Ma 2024 december 21. Tamás napja van. Holnap Zénó napja lesz.
729f4aa239179f16d6794dd82bd493d2.jpg

Bogár László: Az ügynök(ök) halála

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

A modern társadalom lélektana Leon Festinger nyomán a kognitív disszonancia redukciójaként írja le azt a mechanizmust, amelynek lényege, hogy ha valamit elhibázunk, akkor ennek átélése feszültséget kelt az egóban, tudat alatt még akkor is, ha a tudatos szinten menekülünk a felismerés elől.

A kognitív disszonancia szorongáskeltő állapot, amit igyekszünk feloldani, mégpedig a disszonancia csökkentésével. A feszültségfeloldási kísérlet lehet konstruktív, de lehet destruktív is. A konstruktív feloldás lényegében nem más, mint a hibáink nyílt beismerése, illetve a törekvés arra, hogy enyhítsük az ebből eredő negatív következményeket.

Európa uralmi elitjei azonban láthatóan nem ezt, hanem a destruktív megoldást választják, mint eddig mindig. Hibáik belátása és a korrekciós kísérlet helyett még inkább elmélyítik, súlyosbítják a végzetesen hibás nézeteikből, illetve az ezekre épülő politikai gyakorlatukból származó pusztító következményeket. Mindez nem a véletlen műve. Európa uralmi elitjének nagy része ugyanis szimpla ügynök, egy olyan láthatatlan globális szuperstruktúra ügynöke, amely a bevándoroltatást egyszerűen fegyverként használja az európai civilizáció maradékának felszámolására. Az uralmi struktúra eltávolítása szükséges, de nem elégséges feltétele Európa megmenekülésének, ehhez végre nevükön kellene nevezni a dolgokat.

Az ügynökként üzemeltetett uralmi elit nem tudja, de kollaboránsként nem meri, illetve nem is akarja a valóságot valóságként értelmezni. Ehelyett „megbízói” által konstruált hamis valóságban él, illetve ebbe próbálja belekényszeríteni Európa népeit. Nemcsak hogy kezelni nem képes tehát a helyzetet, de értelmezni sem, pedig ma már a szimpla kezelésnél sokkal többre, stratégiai megoldásra volna szükség. Méghozzá azonnal. De ennek egyelőre semmi realitása, s ahogy a fizika mondja, „egyenes vonalú egyenletes mozgással” szakadékba tart ma a Európa. A helyzet veszélyes, mert azonnali radikális politikai változásokra volna szükség, de ha ez robbanásszerűen történik, az megoldást nem hoz, de újabb káosz felé taszít.

A néven nevezés első eleme annak kimondása, hogy az Iszlám Állam fedőnevű globális terrorgépezet Amerika, Izrael és Szaúd-Arábia „triumvirátusának” konstrukciója, amelyet eddig leginkább a globális szuperstruktúrával szembehelyezkedő „renitens” iszlám nemzetek ellen használtak, most pedig az európai civilizációval szemben alkalmazzák. A „triumvirátusnak” csak negatív céljai vannak, hiszen destruktív módon a hanyatló, széteső amerikai birodalom globális kifosztó funkcióit akarja mindenáron konzerválni. Ennek érdekében igyekeznek leszámolni potenciális riválisaikkal, Európával, Oroszországgal, Kínával és a nekik nem engedelmeskedő iszlám nemzetekkel. A „triumvirátus” mögül felsejlő történelmi sötét energia ötszáz évvel ezelőtt az európai embert bevándorló terrorista rablóbandaként (Cortés, Pizarro, Francis Drake és társaik) használta az összes többi civilizáció elpusztítására és/vagy kifosztására. Most viszont az elmúlt fél évezredben szétroncsolt civilizációk törmelékeiből, „veszélyes hulladékaiból” eszkábálta össze az Iszlám Állam terrorgépezetét az európai ember megsemmisítésére. Hogy majd ha ez megtörtént, ezt a rákos burjánzásként tenyésző horrorörvénylést végül saját magával zabáltassa fel. Egészen egyszerűen azért, mert ennek a sötét energiának nincs már szüksége az emberiségre. Nem gonoszságból, hanem mert költség-haszon elemzése azt mutatja számára, hogy az emberiség nagyobbik fele már végleg kizáratott annak a lehetőségéből, hogy bármilyen nyomorúságos szintű fogyasztásának fedezetét megtermelje, így aztán léte költség-haszon alapon indokolatlan. Nincs olyan sötét képzelet, amely ennek a projektnek a szörnyűségét elénk tudná vetíteni.

A kiút megtalálásához először is azzal kellene szembesülni, hogy az emberi létezés lényege, hogy minden anyagi-fizikai struktúra lelki, erkölcsi, szellemi talapzatra épül. Ha tehát az anyagi-fizikai világ fenyegetően örvénylik körülöttünk, annak szellemi okai vannak, vagyis csupán ennek a kivetülését érzékeljük anyagi-fizikai csapásként. Megoldás csak a mély hitre épülő tudás, bátorság és becsület visszaszerzésével képzelhető el. Mert az elmúlt évszázadokban a keresztény európai ember folyamatosan vesztette el hitét, és fordult el az őt mindig is megtartó szakrális talapzatától. Nem „ártatlan áldozatok” vagyunk tehát, hanem „szóval, tettel, mulasztással” vétkező vétkesek, akik a saját hedonista vágyaik kielégítése érdekében a történelmi sötét energia – amelyet ma leginkább a „liberális demokrácia” hazug mitológiája testesít meg – zsoldosaivá váltak.

Az ősi keleti bölcsesség szerint „ha változást akarsz, a változás légy te magad”. Ez ilyen egyszerű, és persze ilyen hallatlanul bonyolult! Módfelett kalandos évtizedek várnak ránk, de gyürkőzzünk neki, mert „innen szép győzni”.

]]>www.magyarhirlap.hu]]> - Bogár László

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Politika (1582) Rejtőzködő magyarország (168) Kultúra (9) Irodalmi kávéház (543) Jobbegyenes (2898) Emberi kapcsolatok (36) Nagyvilág (1310) Autómánia (61) Sport (729) Tereb (146) Történelem (18) Heti lámpás (342) Mozi világ (440) Titkok és talányok (12) Alámerült atlantiszom (142) Szépségápolás (15) Mozaik (83) Nézőpont (1) Gazdaság (724) Belföld (11) Gasztronómia (539) Tv fotel (65) Egészség (50) Mondom a magamét (8038) Flag gondolja (38) Vetítő (30) Életmód (1)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>