, a tudás viszont használatával nő. Akkor nő a termelékenység és a gazdagság egy családon, közösségen, településen vagy nemzetgazdaságon belül, ha a rendelkezésre álló tudást minél többen és minél jobban gyarapítják, és ennek legfontosabb trükkje, hogy mindenki megosztja a többivel a tudását. Nem csupán jobb tehát az új energiaforrás, hanem más is, mint minden korábbi. Még a napenergia sem tudja ezt a trükköt: nem fogy ugyan el, mint a szén, de nem is lesz több attól, hogy használjuk, míg a tudás igen.

Gondoljuk csak el, hogy milyen változást eredményezhet az emberiség és a mi életünkben az, ha megváltozik a fejlődés módja. Szert tettünk egy olyan energiaforrásra, amely nem csupán kimeríthetetlen, hanem attól lesz több, hogy használjuk. Nem mástól kell elvenni, hogy nekünk több legyen, hanem a miénket kell a többiekkel megosztani, hogy nekünk is több legyen. Ezért alakulnak ki hálózatok az élet minden területén, mert mindenki egyre több emberrel, közösséggel és vállalkozással szeretne kapcsolatba kerülni, tudást adni és venni. Egy ilyen formálódó új világban a Széchenyi által is használt bölcs tanítás - "Adok, hogy adjál" - új értelmet nyer: minél többet adok, annál többet kaphatok vissza, de ha önző vagyok, és nem osztom meg azt, amim van, akkor nem tudom megsokszorozni, és a végén elfogy. A százévenként rendre megérkező gazdasági forradalmak közül ezért ez a legígéretesebb, egyben a legerősebb is. Érdemes ezt a kormányzati politikának is szem előtt tartania: minél többet ad, annál többet kaphat vissza. Minél jobban segíti a családokat, településeket és a hazai vállalkozókat abban, hogy gyarapodjanak, annál jobban jár, mert annál többet kap vissza adók és gyarapodó teljesítmény révén. A szűkkeblűség már nem kifizetődő.

(Manuel Castells: The Rise of the Network Society, Blackwell Publishers, Oxford, 1996)

Matolcsy György, hetivalasz.hu