A szakirodalom a pénzügyi szektor tevékenységét abban jelöli meg, hogy kezeli az állampolgárok, a vállalkozások pénzét azok megbízása alapján, számlákat vezet, fizetéseket teljesít és követeléseket szed be, az ideiglenesen szabad eszközökért kamatot fizet, valamint végrehajtja megbízói befektetési utasítását, és ezenfelül tanácsokkal is szolgál pénzügyi kérdésekben. Tehát közvetítést végez ügyfelei megbízásából. Ezt teszi akkor is, amikor hitelt nyújt, hiszen azt nem a saját pénzéből, hanem a betétesekéből teszi. Saját pénzét műveletei közben felmerülő kockázatainak fedezetére, biztosítékként használja arra az esetre, ha közvetítői minőségében kár érné, mert hitelei nem térülnek meg, vagy befektetései befuccsolnak, hogy betétesei pénzét még ezekben a nem kívánt esetekben is vissza tudja adni.

A pénzintézetek tehát tipikus közvetítő-szolgáltató egységek a szó legköznapibb értelmében. Sokan voltunk, akik így gondoltuk egészen a legutóbbi időkig, amíg ebben a hitünkben a nemzetközi és hazai a pénzügyi szolgáltatókkal kapcsolatos, véget érni nem akaró, veszélyes üzenetet tartalmazó eseménysorai meg nem ingattak. Gondolunk a szép számú hazai és nemzetközi – kirobbant és elhallgatott – pénzügyi botrányra, legutóbb éppen a Buda-Cash, a Quaestor és más brókerházak körüli zavarokra.

A feltárt, s immár egymilliárd eurót meghaladó veszteségek a nálunk hússzor nagyobb méretű német gazdaságban húszmilliárdosak lennének, tehát ott is komolyan kellene venni ezeket. (Ausztriában is gondot okozott az Alpe Adria-bankbotrány, amely a hivatalos közlés szerint milliárdokban kifejezve is két számjegyű veszteséget okozott, és hozzájárult az ország befektetési minősítésének egy fokozattal való leszállításához.) Sajnos sem magunkról, sem szűkebb politikai közösségünkről, az Európai Unióról, de az Egyesült Államokat is magában foglaló euroatlanti térségről sem mondhatjuk el, hogy vége szakadt volna a „szolgáltató” pénzügyi szektor visszaéléseinek.

A társadalmakat károsító visszaélések hosszú sorára jellemző, hogy a legritkább esetben vannak felelősök, felelősségre vonás meg egyáltalán nincs, a veszteség végszámláját pedig az adófizetőknek (a költségvetéseknek), illetve időnként a károsult ügyfeleknek kell állniuk. A történelmi hitelesség kedvéért célszerű legalább a közelmúlt hazai pénzügyi botrányait nevesíteni.

A rendszerváltás idején a rendszerváltó elitek figyelmét messze elkerülte, hogy keressék a nagyfokú eladósodás valódi okait, pedig a rendszerváltást is éppen az alapozta meg, hogy az adóssággyártás már nem volt tovább folytatható totális gazdasági összeomlás nélkül. Az ennek okairól készült alapos szakérői elemzések visszhang nélkül maradtak, az eladósodás főszereplői pedig egérutat nyertek, és rendszerváltó „szakemberekként” folytathatták tevékenységüket a legfontosabb pénzügyi szolgáltató vezérlőpultok mellett. Az államkassza zokszó nélkül fizetett mintegy ötmilliárd dollárnyit a bankok konszolidálására, és átvállalt húszmilliárd dollárnyi, évtizedek alatt felhalmozott veszteségterhet a jegybanktól. Ezek nélkül a feltáratlan tételek nélkül ma az államadósság a nyolcvan százalék körüli szint helyett akár ennek fele is lehetne, a gazdaság negyedszázadnyi pangásközeli állapot helyett akár meg is háromszorozhatta volna teljesítményét.

Nem tekinthető ezek után véletlennek, hogy a rendszerváltás utáni pénzügyi szolgáltató szektor menetrend szerint szolgáltatta a botrányokat. A Budapest Bank sikerrel tagadta le valós pénzügyi helyzetét, amiből a parlamentig ható botrány keletkezett, majd olyan áron sikerült a bankot „értékesíteni”, hogy a kormánynak évekig kellett tízmilliárdokat fizetnie az új tulajdonosnak vételár helyett. Hasonló sors jutott a hajdani Posta Banknak is, ezúttal százötvenmilliárd forint állami pénz bánta. A jegybank bécsi leánybankjának, a CW Banknak veszteségi összege soha nem került napvilágra, de a botrány két évig kavargott. Az ország közvéleménye szó nélkül nyelte le a tényt, hogy a hárommilliárd dollárnyi friss tőkével ellátott állami bankokat szinte ajándékba adták piacon kívüli, ismeretlen magánalkuk keretében baráti befektetőknek azok, akiknek mondataiban kötelező jelleggel legalább kétszer volt hivatkozás a piac mindenhatóságára.

Hosszú sora volt a kisebb pénzügyi szolgáltató, befektetési és brókercégeknek. Volt itt Globex-, Baumag-, K&H Equities-botrány és csalás, mind következmények nélkül. Most pedig egy újabb eurómilliárdos brókeradag. Joggal merül fel a kérdés, hogy így szolgáltat-e a pénzügyi szektor. Szolgáltatásai permanens botrányokból és károkozásból állnak nemcsak nálunk, de mindenütt, abban a szövetségi rendszerben, amelyben élünk? Ha így van, akkor vajon miért? Lehet-e ezt vég nélkül tűrni? Ami a magyar ügyeket illeti, a válasz kézenfekvő. Nem nálunk dőlt el ugyanis, hogy milyen rendszerváltás valósul meg.

A hajdani Andrew Sarlós mondása szerint egymillió dollárt fordítottak arra, hogy a rendszerváltáshoz kapcsolódó törvényeket átpréseljék az átmentett hazai pénzügyi elit segítségével a parlamenten, híven követve a liberalizáció és dereguláció nemzetközi mintáit. Csak semmi szabály, semmi korlát, mert mindez a piac működését zavarja, szólt és szól még ma is a vezérszólam. Korlátok a kockázatvállalás előtt se legyenek! A prudens bankári magatartás csak retorikai fordulat, fügefalevél, nyugodtan lehet az ügyfelek pénzét kockáztatni. Ha beüt a krach, és elúszik az ügyfelek pénze, az az ő bajuk és a kormányé, amely álljon helyt és fizesse ki a veszteseket, és tegye be a bankba is a szükséges pénzt. Baj esetén meg jól el lehet verni a port az államon, hogy nem volt hatékony az ellenőrzés, aminek aktív jelenlétét a baj előtt két nappal még a piaci folyamatokba való durva beavatkozásként illett aposztrofálni.

Az azonban, hogy mi lenne a teendő, már régóta világos: az ésszerű kockázatvállalás szabályozása és az erre alapított hatékony ellenőrzés. Ennek azonban még az euroatlanti térségben – így annak részeként hazánkban sem – nem virradt fel a napja. S hogy meddig kell még erre várnunk, azt nem látjuk.

Boros Imre - magyarhirlap.hu

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!