Ráadásul a most tomboló járvány minden eddiginél brutálisabb, és egyértelműen jelzi, igencsak alábecsülte az emberiség az új fenyegetést. Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének egyik igazgatója szerint „egy száguldó vonat mögött rohanunk, a vírus terjedése sokkal gyorsabb, mint a mi cselekvési terünk bővülése”. Amit „tudunk”, az az, hogy az ebola kezelése és megelőzése megoldatlan, sőt, megoldhatatlan egyelőre, védőoltás nem áll rendelkezésre a kór megelőzésére, a megbetegedettek halálozási arányszáma pedig akár a kilencven százalékot is elérheti. És végül, de nem utolsósorban potenciális elsőrendű biológiai fegyver, könnyen terjed, és látható, milyen rendkívüli módon és agresszívan virulens.

Ez az írás nem közegészség- és járványügyi kérdésekkel kíván foglalkozni, csak eltöpreng egy kicsit arról, hogy vajon mennyire értjük meg Susan Sontag amerikai szociológus híres könyvének üzenetét. A könyv címe A betegség mint metafora, és arra a kérdésre keresi a választ, hogy vajon miért éppen azok, amik a legrettegettebb betegségei egy-egy korszaknak. Azaz nem lehetséges-e tehát, hogy ezek a betegségek mindössze tükröt tartanak az emberiség elé, és ebben a tükörben végre megszemlélheti létének azokat a legbelső, legmélyebb dilemmáit, ellentmondásait, amelyeket önmaga elől is elfedni igyekszik. Amikor ugyanis egy betegség „elszabadul”, és tömeges pusztítása az adott korszak emblematikus jellemzőjévé és jelenségévé teszi, akkor e folyamat mélyén mindig valamilyen addig valahogy mégis csak létező egyensúly megbomlása húzódik meg. A pestis, a szifilisz, a tüdőbaj, a spanyolnátha, az AIDS és a rák mind egy-egy korszak olyan betegségei, amelyeknek a neve, nevük kimondása is megdermesztett mindenkit. Lehet, hogy most majd az ebola is feliratkozik erre a listára?

Amint látjuk, a rák kivételével ezek mind-mind fertőző betegségek, bár szimbolikus értelemben a rák is az. Miért? kérdezhetné most valaki. Azért, mert az eleve olyan degeneratív kórkép, amelynek kiváltó okai között vírusok is szerepet kapnak, másrészt azok a fizikai, kémiai, biológiai és pszichológiai hatások, amelyek korunk alapvető jellemzői, a szó szoros értelemében járványossá és fertőzővé teszik tulajdonképpen a rákot is.

Ami a többi, fertőző betegségként ismert kórt és kórokozót illeti, egyre valószínűbbnek tűnik, hogy mindegyikük, illetve az általuk okozott nagy történelmi járványok mögött főként társadalmi okok, az adott létmód végzetes, patogén torzulásai húzódnak meg. Valamennyi pusztító rémség a nyugatias modernitás (a 19. század óta kapitalizmus a neve) egy-egy fontos szakaszához kapcsolódik ugyanis. Minden esetben arról van szó, hogy az addig viszonylag zárt világokra hirtelen szabadulnak rá az intenzív, hosszú távú társadalmi mozgások.

Az ezzel foglalkozó kutatók az AIDS történetét vizsgálva jöttek rá arra az érdekes jelenségre, sőt, tudományos törvényszerűségre, hogy a legtöbb kórokozó virulenciája egy sajátos visszacsatolásos mechanizmus szerint működik. Ennek a visszacsatolásos rendszernek az a lényege a meglepő felfedezés szerint, hogy amíg a kórokozó potenciális gazdaállatai kicsi és egymással kapcsolatban alig álló közösségekben élnek, addig maga a kórokozó is igyekszik „bölcs és mértéktartó” lenni, pontosabban maradni. Meglehetősen alacsony szinten tartja tehát virulenciáját, inkább afféle krónikus betegséggé válik, amely a jut is, marad is elv alapján megosztozik a gazdaállattal annak biológiai erőforrásain. Amikor azonban érzékeli, hogy a potenciális gazdaállatok hatalmas és intenzív mozgásban lévő tömeggé változnak át, akkor a kórokozó robbanásszerűen növeli virulenciáját, hisz ilyenkor pontosan érzékeli, hogy bőven van zsákmány, amely így szinte korlátlanul pusztítható.

Ez történt a fekete halál néven elhíresült első nagy pestisjárvány idején (távolsági kereskedelem), a szifilisz (nagy földrajzi felfedezések) és a tüdőbaj (nagyarányú városiasodás) robbanásszerű elterjedésénél, amely mindig egybeesett a globális terjeszkedés egy-egy nagy, szinte feltartóztathatatlan ugrásával.

Mint tudjuk, a kereskedelem valójában a háború folytatása más eszközökkel, és fordítva. E kórokozók mindegyike akkor robbant, amikor a kereskedelem és a háború fegyverei egyszerre szólaltak meg.

 Vegyük a híres és pusztító spanyolnáthajárvány példáját. Ez az influenzavírus első igazán brutális világjárványa a legszerényebb becslések szerint is legalább háromszor annyi halálos áldozattal járt, mint maga az első világháború. Katonák és menekültek milliói jelentettek gazdagon terített asztalt az őrülten tobzódó vírusnak.

Az egyébként sok pusztítást okozó AIDS, a globalizáció korszakának jellegzetes szörnyetege, Nyugat-Afrika addig a világtól elzárt térségeinek a globális áramlási rendszerekbe való bekapcsolásához kötődött, és nagyjából hasonló lehet az ebola elszabadulásának oka is. E szörnyűbbnél szörnyűbb fenyegetések mélyszerkezetének kulcsfogalma tehát a mértéktelenség, vagyis hogy a globalizmus közvetlen üzleti szempontjai mindent felülírnak. A globális kapitalizmus Földet átfogó, hisztérikus mozgásainak mértéktelensége az e korszakokat meghatározó biológiai szörnyek rendszeres felbukkanásának legfőbb és legmélyebb oka. Van tehát okunk az aggodalomra, különösképpen azért, mert ráadásul a világ egy olyan globális véleményhatalmi gépezet ketrecében vergődik, amely aligha fogja önként megengedni, hogy mindez valaha is elbeszélhető legyen.

Welcome to Eboland!

Bogár László – magyarhirlap.hu