Széles körben elfogadott a kettős mérce fogalma és definíciója. Akkor beszélünk róla, ha ugyanazt a tényállást attól függően ítéljük meg, hogy ki vagy kik hozhatók kapcsolatba vele. Globalista-liberális olvasatban például nagy az erkölcsi nívóbeli különbség tömeggyilkosságok között. A nácizmus által elkövetett tömeggyilkosságok soha el nem évülő bűnök, mi több, generációról generá­cióra öröklődnek a kötelező vezekelési kényszerrel együtt. Bárminemű nem tömeggyilkos részvétel is e rezsimekben eleve purgálással jár, valamint az érintett vitathatatlan tudományos és/vagy művészeti érdemei tagadásával.

A kommunista tömeggyilkosok tudományos és művészeti eredményeit viszont széles körben elismerik, miközben tömeggyilkos mivoltuk kötelezően felejtendő. Felmentést a kötelező purgálás alól náci bélyeg esetén – szigorúan globalista-liberális ívű haszonelvű alapon – csak és kizárólag a liberális kánon adhat. Adott is Werner von Brauntól Herbert von Karajanon át egészen a Wehrmacht olyan tábornokáig, mint például Paulus vagy éppen Speidel, aki később magas NATO-beosztást kapott.Ezekről az esetekről a nagyközönség azonban akkoriban szinte nem értesült, nem szerepeltek botrányként a lapok címoldalán vagy a híradók vezető híreiben. A kollektív feledésre amúgy is mindig lehet számítani. A napjainkban őrületes sebességgel haladó digitális forradalomnak és vadhajtásának, a féltett adatok meghackelésének hála, az ilyen kettős mércék manapság szinte azonnal napvilágra kerülnek.

A kettősmérce-esetek zuhatagszerű szaporodása rádöbbenti a gyanútlan szemlélőt, hogy valójában nem abban a világban (liberális demokrácia) él, amelyet korábban nagyon is elfogadott. Valami nagyon másról és egyre növekvő mértékben másról van szó, világunk furcsa megkettőzéséről, az igazság és a valóság relativizálásáról. A korábban a jóról és a rosszról alkotott fogalmainknak most attól kell függniük, hogy a jót vagy a rosszat éppen ki követi el. Minden lehet fordítva is, mint gondoljuk. Nagy bűnelkövetők jó emberekké nemesíttetnek, míg tiszta gondolatokat képviselők kitaszítottakká válhatnak.

Mélyre ható tudati zavart az elmúlt hónapokban különösképpen két eset kavart Európa-szerte. Az egyik a valóban védendő érték, a sajtószabadság ügyében. A párizsi szatirikus lap, a Charlie Hebdo éveken át szakmányban gúnyolta a világ vezető vallásait, főként a keresztényeket és a muszlimokat. Egyes gúnyrajzai valóban minden tolerálható mértéket felülmúltak, s ez a muszlimokból mészárlásig fajuló dühöt váltott ki. Európa vezetői kart karba öltve tiltakoztak a sajtószabadság jegyében. A kérdés, hogy ennek vannak-e határai, fel sem merült. A közelmúltban azonban kiderült, hogy nagyon is vannak a sajtó szabadságnak (szabadosságnak) is határai, mégpedig Euró­ban mérhető pragmatista alapon.

Ezt példázza az Erdogan török elnök elleni gúnyvers. Szerzője ellen eljárás folyik, de senki nem marasztalja el a német igazságszolgáltatást a sajtószabadság védelmére hivatkozva.

A másik kettős mérce a migrációval kapcsolatos. Az érvényes és hatályos európai és ezzel azonos nemzeti jogrendek alapján eljárókat, tehát a jókat, a szabálykövetőket elmarasztalás illette, illeti, amíg a jogot megszegőket és az erre biztatókat elismerés övezte és részben övezi ma is. Joggal merül fel a kérdés, hogy az általános emberi évezredes erkölcsi zsinórmértékek ilyen világméretű sikeres relativizálásához, beleértve a hatályos jogot is, honnan kerülnek elő az erőforrások és főként a pénz, mert ehhez bizony nagyon sok pénz kell.

A napokban kipattant offshore-botrány erre jórészt magyarázatot ad, hiszen ez maga is világméretű gazdasági kettős mérce. Kormányok és politikusok bűnös összekacsintása mellett folyik az évtizedes gyakorlat, amely egyeseknek (nagy nemzetközi gazdasági szereplőknek) lehetővé teszi, hogy megtermelt hasznukból ne ott és főként ne olyan sokat adózzanak, mint a törvények szerint kellene. A bűnös közreműködő összekacsintókat, a világméretű kettősmérce-bajnokokat (politikusok, hatósági emberek, egyes újságírók és tudósok, művészek, egyéb hírességek) szolgálataikért ugyancsak offshore-számlákon fizetik ki – és ezzel egyben rabul is ejtik. Ha később eszükbe jutna borítani, rögtön kiderül az offshore-kapcsolat, és oda a dicsfény, a renomé. Az offshore-történetekben mindig piti közreműködők buknak le, esetleg a globalista lakájpolitika címszereplői, ha nem elégedettek velük a fő offshore-osok. (Érdemes az ügyben elolvasni Ulfkotte A megvásárolt újságírók című könyvét.)

Az offshore-ügyet mint a kettős mércék anyagi talapzatát annak becsült mértéke alapozza meg. A világ mintegy harminc offshore-paradicsomában a kérdésben elmerült elemzők ötvenezermilliárd dollárnyi értéket valószínűsítenek, amely megfelel az Egyesült Államok és az Európai Unió közel kétéves együttes nemzeti termékének (GDP). Az összegek döntő része nem azoké, akik lebuknak, hanem azoké, akik mindig megússzák. Mi a közel háromszázmilliárd dollár offshore-okba távozott értékünkkel dobogósak vagyunk. Ennek a nagyságrendnek meg is feleltethető a hazai kettősmérce-piac a médiában, a társadalomról és a gazdaságról vallott ismeretek kanonizálásában vagy megtagadásában, illetve elhallgatásában, az 1945 előtti múlt értékeinek kanonizálásában vagy éppen tagadásában. Az éves offshore-növekmény mintegy négyszázmilliárd dollárra tehető világméretekben. A napokban az EU vezető országai deklarálták, hogy fel fognak lépni az offshore-os adócsalás – amelynek adóoptimalizálás a politikailag korrekt elnevezése – ellen.

Sokkal több hitele lenne e bejelentésnek, ha éppen két éve nem az euró­pai fő offshore-ország, azaz Luxemburg volt miniszterelnökét és egyben pénzügyminiszterét ültették volna az EU-bizottság élére. Tőle őszinte küzdelem ebben az ügyben nem várható el. Félmilliós lélekszámú országa ötvenmilliárd eurós nemzeti termékének kilencven százalékát kreatív könyvelők és adótételek termelik. Az offshore-jelenség felszámolása ugyanis egyenlő lenne a globalista-liberális kettős mércés kapitalizmus felszámolásával, de vajon számíthatunk erre? A közeljövőben aligha, pedig megvalósítása esetén valóban Európa gazdasága lenne a legversenyképesebb.

Boros Imre – ]]>www.magyarhirlap.hu]]>