Ennél mulatságosabb már csak „lokális” kiszolgálóik görcsös erőfeszítése volt, hogy úgy állítsák be, mintha bárkit érdekelne még egy széteső birodalom szánalmas „keménykedési” kísérlete.

Az Egyesült Államok mint birodalom első negyven éve a dicsőséges felemelkedés időszaka, az új globális csúcsragadozó térfoglalása, ami egészen a nagy gazdasági világválság végéig, 1933-ig tart. A második a kijózanodás és egyben a nagy sikerek kora.

A birodalom 1973-ig minden stratégiai célját elérte, a világ az ő forgatókönyveit követte, pedig látszólag egy másik „szuperhatalommal” kellett osztoznia a globális főhatalmon. A harmadik szakasz látványtechnikailag a totális győzelem, de valójában már a hanyatlás kora. S végül a negyedik, a teljes felbomlás, széthullás, bukás korszaka, ami még éppen, hogy csak elkezdődött, és évtizedekig is eltarthat, bár máris tektonikai mélységű feszültségek életveszélyes felhalmozódását hozta magával.

Mindez pontosan illeszkedik a nyugatias modernitás, a globális kapitalizmus történetének nagy korszakai­hoz, amelyek egyben negyvenéves techno-evolúciós ciklusok is, s amelyeket először egy Kondratyev nevű szovjet-orosz közgazdász írt le. Az első negyven év a globális nagyipar kialakulása, a villamos-gépipar, és a vegyipar látványos felépülése techno-evolúciós értelemben. A második ennek nyomán a motorizáció, az autó és a televízió tömeges elterjedésének korszaka. A harmadik máig tartó korszak az informatika és elektronika időszaka. És, hogy mi mozgatja majd a most még éppen csak elkezdődő negyedik korszakot, legfeljebb csak sejthetjük.

Ezek a hatalmas ívű és elképesztően látványos, tektonikai erejű mozgások mögött azonban felsejlik valami, ami a globális kapitalizmus legbelső természetének talán még ezeknél is mélyebb rétegébe világít bele. A kapitalizmus neve a tőkefelhalmozásra utal. Ma már evidencia, hogy a történelmileg valóban példátlanul felgyorsuló tőkefelhalmozás mögött egy még ennél is példátlanabb globális rablógazdálkodás zajlik, tehát történelmi léptékkel mérve egyre végzetesebben deficites létmódról van szó.

A kétségtelenül valóságos és gigantikus dimenziójú felhalmozás csak a külső és belső természet erőforrásai­nak gyorsított ütemű felélésével valósulhat meg, így ez a folyamat nem gyarapítja, hanem sokkal inkább „elfogyasztja” a világ vagyonát. Az ökológiai javak felélése ma már annyira látványos, hogy a világ urai is kénytelenek legalább úgy tenni, mintha értenék és meg akarnák oldani ezt a végzetes tragédiát. Pedig nem értik, pontosabban nem akarják érteni, és megoldani meg végképp nem áll szándékukban, igaz, nem is tudnák.

Amerika felemelkedése és hanyatlása a világ külső természetének látványos felélésével és ennek nyomán az elmélyülő ökológiai válsággal esik egybe. Az elsőben (1933-ig) a probléma még „nem is létezik”, és a másodikban is éppen csak megjelenik. De a harmadik már igen drámaian éppen ezzel kezdődik és a negyedik már a jelenések könyvére emlékeztető apokalipszissel fenyeget, nemcsak a birodalom, de az egész világ pusztulását hozhatja magával. De még ennél is mélyebb dráma az emberi belső természet kifosztása, a lelki, erkölcsi, szellemi szövetek szétzúzása, az emberi világnak engedelmes munka- és fogyasztóerővé silányítása, a demográfia démonainak fegyverként való használata.

Az első korszakban (1933-ig) még korlátlanul szaporította a munkaerőt a „nem létező” globális főhatalom. Mindezt népességrobbanásnak láttatta, pedig mindössze a „termelési tényezőként” tételeződő, a tőke biológiai meghosszabbításaként üzemeltett munka- és fogyasztóerő megkonst­ruá­lásáról, korlátlan szaporításáról van szó. A második korszakban, vagy legalább is annak második felében, már némileg lassult a népesség-, pontosabban a munkaerőcsordák létszámának bővülési üteme, és mintha a globális tőke is hajlana a konstruktív egyezségre, például a New Deal vagy jóléti állam Nyugat-Európában. De a harmadikban ismét „fordult a kocka”, a tőke a felgyorsuló technoevolúció segítségével látványosan fokozta „mobilitását”, vagyis a globális térben szabadon mozogva oda megy, ahol a lehető legolcsóbb a munkaerő, reménytelen helyzetbe hozva ezzel az eredeti „élőhelyének” munkaerő-állatait.

A napjainkban kibontakozó negyedik szakaszban olyan planetáris örvényléseket hoz létre, amelyek a globális roncstársadalmat szivattyúzzák át az egyre inkább riválisnak számító Európába fegyverként használva földrészünk felszámolására. A stratégiai ok sajnos nagyon egyszerű és racionális, az öngerjesztő és így egyre gyorsuló technoevolúció ugyanis az emberiség döntő többségét egysze­rűen feleslegessé tette, sőt az emberiség legalább egyharmadát már eleve kizárta azokból a terekből, ahol egyáltalán esély nyílhatna ahhoz, hogy olyan munkát végezhessen, ami a bármilyen szerény fogyasztásnak a piacgazdasági fedezetét megteremthetné. Ez a planetáris roncstömeg a birodalom történelmi „terméke”, és minden szánalmas erőlködése ellenére nem riválisait, hanem őt fogja maga alá temetni. Kedvenc szerzőjükkel szólva Die ganze Scheiße kommt zurück.

]]>www.magyarhirlap.hu ]]>- Bogár László