Liberális értelmiségiek, köztük Anne Applebaum, Heller Ágnes, Konrád György, Adam Michnik és Bernard-Henri Lévy fogalmazásában kiáltványt jelentettek meg a Libération francia napilapban. A címe: Európa veszélyben van. Többek között azt írják, a populisták (vagyis mindazok, akiket ők ezzel az eleve megbélyegző kifejezéssel illetnek) ezt harsogják folyton Európában, sőt egyre inkább szerte a világon: „Találjuk meg újra a kapcsolatot a lelkünkkel! Szerezzük vissza elrabolt identitásunkat!” Majd hozzáteszik: „Mit sem számít, hogy ez a lélek és ez az identitás csupán a demagógok képzeletében létezik.”

És akkor itt mindjárt meg is állhatunk kicsit, hogy elmerengjünk arról, a liberális nagytekintélyek szerint a kereszténység, a nemzeti önazonosság, a családi tradíciók vagy éppen a lokálpatriotizmus, a helyi hagyományok tisztelete, szóval ez mind-mind csak a demagógok képzeletében létezik-e? Valójában nem is lenne szükség különösebb kommentárra, de azért mégis, legalább próbáljuk megérteni mindezt. Megérteni, hogy az eszmerendszer, a liberalizmus, amely önmagát a legteljesebb türelem és megértés utolérhetetlen történelmi csúcsának tartja, miként juthatott el ide.

Mármint oda, hogy számára a lélek és önazonosság pusztán demagógok hamis képzeletének beteges feltételezése legyen. A lélek létének feltételezése nélkül vajon történhet-e egyáltalán bármilyen kísérlet az emberi társadalmak működésének megértésére. Vagy a liberálisok ma valóban úgy vélik már, hogy az ember lényege éppen a lélektelensége vagy sorstalansága? Egyébként Kertész Imre Nobel-díjat érő regényének címe (Sorstalanság) valóban a leglényegesebb ontológiai összefüggésre irányítja rá a figyelmet. Arra, hogy az embernek van egy egyszeri, megismételhetetlen, egyedi empirikus élete, de van egy egyetemes, általános, időben és térben végtelen léte is. És a sors nem más, mint az, ami a két lét-mezőt, az életet és a létet összekapcsolja.

Az sorstalan tehát, akinek az élete nem vezet fel sehová sem, így nincs és nem is lehet közvetítő mező az élet és a sors között. Ahogy József Attila írja: „Ehess, ihass, ölelhess, alhass! / A mindenséggel mérd magad!” Vagyis minden életfenntartó, „üzemeltető” funkciónkat a mindenségbe, az egész létezésbe kellene beilleszteni. Méltó életet tehát csak az élhet, aki legalább kísérletet tesz erre, mert ha a kísérlete el is bukik, ez a bukás már visszavonhatatlanul kirajzolja a sorsunkat.

De vajon miként lenne értelmezhető a „mindenséggel mért”, vagyis méltó élet a lélek létének feltételezése nélkül? Figyelemre méltó az is, hogy az említett kiáltványt aláíró jeles személyiségek úgy vélik, hogy a két angolszász hatalom (az Amerikai Egyesült Államok és az Egyesült Királyság), amely a két világháború során már kétszer mentette meg Európát az öngyilkosságtól, most mintha sorsára hagyná földrészünket. Nos, az aláírók kiváló ismerői az európai történelemnek (is), ezért érdemes lenne elmerengeniük, legalább egyetlen egyszer az alábbi érdekes összefüggésen.

Adolf Hitler 1933 és 1940 között – mai áron számolva – tízezer milliárd dollárnak megfelelő összeget költött hadigépezete felépítésére. Aligha tehette volna ezt a globális pénzhatalmi rendszer jóváhagyása és aktív közreműködése nélkül. Ha az aláírók ilyen jól ismerik a történelmet, nyilván azt is tudják, milyen összetételű is a globális pénzhatalmi rendszer. És biztosan azt is érdekesnek találnák, hogy a Hitler uralma alóli „felszabadítást” is ugyanaz a globális pénzhatalmi struktúra finanszírozta. Egészen egyszerűen azért, mert ez a struktúra az elmúlt évszázadok során semmit sem változott. Heller Ágnes, Konrád György meg Adam Michnik ne lenne tisztában azzal, miről is van szó valójában? Ennek fényében az már csak egy rossz vicc lehet, hogy azt is írják, Európa ma ki van szolgáltatva a Kreml urai egyre nyíltabb manipulációinak. Érdekes módon az imént hivatkozott „felszabadítás”, vagyis a Jalta-diktátum nyomán kialakuló kiszolgáltatottságról, és ennek iszonyatos következményeiről mintha nem is tudnának, vagy inkább nem is akarnának tudni a jeles aláírók. Talán azért, mert akkor esetleg arról is szólniuk kellene, hogy a két angolszász hatalom miként is szabadította ránk Sztálin Kremljét.

A jelek szerint részükről a sztálini „rászabadítás” rendben van, ám Putyin stratégiája már maga a történelmi katasztrófa. Azt is írják, Európa mint eszme, akarat és reprezentáció a szemük előtt hullik darabokra. Nos, mindehhez már valóban nem nagyon kell kommentár. Ami igazán megdöbbentő, az az, hogy ami itt darabokra hullik mint eszme, akarat és reprezentáció, az maga a liberalizmus, az általuk liberális demokráciaként ünnepelt berendezkedés. Csakhogy nem a populizmus dönti romba, hanem saját magát pusztítja el.

Sokat mondó elszólás, hogy a kiált­vány aláírói az egyik helyen Európa „sírásóiként” aposztrofálják a populistákat. Talán valóban sírásók, de ebbéli tevékenységük során csupán az önmagát elpusztító liberális demokráciát kénytelenek kellő tisztelettel örök nyugalomra helyezni. Ha ugyanis egy uralkodó létberendezkedést szellemileg megalapozó létértelmezési rendszer legjelesebb képviselőitől az egyébként valóban súlyos válság elemzését tekintve intellektuálisan csak ennyire futja, mint amit ebből a kiáltványból látunk, akkor ehhez már nincs mit hozzátennünk.

Bogár László - ]]>www.magyarhirlap.hu]]>