Tavaly tavasszal még minden rendben volt, emelkedtek a részvényárak, mindenki bizakodott. Majd nyáron hol itt, hol ott dőltek be hitelek, és 2008 tavaszán már mindenki tudja: az 1929-33-as világgazdasági összeomlás óta a legnagyobb pénzügyi válságot éljük meg.

Az amerikai gazdaságban várható volt a csőd, mert az Egyesült Államok valójában válságról válságra lépeget, ami belefér a szabad piac amerikai modelljébe. A hetvenes évek két olajárrobbanását az infláció elszabadulása követte, majd jött Ronald Reagan és a neoliberális gazdasági fordulat. Szerzőnk - tíz, nagy sikert aratott könyv írója - egyike azoknak, akik előre látták a mai nagy hitelválságot. Szerinte nem a neoliberális politika fékezte meg a vágtató inflációt a nyolcvanas években, hanem Paul Volcker jegybankelnök. Majd jöttek a kilencvenes évek, és egyre nagyobb lett a tőzsdei buborék.

Ez pukkant ki 2000 után, amikor összeomlott az amerikai technológiai tőzsde, és valamit tenni kellett, hogy újból beinduljon a gazdaság. Az amerikai jegybank példátlanul alacsony szintre, egy százalékra csökkentette az alapkamatot: boldog-boldogtalan hitelt vett fel, házat vásárolt, majd újabb hitelt vett fel a házára, ebből autót vett, utazott és jól élt. Az emberek, a vállalatok és az állam egyaránt eladósodott: Amerika a világ legnagyobb hitelezőjéből a legnagyobb adósává vált.

Szerzőnk szerint ezért az a neoliberális politika a felelős, amelyet a chicagói közgazdasági iskola talált fel, s melynek központi tétele, hogy az államnak ki kell vonulnia a gazdaságból, mindent a piacra kell bízni, és a legrosszabb magántulajdon is jobb, mint a legjobb állami tulajdon.

Ma az amerikai gazdaságban közel ezermilliárd dollár értékű vagyon - ingatlanok, bankok, cégek vagyona - tűnik el. Ezért az a neoliberális politika a felelős, amely a pénzügyi szektorban leépítette az állami szabályozást, és megakadályozta, hogy az újabb és újabb pénzügyi innovációkat az állam ellenőrizze. Szerzőnk szerint az 1980 előtti demokrata politika a hatalom korrupcióját hozta, a neoliberális konzervatív politika a pénz korrupcióját, és mindkettő válságba torkollott.

Van azonban még más is. A mai hitelválság mélyén az oktatás válsága húzódik meg. 1820-tól valamennyi amerikai állam ingyenes állami oktatást épített ki, és a második világháború után az USA-ban jött létre a világ első, felsőfokú képzésre alapozott középosztálya. Az amerikai munkaerő és üzleti élet azért lehetett eddig a legjobb a világon - Amerika vezetett a termelékenység, a munkaerő minősége és a technológiai innovációk terén -, mert képzett középosztályra épült a gazdaság. Ez az előny mára eltűnt. Képzettség és jövedelem között igen szoros a kapcsolat: az amerikai társadalom egyik fele ma már nem rendelkezik olyan képzettséggel, amely versenyképes lenne a világban, és ez áll az egyre nagyobb jövedelmi különbségek mögött.

Az elmúlt 25 év drámai változása Amerikában az, hogy az adózott jövedelmek óriási mértékben nőttek a leggazdagabbaknál, de a társadalom többsége ma sem él jobban, mint a nyolcvanas évek közepén. 1980 és 2005 között a felső 10 százalék jövedelmi részesedése 34-ről 46 százalékra, tehát harmadával nőtt, de többségük nem nyert semmit. A jövedelmi többlet szinte egésze a legjobban kereső egy százalékhoz került, 15 ezer adózó amerikaihoz, akik átlagosan 26 millió dollárt kerestek 2005-ben. A leggazdagabb egy százalék birtokában van az összes kötvény 70, a részvények 50 százaléka, és ők kapják az összes osztalék 60 százalékát is. A nyugdíjasok helyzete 25 év alatt kissé javult, mert a legnagyobb szavazócsoportot teszik ki. Így a dolgozó osztály lett a vesztese a neoliberális politikának.

A mai hitelválság mélyén a dolgozó osztály stagnáló jövedelme áll. Nincs elég kereslet, ahogy 1929-33-ban sem volt, és ebben az állami szabályozás hiánya, az egy százalék mohósága és a gyenge oktatás a ludas.

 

 

Matolcsy György, hetivalasz.hu