Ma ugyanezt teszik a deviza-előtagú hitelek: vagyonuktól – beleértve otthonukat – fosztják meg a hazai, egyre vékonyodó középosztályt. Széchenyi az elavult birtokelidegenítési szabályt, az ősiség törvényét ostorozta, amikor hitelekért kilincselt ötleteihez, ma pedig inkább biztosítékot keresnek a deviza-előtagú hitelesek arra, hogy el ne ússzon minden vagyonuk, és ezután ne maradjanak még nyakig eladósodva is. Széchenyi idején a hitel hiánya akasztotta meg a fejlődést, ma a megléte dönti nyomorba családok tízezreit. Nem biztos, hogy ennek így kell lennie. Más országokban nincs is így. Az Európai Unió gazdasági teljesítményének egy százalékát adó Magyarországon folyósították a devizahitelek több mint tíz százalékát. A deviza-előtagú hitelek akkor jöttek divatba, amikor megszüntették a Széchenyi-programban elérhető kedvezményeket, így ezek nélkül a forinthitelek már megfizethetetlenek voltak, az ügyfél könnyen belátta ezt. Maradtak a devizaelőtaggal ellátott hitelek és a köréjük hínárként gyűrűző szómágia, valamint a fogalmi tisztázatlanság.

A hazánkban letelepült exportcégek jórészt devizában finanszírozzák tevékenységüket. A banktól idegen devizát kérnek kölcsön, azt a bankok az ügyfél számlájára folyósítják. Senkit nem érdekel, hogy az ügyfél mit csinál a devizával, mikor váltja (ha váltja) forintra. A lényeg, hogy kamatfizetéskor és törlesztéskor a kialkudott összegeket a hitel devizanemében pontosan fizesse. Teljesen közömbös, hogy a törlesztéshez az exportból befolyt devizát használja, vagy éppen más pénznemből (esetleg forintból) vásárolja meg a törlesztéshez szükséges eszközöket, valamint, ha vásárol, kinél és mikor. Ehhez a banknak semmi köze, a lényeg, hogy az ügyfél idejében és pontosan fizessen. No, ez a devizahitel minden különösebb utótag nélkül.

Ha van olyan háztartás, amely ilyen feltétellel vett fel hitelt, most bánhatja, hacsak nincsenek bevételei tartozása pénznemében, mert akkor viszont élvezhette az olcsóbb kamatokat a forinttal szemben. Problémák a deviza mögé illesztett utótaggal vannak, és ezek okoznak értelmezési, fogalmi, jogi káoszt. A devizaalapú hitel megnevezés azt sugallja, hogy a bank valahol devizahitelt vett fel, azt forintra váltotta, és ebből adott hitelt az ügyfélnek. A bank végül is a forinthoz betétesektől, vagy devizaátváltásával juthat. A bank tartozik másnak devizával annak minden kockázatával együtt, az ügyfélnek ehhez semmi köze. Ő forintot kapott kölcsön, forintban fizet kamatokat, és törleszti a tőkét is, csak előre nem kalkulálható, az ügyféltől nem függő, hanem a hivatkozott deviza árfolyamához indexáltan. A devizaelszámolású elnevezés már árulkodik ezen utótagos elnevezések lényegéről is. Forintforrásból kapott az ügyfél forinthitelt, de a hivatkozott deviza árfolyamához indexáltan. A baj, hogy az utótagos hitelek miatt tömeges és kiszámíthatatlan bedőlések lesznek annak minden pusztító hatásával együtt az ügyfelekre és a bankrendszere. Az IMF-es óriáshitelről szóló szerződés megkötésekor a pénzügyminiszter és a vezető kilenc hazai bank is felfedezte, és megállapodtak, hogy a bankok az ügyfél kérésére kimunkálják a hitel teljes várható költségét, mindkét esetben, ha az devizaalapú forintkölcsön, vagy ha nincs devizára hivatkozás, hogy az ügyfél dönteni tudjon: menekül a devizaalapú, devizaelszámolású kölcsönből, vagy marad.

(A megállapodás dátuma 2008. november 6., nyilvános adatként elérhető.)
A megállapodás kilátásba helyezte a devizás hivatkozású kölcsönök előtörlesztésének rugalmas kezelését is. A megállapodás inkább szolgálhatta az IMF–EU-kettőssel történő gyors megállapodást, mert abból akkor és azóta sem valósult meg semmi. A sorozatos mentőakciók (végtörlesztés, árfolyamgát, eszközkezelő) ellenére a nagy tömeg még megoldásra vár, mert az alapkérdés nincs megválaszolva: miként lehetséges az, hogy az ügyfél, aki forintban folyósított hitelt vett igénybe, annak terheit (kamattőke) is forintban teljesíti, de úgy, mintha egy valóságos devizahitelt kapott volna?

Történt-e az ügyfelek és a bankok között mindkét fél részéről megértett és jóváhagyott megállapodás a forinthitelen kívül arról is, hogy az ügyfél a forint- és utótagos devizahitel-kamat közti, számára kedvező különbözetért felvállalja az előre rögzített és kalkulálható fizetési ütemterv helyett a deviza jövőbeli árfolyamától függő fizetési kötelezettségeket, anélkül, hogy neki valójában szüksége lenne a hitel törlesztéséhez és a kamatok fizetéséhez devizára? Kötöttek-e a felek a hitelügylet mellett egy ilyen típusú kockázatokkal terhelt befektetési ügyletet is, amikor az ügyfél kockázatba engedi a számára kétségtelenül jelentkező kamatkülönbözetet, arra számítva, hogy azt a hitel visszafizetéséig meg is tarthatja, esetleg további előnyökhöz is juthat, ha a hazai pénznem, a forint, amiben neki a hitelt folyósították, a hivatkozott devizához képest, erősödik az aktuális kamatfizetések és tőketörlesztések idején?

A hitelügyletnek ugyanis az a jellemzője, hogy a hiteladós ismeri a hitellel kapcsolatos minden fizetési kötelezettségét, szemben a befektetési üzlettel, ahol a befektetett pénz – jelen esetben az ügyfél által realizált kamatelőny – hozadéka bizonytalan, nyereség és veszteség egyaránt lehet. A forint árfolyamának a hivatkozási devizákkal szembeni alakulása az elmúlt harminc évben, bármelyik egyéves időszakot is vesszük alapul, veszteséget mutat, ráadásul a lakáshitelek tizenöt-húsz évig állnak fenn. Mára az ügyfelek jelentős hányada e kétes befektetési üzletben nemcsak kamatelőnyét vesztette el, hanem az általa felvett hitellel fedezett ingatlana is dobra kerül, és a végén még adósság is marad a nyakán. A játékszabályok 1873 óta csak annyiban változtak, hogy akkor csak a vagyon úszott el, de ma még azután is maradhat adósság.

magyarhirlap.hu - Boros Imre