Ma 2019 november 20. Jolán napja van. Holnap Olivér napja lesz.
borosimre.jpg

Boros Imre: Amerika újra nagy lesz

Flag

Szöveg méret

4
Átlag: 4 (1 szavazat)

Mit tudhat Trump, amit mi nem tudtunk eddig Amerikáról, és ami lázba hozta az amerikaiakat?

I make America great again, azaz Amerikát ismét naggyá teszem – ez a felettébb hatásos választási vezérszólam hangzott el számtalanszor az idei tengerentúli elnökválasztáson a győztes Donald Trump tolmácsolásában. Kétértelmű kijelentésről van szó, mert a szlogen homlokegyenest mást sugallt a külvilágnak és láthatólag mást az amerikai választópolgároknak. Igazi tartalmát idejében csak az amerikaiak érthették meg, míg a világ most kezd ráeszmélni a vezérszólam valós tartalmára.

Nem eléggé nagy ma is Amerika? – tette fel joggal a külvilág avatatlan közvéleménye a kérdést.

Amerika ugyanis mindenütt ott van. Csapatai a világban számtalan támaszponton állomásoznak, hadihajói a világ óceánjain és tengerein járőröznek, hírszerző hálózata átszövi technikával és személyzettel a földgolyót, nagy cégei és bankjai mindenütt piacformáló erők. Végül pedig az amerikai dollár nem egyszerűen csak az Egyesült Államok pénzneme, jelentősége a teljes világgazdaságban elvitathatatlan, hiszen ebben őrzik a világ országai devizatartalékaik hatvanöt százalékát. Ráadásul az amerikai életformát meghatározó civilizációs és kulturális viselkedési minták mindenütt elterjedtek, és kiszorítják az évszázados nemzeti hagyományokat.

Mi kell még Amerikának ahhoz, hogy „ismét nagy” legyen? Mit tudhat Trump, amit mi nem tudtunk eddig Amerikáról, és ami lázba hozta az amerikaiakat? Végül is minden, a fősodorból érkező ellentétes tartalmú jóslat ellenére Donald Trump nem csak a saját pártjában verte nagy fölénnyel a riválisait, de vitathatatlan győztese lett a végső megmérettetésnek, vagyis a választásnak is. Mindezt úgy érte el, hogy megígérte az amerikaiaknak, hogy hazájuk ismét nagy lesz, és ezt az ígéretet minden számottevő politikai tapasztalat híján tette.

A tartalmas „nagyság dilemmára” más magyarázat nem lehet, mint hogy lényegében két amerikai minőség létezik: az egyiket mi, az Egyesült Államokon kívüliek látjuk és nagynak értékeljük, a másikat pedig a tengerentúli választópolgárok, és egyre kisebbnek tűnik a szemükben, egyre kevesebbet ad számukra.

Világosan elkülöníthetővé vált immár a fejekben az amerikai nemzetállami és az amerikai világbirodalmi szerepkör, a hazaiak a nemzetállami szerepeket látják növekvő mértékben, de a kívülállók erről kevésbé tájékozottak, ám nap mint nap tapasztalták az amerikai virulens, gyakran zavaró aktivitást. Bizony, a két amerikai minőség mára kiengesztelhetetlen konfliktusba került egymással, ha másból nem is, de a választási küzdelem hevességéből ezt világosan le lehetett mérni.

Eddig ugyanis soha nem fordult elő, hogy bármelyik politikai fél (csak kettő van) valaha is végzetesnek élte volna meg a választás végeredmé­nyét. Most viszont ennél is több történt: az egyik oldalra a radikális változást kívánó választók, a másikra pedig az eddigi rendhez ragaszkodók kerültek, tulajdonképpen pártállásra való tekintet nélkül. (Trumpot saját pártvezetőinek egy jelentős része is határozottan ellenezte, és nyíltan kiállt a vetélytárs mellett, ami soha nem volt még eddig gyakorlat.) A kritikus helyzetből logikusan következik, hogy Donald Trump szlogenje nem a világbirodalmi szerepkörben gazdaszervezetként működő Amerikából, hanem a nemzetállamiból kíván ismét nagyobbat, szebbet és boldogabbat csinálni, és éppen a világbirodalmi Amerika kárára.

Célfüggvényét pedig csak a világbirodalmi Amerika célfüggvényének rovására lehet ugyanis megoldani, ez a napnál is világosabb. Ha a kibontakoztatni kívánt folyamatot megtisztítjuk a divatos és sokszor bonyolult ideológiai, szociológiai, társadalom-, pszichológiai és sok esetben hipokrita magyarázatoktól, akkor a folyamat leegyszerűsödik nemzetgazdasági szemléletű jövedelem-újraelosztási problémára, amelyben a globalista világhatalmi szerkezettől jövedelmek kerülnek át a nemzetgazdasági szerkezetbe, úgy, hogy azt formailag egy nemzetgazdasági szerkezeten (az Egyesült Államok költségvetésén) keresztül kell végrehajtani. Nem tekinteném ezt éppen egyszerű és konfliktusoktól mentes folyamatnak.

A bonyolult összefüggésrendszerből ma csak két tipikus konfliktusos esetet szemlézünk. Vegyük elsőként a hadsereg és minden ehhez kapcsolódó struktúra (felderítés, legális és illegális hírszerzés és a többi) kérdését. A szervezet nemzeti szemléletben védelmi célokat szolgál. Az Egyesült Államokat nemzetközi méretekkel röpke két és fél évszázados történetében nem nagyon érte külső támadás, viszont számtalan esetben támadott meg más államokat.

A hivatalos véderő tehát folyamatosan másokat támadó erőként működött, és fogyasztotta a nemzetállam erőforrásait. Nemzeti szemléletben a „védelmi” költségek tehát messze eltúlzottak. Az érvelés, hogy az Egyesült Államok mások védelmét is szavatolja, hipokrita álláspont, s inkább úgy igaz, hogy világbirodalmi érdekeket szolgál, amiből az állam adó­fizető polgárainak nincs hasznuk, az ebből származó hasznok messze elkerülik mind az Egyesült Államok államkasszáját, mind a polgárok számláit, de növekvő mértékben terhelik a hazai adófizetőket.

Indokolt a költségek csökkentése és a katonai szövetségesek áldozatvállalásának növelése. S hasonló konfliktus lengi körül az amerikai nagy cégek külföldi üzleteit is. Jórészt azért települnek olcsó bérű külföldi országokba, hogy sokkal kevesebbért termeljenek, de közben otthon károk keletkeznek, munkahelyek szűnnek meg, és elmarad egy sor állami bevétel. A problémára kétfajta nemzetérdekű megoldás létezhet, vagy a cégek önként hazatelepülnek, vagy ha külföldön előállított termékeiket az anyaországba hozzák vissza, akkor fizessenek vámot.

Mindkét megoldás hazai jövedelmeket szaporít, és elvesz a világbirodalmi pénzeszsáktól. A konfliktusosságot jól jelzik a világbirodalmival egybeépült, társbérletben működő államapparátus különféle szervezeteinek állásfoglalásai a választás előtt és után is. Két poszton határozottan a világbirodalmi és nem a nemzetállami szemlélet uralkodik. Nem véletlen, hogy a világbirodalmi külügyminisztérium élére tucatnyi név elhangzott. A napokban megtörtént kinevezés a nemzeti érdekeket tükrözi. Ennél is erősebben világbirodalmi a szemlélet az amerikai központi bank szerepét betöltő Federal Reserve-ben. Az ügyek alakulására óriási a bank befolyása, ami ráadásul ismeretlen magántulajdonú intézmény, az állami befolyás elhanyagolható. (A jegybank független!) Mindenekelőtt növelheti az állam működésének költségeit azzal, hogy kamatokat emel, amit másnap meg is tett, amint értesült a külügyi poszt várományosáról.

Van magyar párhuzam is. Simor András is kamatemeléssel „ünnepelte” a második Orbán-kormányt. Vegyük észre, hogy a „nemszeretem kormányoknak” ez jár a pénzglobalomától. Ráadásul a bank ma közvetlenül is finanszírozza az amerikai államot, nem is kevéssel, amire az állam rá is van utalva. Mi történne, ha ezt nem tenné?

Nem egyöntetű az öröm a nemzetközi térfélen sem. Mindazok az országok, amelyekből hazamehetnének az amerikai cégek, ehhez ellenségesen fognak viszonyulni. Ezek közül Kína kifejezetten veszélyes, hiszen több mint ezermilliárd dollárral finanszírozza az amerikai államot. Az európai szövetségesek kormányainak nagyobb hányada is inkább Trump kudarcában és nem sikerében volt érdekelt, hiszen a feljövő alternatív politikai megoldások közeli bukásukat valószínűsítik. Hosszú, szívós küzdelemre kell berendezkedni, amíg a mérleg biztosan átbillen.

Boros Imre – ]]>www.magyarhirlap.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Irodalmi kávéház (473) Mondom a magamét (4093) Tv fotel (65) Autómánia (61) Életmód (1) Történelem (13) Kultúra (4) Flag gondolja (33) Egészség (50) Mozaik (42) Gazdaság (632) Alámerült atlantiszom (142) Tereb (138) Nagyvilág (1440) Szépségápolás (15) Sport (729) Gasztronómia (539) Belföld (5) Emberi kapcsolatok (36) Rejtőzködő magyarország (171) Jobbegyenes (1634) Heti lámpás (218) Vetítő (37) Mozi világ (440) Politika (1571)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>