- 0
Hogy le ne üljön a vasárnapi választás után fölszított sajtóérdeklődés a DK iránt, pénteken két, nagy ívűnek szánt bejelentést is tett Gyurcsány Ferenc felekezete. Délelőtt közleményt adtak ki, miszerint a párt megtámadja a Nemzeti Választási Bizottság előző napi határozatát a magyarországi lakcímmel nem rendelkezők levélszavazatai kapcsán. Láriferiék szerint ugyanis nem lehet tudni, hogy akiket választóként regisztráltak, „élnek-e egyáltalán, illetve regisztrálásukat ők maguk kérték-e”. Meg az sem egészen tiszta, hogy ezek az emberek maguk adták-e le a szavazatukat vagy helyettük mások. „Ezen túl teljesen zavaros bizonyos határon túli magyar szervezetek szerepe a folyamatban” – kapkodja a levegőt a közleményt szignáló alvezér, Arató Gergely.
Renonsz!
Ja, azt még nem mondtam, hogy a levélszavazók közül 55 287 a Fidesz–KDNP-re voksolt, míg a háborgó Gyurcsány-pártot 343-en patronálták (ez a negyedik helyezéshez volt elég).
Délután maga a pártvezér is klaviatúrához ült. A miniszterelnökről készített portréja nagyszerű látlelet lett – a szerzőről. (Plusz jó szolgálatot tehet kezelőorvosának is.) „A DK szerint Európa »erős embere« kapitulált – írja a túlbérmált ember. – Borzasztó árnyéka olyan sötétséget vetett Európára, a néppártra, hogy teljes elszigetelése reális forgatókönyv lett. Ettől való jogos ijedtsége megadásra kényszerítette. […] Itt áll előttünk Orbán feltartott kézzel. Ijedten, megverve, megalázottan, könyörögve, hogy fogadják vissza. Fázik a hidegben. Didereg. Remeg. Jó reggelt.”
(Javasolt irodalom: Őszödi beszéd – „Hazudtunk reggel, éjjel meg este.”)
Pilhál György - www.magyarnemzet.hu