- 0
Már a Jobbik volt elnöke, a politikai színtéren – legalábbis – tetszhalott Vona Gábor sem tudott szó nélkül elmenni amellett, hogy Gyurcsány „maga alá gyűri az ellenzéket”. Igaz: ezt a folyamatot a Jobbiknál éppen Vona készítette elő cukiságkampányával, most mégis keményen beleszállt a mindenkit „összedékázó”, „egybites üzenetekkel” operáló DK-vezérbe.
Páros lábbal rúgott bele a DK ellenzéki összefogást sürgető kongresszusa után Vona Gábor az ellenzék új vezérébe, Gyurcsány Ferencbe. Sőt: Vona arról is lerántotta a leplet vasárnapi Facebook-bejegyzésében, hogy az egész összefogósdi úgy marhaság, ahogy van, mert
az önkormányzati választások DK által elhallgatott tanulsága ugyanis az, hogy ahol közös lista volt, azokban a megyékben a Fidesz 6-7 százalékkal jobb eredményt ért el.”
Nem gondoltam volna az elmúlt években, hogy valaha egyetértek majd Vonával, de úgy tűnik, a partvonalról jobban átlátja a pályán kialakuló játékrendet, mint amikor még ő is az összellenzéki csapatban játszott. Mert azt azért ne felejtsük el, hogy
– amelyből azóta Jakab Péter végképp Ballikot varázsolt.
Vona ugyanakkor most mégis a józanság hangján szól. Figyelmezteti saját híveit, ha még vannak, hogy
Sőt: az a Vona, aki bár a Simicska-finanszírozás időszaka idején hajlamos volt elfelejteni, hogy pártjukat éppen a kommunista utódpártok, a gazdaságot 2010 előtt szétziláló balliberális vezetés ellen hozták létre, most pontosan látja, milyen hátulról-mellbe eszközökkel igyekszik a Böszme megvezetni azokat is, akiknek 2006 óta masszív, de saját felesége színpadra léptetésével mégis elviselhetőre mérsékelhető hányingere van Gyurcsány politikai munkásságától.
A lényeg, hogy a mostani, DK-nak kedvező erőviszonyokat sikerüljön stabilizálni. Ezért kell mielőbb felfalni a szocialistákat, összedékázni a friss Momentumot, és a közös lista gondolata alá kényszeríteni a teljes ellenzéket.”
Kemény szavak ezek egy olyan ex-politikustól, akinek a vezetése alatt mérsékelt irányba
Olyan ez, mint amikor valakinek hiába mondják, hogy túl sokat iszik, csak akkor hajlandó ezt beismerni, amikor már elmúlt a másnapos fejfájása is.
De abban kétségtelenül igaza van, hogy „az ellenzék persze nem tud ellenállni. Nem sokan mernek majd az egybites «közös lista-közös győzelem» kommunikációval szembeszállni. Meg persze
ki is akarná kitenni magát a DK «élvekoncoló» FB kommandójának.”
Mit lehetne ehhez még hozzátenni?! Talán csak annyit: ha már felébredt végre, akkor szép jó reggelt kívánunk Vona Gábornak!
M. Kovács Róbert - www.888.hu