Azt eddig is sejtettük, hogy korunk a megvalósult abszurditások világa, de most már „papírunk” is van róla, és ez a „papír” nem más, mint az, amit az ENSZ Biztonsági Tanácsában együtt szavazott meg a „háromtest birodalom”, vagyis Amerika, Kína és Oroszország a felszínen ukrán–orosz háborúnak látszó világkonfliktus kezelését illetően.

Mivel az ENSZ történetében nem túl gyakran fordult elő ilyen az elmúlt évtizedek során, így ez egy új világkorszak kezdete lehet. Az már csak „lejátszástechnika”, hogy „hivatalosan” is közölték egy Ukrajna fantázianevű sohasem volt és pláne sohasem lesz ország nem létező vezetőjével, hogy a bábjátéknak vége, és a nyomaték kedvéért mindez egy „oktatófilm” keretében ment végbe a Fehér Ház ovális irodájában. Az Európai Unió külügyi főképviselőjével „kegyesebb” volt a birodalom, abból nem lett oktatófilm, inkább csak egy jelentéktelen hír. Az történt ugyanis, hogy a főképviselő asszony, aki ezt megelőzően észt miniszterelnök volt, meghívta az amerikai külügyminisztert, hogy Brüsszelben közölje vele az EU álláspontját a kialakult helyzetről, amire az a szűkszavú válasz született, hogy a miniszter úr nem tervez európai utat. És amikor a főképviselő asszony erre maga ment Washingtonba, ott is csak egy államtitkár-helyettessel közölhette álláspontját. Feltehetőleg biztosították arról, hogy majd elmesélik a miniszter úrnak a történteket. Ahogy tehát sejthető volt, Európa globális hatalmi szereplőként végleg megszűnt létezni, sorsáról a „háromtest birodalom” dönt majd, és Európa feladata csak annyi lesz, hogy ezeket a döntéseket pedánsan végrehajtsa.

Az is várható volt persze, hogy ezt az Európát formálisan megjelenítő bábfigurák heves érzelmi reakciók közepette fogják visszautasítani annak ellenére, hogy ezzel csak duzzogó óvodásként egyre szánalmasabbá és nevetségesebbé teszik magukat. Érdemes lenne tehát eltöprengeni néhány összefüggésen, legfőképpen azon, hogy a vajon miképpen fog intézményesülni a „háromtest birodalom”, milyen módon osztja majd befolyási övezetekre a világot, benne Európát és persze magát ezt az Ukrajna nevű országot is.

Nekünk európaiaknak nem lényegtelen kérdés, hogy ez a szellemi, erkölcsi értelemben önmagát igen elszántan felszámolni készülő Európa képes lesz-e legalább arra, hogy mentse azt, ami még menthető. Amihez minimum az kellene, hogy megfejtsük, öngyilkos, de inkább nevetséges és szánalmas módon miért akar harciasan szembe szállni az „új birodalommal”, már-már hadat viselni egyszerre Amerika, Kína és Oroszország ellen.

Donald Trump ezzel a Fehér Házból való nyilvános „kihangosítással” pedig elég világosan azt jelezte közvetlenül az ukrán elnöknek, de közvetve egész Európának, hogy figyuka, ezt a háborút még az óbirodalom provokálta ki abban a reményben, hogy így az orosz rezsim összeomlik, és Oroszország újra kifoszthatóvá válik, de mivel ezt nagyon benézte, a projekt megbukott, és ezért az új birodalom általam üzeni, hogy a játszma véget ért, a háborút befejezzük, a világot, Európát és Ukrajnát pedig felosztjuk egymás között, és erről természetesen nem fogunk veletek semmiféle tárgyalásba bocsátkozni, először döntünk és aztán csak azt közöljük majd, hogy mit és miként kell végrehajtanotok.

Európa jelenlegi vezetőinek magatartása részben a pontosan nem beazonosítható megvásároltságukból, részben pedig az arcvesztéstől való félelmükből adódik, de nem világos, hogy legalább a gátlástalan cinizmusuk miért nem működik, vagyis, hogy szokásuk szerint miért nem hódolnak be az új birodalomnak. Feltehetőleg még mindig abban bíznak, hogy az óbirodalom meggyengülése csak átmeneti, a világhatalmi rendszer egy rövid elhajlás után visszatér a világháborús módhoz. Talán abban is bíznak, hogy a „háromtest birodalom” egyezsége nem tud majd intézményesülni, és még az előtt széthullik, mielőtt létrejönne.

Ha volna stratégia-alkotó képességük észlelhetnék a háromtest probléma gyenge pontját, hogy hajlamos két szereplő összefogására a harmadik ellen. Napnál világosabb, hogy a Trump képviselte új birodalom a gyengébb Oroszországgal fog össze látványos módon Kína ellen, követve ezzel a valaha Kissinger által megfogalmazott stratégiai célt Kína és Oroszország egymástól való elszigetelését. Ha tehát Európa vezetői stratégiai gondolkodók lennének éppen ezt igyekeznének kihasználni és igen látványosan keresnék a Kínával való együttműködést. Amikor a kínai elnök legutóbb Európában járt, akkor ezt nyilván fel is ajánlotta a francia elnöknek és aztán Belgrádban és Budapesten is. Ez utóbbi két ország világosan látja a stratégiai tét lényegét, a francia elnök azonban nem tud, nem akar, nem mer szembesülni ezzel.

A francia és német politikai rendszer totális meghasítottsága és működésképtelensége éppen ezt tükrözi vissza, de amíg mindkét országban szélsőségesként bélyegzik meg a világhatalmi lényeget megfogalmazni képes politikai erőket és a média valóságipari művein keresztül sikeresen indokrinálja a választópolgárok többségét, addig Európa süllyedése megállíthatatlannak látszik. Európa tehát menthetetlennek tűnik fel, ám vezetőinek degeneratív-destruktív magatartása ahhoz elég erős lehet, hogy minden lényeges ponton nehezítse a „háromtest birodalom” intézményesülését. Ezzel ugyan főként önmagának árt, de könnyen kialakulhat egy olyan negatív végösszegű játszma, amelyben földrészünk a hisztéria és káosz pusztító elegyévé válik. S bár Európa vezetői a magyar miniszterelnökről állítják, hogy elszigetelődött, valójában ők szigetelődtek el világunk valóságától.

Bogár László

A szerző közgazdász

]]>www.magyarhirlap.hu]]>