Érdemes tehát áttekinteni, milyen okok is vezettek a rendszerváltozás egészét megváltoztató fordulathoz.

Először is azt kell rögzíteni, hogy a rendszerváltozás egész történeti genezise mindmáig hamis legitimációs bázisra épült. E félrevezető magyarázat szerint a magyar társadalom rendíthetetlen szabadságvágya és bátor küzdelmei vezettek a demokrácia és a szabad piacgazdaság megteremtéséhez. Ami ha nem is teljesen forradalmi, de olyan radikális reformok kikényszerítésével ment végbe, amit méltán nevezhetünk legalábbis „kialkudott forradalomnak”. 

Ma már tudjuk azonban, hogy a valóság egészen más, és ezt a „másságot” legpontosabban Cseh Tamás–Bereményi Géza dalának az a sora fejezi ki, miszerint „azért lettünk mi mostan szabadok, mert megengedték nekünk a nagyok”. Szóval ideje most már végleg befejezni azt a többnyire nemzeti ünnepeinken előadott émelyítően giccses, szirupos és operettes ömlengést, ami arról szól, hogy a rendszerváltozás a szabadság irányába tett történelmi lépés volt. A magyar társadalom, amelynek többsége ma sokkal kifosztottabb, megalázottabb, alávetettebb és reménytelenebb helyzetben van, mint volt a nyolcvanas években, azért semmisít meg most dühödt indulattal mindent és mindenkit, akinek a liberalizmushoz bármilyen köze volt, mert ösztönösen érzi, hogy kik is valójában a kifosztói. És hogy kik és miként vezették abba az újabb történelmi zsákutcába, amelyből most a Fidesznek adatik meg kivezetni az országot, amennyiben létezik egyáltalán ilyen kiút.

A három egymást követő választás során 2014 áprilisa és októbere között lényegében megsemmisült a balliberális politikai erők és törekvéseik addigi formája. Helyesebben mondva, kitartó erőfeszítésekkel és elképesztő precizitással felszámolták önmagukat. Ez az önfelszámolás nyolc évvel ezelőtt, az őszödi beszéddel kezdődött. Bár sohasem fog kiderülni, hogy pontosan kinek és mi is volt a valóságos célja ezzel az ak­cióval, de gyanítható, hogy a tényleges okok és mozgatórugók sokkal mélyebben lakoznak, mint amennyire az eddigi elemzések lenyúltak. A beszéd, illetve kiszivárogtatásának valóságos célja feltehetőleg az volt, hogy nagy drámai erővel hitelesítse azt a hazugságot, mely szerint az állam és az állam polgárainak pazarló túlfogyasztása a deficit és az eladósodás fő oka. Vagyis Gyurcsány Ferenc éppen akkor hazudott legbrutálisabban, amikor látszólag igazat mondott. Ez a beszéd jelzi a legpontosabban, hogy a liberális elitek Bokrostól Gyurcsányon, Fodor Gáboron és Bajnain át egészen a mai napig hitték, s talán még most is hiszik, hogy a magyar nép többsége egyszer majd újra visszaterelhető lesz a liberalizmus vasketrecébe. Vagyis hogy újra rávehető lesz önmaga folyamatos felszámolására. A balliberális oldal most befejeződő végleges összeomlása ebben az utolsó fázisban főként az MSZP nevű képződmény halálát jelenti, hisz a valaha SZDSZ-ként ismert pártból maradt liberális történelmi hulladékkupacok valójában már eddig is csak virtuálisan léteztek, pontosabban létezni sem léteztek, csak „fennálltak”.

Az MSZP most végbemenő összeomlása tanulság lehet minden később létrejövő baloldali párt számára, hogy a liberális pusztítás politikai csoportjaival való bármilyen kapcsolódás végzetes lejtőre sodorja őket. Ezen a lejtőn egy baloldali párt saját halálos ítéletét írja alá minden ilyen vagy hasonló alkuval. És végül, lássuk, milyen tanulságokat kellene levonnia annak a Fidesznek, amely előtt most a legjelentősebb politikai cselekvési tér nyílhat meg. Mivel a magyar társadalom valóban súlyos beteg, így az orvosi nyelv használata helyénvalónak látszik. Eszerint a gyógyulás reményét nyújtó terápia csak akkor lehet sikeres, ha minden eddiginél nyíltabb és őszintébb diagnózis előzi meg. Ennek a diagnózisnak arra a nyilvánvaló tényre kell épülnie, hogy a „történelem hozott anyagból” dolgozik. Nem hihetjük komolyan, hogy a magyar társadalom alapvető mintázatai ne határoznák meg valamennyi nagy társadalmi csoport, illetve jelentős politikai erő magatartását.

A legfőbb és legsúlyosabb kihívás az, hogy van-e, vagy inkább lesz-e a Fidesznek és személy szerint Orbán Viktornak átfogó nemzetstratégiája a kóros történelmi mintázatok átalakítására, a magyar társadalom pedig mutatja-e jelét e mintázatok átformálására való hajlandóságának.

Az elmúlt több mint négy év tapasztalatai azonban még mindig nem elégségesek e kérdés megválaszolásához, mert bár vannak reménykeltő fejlemények, még sok-sok súlyos dilemmával kell megküzdeni. Mindezekről szól a most már valóban folyamatos jövő.

Bogár László – magyarhirlap.hu