Bismarck kancellár szellemesen ironikus példabeszédeinek egyike szerint, ha egyszer eljön majd a világvége, akkor Mecklenburgba kell sietni, mert tudvalévő, hogy ott minden legalább ötven évvel később történik, mint bárhol máshol a világon. Hát, most eljött ugyan egy kisebb világvége a német politikai életben, de Mecklenburg, a legkisebb és legjelentéktelenebb német tartományok egyike most nem ötven évet „késett”, hanem inkább éppen a legelső helynek bizonyult, ahol ez a világvége megmutatkozott. Az Alternatíva Németországért nevű párt most először volt képes arra, hogy a tartományi választásokon a CDU–CSU vezető pártkoalíciót megelőzve a második helyre kerüljön. De mi is vezetett ehhez a világvégéhez, vagy inkább a „vég kezdetéhez”, ahhoz a helyzethez, amelyben nyilvánvalóvá vált, hogy Németország az elmúlt hetven év legdrámaibb változása előtt áll? És egyáltalán, honnan s hogyan került elő vagy inkább robbant be a német politikába ez a nehezen beazonosítható politikai alakzat, amely alternatívát kínál az egyre nehezebb helyzetbe kerülő Németországnak?

Az AfD-t, vagyis az Alternative für Deutschland nevű pártot 2013-ban egy a CDU-ból kilépő, hamburgi közgazdászprofesszor, Bernd Lucke hozta létre. Az uralkodó neoliberális gazdaságfilozófiát valló és oktató professzor éppen azért szakított Merkel gazdaságpolitikájával, mert az, szerinte, túlságosan is szembement a globális pénzhatalmi rendszer érdekeivel. Vagyis alternatívát keresett, de ezt az alternatívát az ultraliberális gazdaságpolitika megerősítésében vélte felfedezni. Az ezekre az elvekre épülő programjához több tucat közgazdász- és jogászprofesszor csatlakozott, ezért is hívták a pártot sokáig ironikus éllel „a professzorok pártjának”.

Bernd Lucke pártja kezdetben tehát főleg a Merkel-féle válságkezelésből kiábrándult liberális és konzervatív, nagypolgári, jómódú elit rétegekre építette politikai stratégiá­ját. Azonban 2014-re kezdett kifulladni ez az alapstratégia, és így a párt súlyos identitásválságba jutott. El kellett dönteni a legfőbb kérdést, vagyis hogy a politikai uralmi rendszer melyik szegmensében kívánnak „élőhelyet” találni maguknak. Az alapító professzorok és a liberális nagypolgá­rok egyfajta új FDP-t, azaz jobboldali liberális, globalista pártot akartak. De a közvélemény-kutatások egyértelművé tették, hogy mindez legfeljebb a választók két-három százaléka számára jelentene vonzerőt. Így teljesen érthető, hogy a párton belül hatalmas erejű változás érlelődött, és ez végül is a múlt évben megpecsételte az alapítók, köztük Bernd Lucke sorsát.

A migrációs válság lett az az új és drámai tematizációs elem, amely gyökeres fordulatot hozott a párt számára. Úgy is fogalmazhatunk, hogy az Alternatíva „jókor volt jó helyen”, mert miközben a kancellár asszony migrációs politikája rohamos gyorsasággal növelte az ezt ellenzők táborát, az AfD-t kivéve nem állt készen egyetlen párt sem arra, hogy az így keletkező politikai „űrt” betöltse.

Az alapító pártelnök rögtön meg is tapasztalhatta, mit is jelent ez a radikális fordulat, és hogy milyen sors vár azokra, akik nem képesek a gyors alkalmazkodásra: tavaly nyáron látványosan, drámai körülmények között szó szerint kilökték az elnöki székből. A kongresszuson egyébként Lucke professzort elég durván inzultálták is a küldöttek. Az éppen negyvenedik életévét betöltő, a politikában teljesen járatlan kémikus kisvállalkozó, elvált négygyerekes családanya, Frauke Petry lett az új pártelnök, aki egyértelművé tette, hogy az AfD frontálisan szembemegy Merkel szerinte öngyilkos és nemzetvesztő politikájával. És a párt azóta hihetetlen lendülettel tör át minden eddig elképzelhetetlen határt, a jövő évi parlamenti választásokon minden bizonnyal a CDU és az SPD mellett a harmadik meghatározó párt lesz Németországban, ami az elmúlt hetven év legdrámaibb fejleménye lesz.

Az is kiderülni látszik, hogy messze nemcsak a bevándorlásról van már szó. Sőt, a bevándorlás inkább csak hihetetlen erővel egyértelművé tette azt, hogy Németország egész uralmi struktúrája radikális változtatásra szorul. Az, hogy a háború után egyetlen évtized alatt a világ leggazdagabb és legrendezettebb országainak egyike lett, szinte kizárólag annak köszönhette, hogy tökéletesen behódolt a világot irányító globális szuperstruktúrának, vagyis önként semmisítette meg nemzeti önazonosságát. Az engedelmes beilleszkedésért cserébe kapta irigyelt jólétét, rendezett fogyasztói paradicsomát.

A társadalmi önreprodukció mélyrétegeiben azonban vészjósló folyamatok vannak kibontakozóban, amelyek közül a leginkább végzetesnek éppen a demográfiai összeomlás látszik. A németség termékenységi rátája soha nem tapasztalt mélységekbe süllyedt, és visszafordítása most már olyan felfoghatatlan áldozatokat igényelne, amelyekre, ha egyáltalán valaha is képes lenne (lett volna!) a német társadalom, akkor mindez a sok szörnyűség be sem következett volna. Az AfD tehát kíméletlen és brutális tükröt tart Németország, de valójában az egész európai fehér kultúra elé, és azt kérdezi, hogy készen áll-e a változásra. A változásra, amely nélkül nincs esély a fennmaradásra. Ma még persze ez az alternatíva jó esetben is csak egy hipotézisfüzér, egy hipotetikus vázlat, de a folyamat elkezdődött.

Ez valóban a vég kezdete tehát, de egyúttal talán valaminek a nyitánya is. Németország és Európa ébredezőben van, még ha ez igen keserű ébredés is lesz.

Bogár László - ]]>www.magyarhirlap.hu]]>