Hogyan képzelhető el, hogy éppen az állja útját a globális hatalmak további térnyerésének, ami az erejét adja?

Sokan olvastunk gyermekkorunkban a préritűzzel szemben gyújtott ellentűzről, az egri vár védői is ellenalagutat fúrtak a törökök alagútjával szemben, hallottunk már a kutyaharapást szőrével kezelő gyógymódról, vagy a kígyóharapás elleni kígyóméregről, de hogy a globalizációval szemben éppen a globalizáció legyen a gyógymód? Nos, ez különösen hangzik, de Adair Turner meggyőző bizonyítékkal állt elő.

Elemzi a világgazdaság vezető folyamatait, és arra a következtetésre jut, hogy a fejlett országokban a szolgáltatások bővülése a legerősebb tendencia. Ahogy egyre tehetősebbek leszünk, úgy egyre többet költünk fodrászra és étteremre, utazásra és egészségünk megőrzésére, tanulásra és a szabad idő eltöltésére. Ezek zömében olyan tevékenységek, melyeket közvetlenül, személyesen adnak és vesznek, nem lehet őket exportálni és importálni (milyen lehet egy exportált hajvágás?), és kevéssé lehet gépesíteni: szükség van arra az emberre, aki helyben elvégzi ezeket a tevékenységeket. Az USA-ban a GDP 62 százalékát adták a szolgáltatások 1960-ban, és ez az arány 1997-ben 72 százalékra nőtt. Valamennyi fejlett országban hasonlóak az arányok, már nálunk is 60 százalék felett van a szolgáltatások részaránya. 1970-ben a brit fogyasztók még jövedelmük 70 százalékát költötték fizikai árukra (háztartási gépektől a gépkocsiig) és energiára, 1998-ban már csak jövedelmük 52 százalékát, miközben egyre többet fizettek közlekedésre és utazásra, szórakozásra és sportra, valamint személyes szolgáltatásokért a tisztítótól a gyermekfelügyeletig. A gyermekekre azonban nem lehet műholdon keresztül vigyázni, ahogy a többi személyes szolgáltatást is személyesen kell teljesíteni; nem lehet a világ másik pontjáról kertet nyírni vagy talpmasszást végezni.

Ez azonban azt is jelenti, hogy a szolgáltatások bővülésével nem a globális gazdaság erősödik, hanem a helyi, nem a multinacionális vállalatok kapják a hajvágásból vagy éttermi ebédből származó bevételt, hanem döntő többségében a hazai tulajdonban álló kis- és közepes vállalkozások. Ahol a globális cégek a meghatározóak, így az iparban, a pénzügyi szektorban vagy a médiában, ott ezek a cégek óriási versenyben állnak egymással, és ezekben a szektorokban a termékek árai folyamatosan csökkennek. Gondoljunk csak a számítógépre, a telefonra, a televízióra vagy a hifiberendezésekre: ezeket zömében a nagy multinacionális cégek gyártják, és termelésüket folyamatosan kihelyezik egyre olcsóbb országokba, hogy felülkerekedjenek a versenyben, de ezzel áraik is egyre csökkennek. Ezzel szemben az utazás, a vendéglátás, az egészségügyi ellátás és az oktatás árai sokszor meredeken nőnek; ezeket ugyanis nem a globális verseny alakítja, hanem a helyi piacok, ahol kisebb a verseny. Kisebb a verseny, mert nem lehet távolról, más globális szolgáltatóktól olcsóbban megvenni az ebédet vagy a gépkocsijavítást. Nagy-Britanniában például 1980-98 között mind az étkezéssel kapcsolatos szolgáltatások igénybevétele, mind a tartós háztartási gépek vásárlása jobban nőtt, mint a GDP. Száznegyven százalékkal több háztartási gépet adtak el, és 77 százalékkal többet ettek háztartáson kívül, miközben a teljes gazdaság csak 52 százalékkal nőtt. Ebben az időszakban a britek több autót, mosógépet és televíziót vettek, és többet is ettek máshol, mint korábban, de a háztartási gépek árai csak 62 százalékkal emelkedtek, miközben az étkezéssel kapcsolatos árak 214 százalékkal. Televíziót már nem Angliában gyártottak, hanem sokkal olcsóbban például Magyarországon, de délben vagy esténként nem ugorhattak át Londonból egy budapesti vagy prágai étterembe. A globálisan előállítható termékek termelékenysége (egy óra alatt előállított termék mennyisége) tehát sokkal gyorsabban nőtt, mint a helyben igénybe vehető szolgáltatásoké, ezért egyre olcsóbbá váltak, miközben egyre többet vettek belőlük.

A vége az a dolognak, hogy hiába gyártanak egyre több terméket globálisan, a helyben (abban az országban, városban, faluban, ahol élünk) kínált termékek és szolgáltatások részaránya egyre nő a globális termékekkel szemben. Egyre többet használunk mennyiségileg a globalizációból származó termékekből, de jövedelmünk egyre kisebb részét kell adnunk értük. Minél több terméket kapcsolnak be a multinacionális cégek a globalizációba, tehát minél több termék gyártását viszik egyre olcsóbb helyszínekre, annál meredekebben csökken az azok előállítására fordított idő, mert egyre termelékenyebben állítják elő őket, de ezáltal egyre többet adhatunk jövedelmünkből a helyben előállított termékekért honfitársainknak. Minél gyorsabb és mélyebb a globalizáció, annál erősebb a helyi és a hazai térnyerése. Minél erősebb kíván lenni a nemzetközi, annál jobban megerősödik a nemzeti. A globalizáció felfalja a globalizációt, és a multinacionális cégek éppen azzal veszítenek teret a jövedelmünkért folyó harcban, hogy egyre erősebbé válnak. A globális cégek jövedelmünket akarják, nem érzelmeinket, lelkünket vagy gondolatainkat; ott veszítenek hát, ahol nyerni akartak. A kicsi legyőzi a nagyot, a helyi a globálist, a nemzet a nemzet felett állót: nincs helye a félelemnek.

(Adair Turner: Just Capital, The Liberal Economy, Pan Books, 2002)

Matolcsí György, hetivalasz.hu