Valószínű, sokan álmunkban sem gondoltuk volna, hogy megtörténhet velünk az, ami megtörtént október 21-én az Országgyűlésben, amelyet a legalpáribb kocsmai viselkedés szintjére süllyesztett az ellenzék.

Szép és igaz címmel jelentek meg az ’56-os forradalom és szabadságharc ünnepére emlékező írások az újságokban, köztük a mienkben is: Folytatásos hősköltemény, Október 23. meghatározza jelenünket is, Szabadságszerető nemzet, A mi októberünk, Együtt a 301-es parcellában és így tovább. Csak a mindenre méltatlan honi ellenzéknek sikerült az ünnepi készülődésbe is belerondítania. Szabadságszerető, áldozatkész nemzet vagyunk, ezt igazolta és igazolja történelmünk, de itt az ideje és nem tűrhet halasztást, hogy végre kimondjuk, világgá kürtöljük, kiabáljuk, hogy mi az emberi méltóság védelmében nem ismerünk pardont, mert méltóságteljesek és trágársággyűlölők vagyunk.

Valószínű, sokan álmunkban sem gondoltuk volna, hogy megtörténhet velünk az, ami megtörtént október 21-én az Országgyűlésben, amelyet a legalpáribb kocsmai viselkedés szintjére süllyesztett az ellenzék. Hirtelen olyan fertőző posványban találhattuk magunkat, amelynek leírását nem tűri el a papír, s nem tűrheti el egyetlen parlament sem a világon, bár láttunk már mi köpködve gyűlölködő Guy Verhofstadtokat, birokra kelő külföldi parlamenti képviselőket, de ez mégsem lehet minta.

Kizárólag a történésekről lemaradtak kedvéért: Hadházy Ákos (ő egy politikus, ha nem tudnák, és szégyellje magát mindenki, aki egyszer is azt gondolta, ő az ország házába való) olyan trágár káromkodással, ocsmány kifejezésekkel teleírt plakátféléket mutatott fel, amit tisztességes ember nem tűrhet el.

Egy másik díszpinty – csak nem szívesen sértegetném a pintyeket – felszólalásában támadta minősíthetetlen hangnemben a kormányt. Én nem tudom, van-e gyermeke ezeknek a politikusnak nevezett lényeknek, de ha van, szánom őket. Rettenetes lehet ilyen mintával nekiindulni a felnőtt életnek. A közönséges viselkedést kapják útravalóul, amely az emlegetettek esetében agresszivitással is párosul. Nem tisztem és nem is gondolom, hogy feladatom lenne a parlamenti csatározások tárgyát illetően véleményt mondani. De sokan és sokszor leírtuk már, hogy amennyiben korrupciógyanús ügyről szereznek tudomást a pártok, legyen az az éppen hatalomban lévők „sara” vagy egy másik parlamenti társaságé, ne azt ordítsák az éterbe tajtékozva, hogy korrupció, korrupció, hanem álljanak elő bizonyítékokkal. Azért képviselők.

Nevessenek ki, de egész életemben sokat gondoltam Csaba királyfira. Nyilván gyermekkori olvasmányaim voltak rám ilyen hatással, s amikor felnőtt lettem, egyszer csak egy csapásra megértettem, hogy neki el kellett innen mennie. Igen, csillagösvényen. Mert elege lett. Abból, ami a Föld nevű, amúgy csodálatos bolygón történik, amely eredetileg a mai értelemben vett emberi élet számára lett kijelölve. Méltóbb helyre vágyott tehát. S én úgy képzeltem, Csaba királyfi is azért távozott, mert a Földön élő emberek egy része méltatlanná vált arra, amelyre a Teremtő kijelölte őket. A méltó emberi életre.

Ennyit a gyermek- és ifjúkori ábrándokról. Viszont most arra várnék, várnánk választ, kikkel vagyunk mi körülvéve. Milyen anyagból gyúrt emberekkel? Akik trágárak, hazugak, és nem értjük, miféle indulatok feszítik őket. Az irigység, a gyűlölet mely foka vezethet el idáig? És miért? Mi az oka annak, hogy ezeket az indulatokat nem tudjuk megfékezni, mederbe terelni? Miképpen történhet meg, hogy egy amerikai ember, jelesül Gáti úr (Charles) a háttérből kijelentheti: Orbánt mindenképpen ki kell iktatni, bármily eszközzel. Csak nem ő adja ezeknek a trágároknak a tanácsot is? Kérdéseink egyébként szinte vég nélkül folytathatók. Abba is hagyom.

Népek Krisztusa, Magyarország. Márai Sándornak igaza volt. S mi csak fohászkodhatunk, ne hagyja a Teremtő, hogy legyen még lejjebb. Mert egyszer csak elege lesz (már van is) ebből a posványból, a mindent bemocskoló káromkodásokból, az emberi méltóság sárba tiprásából, a vitaképesség tökéletes hiányából, amelyekből úgy tűnik, képtelenek vagyunk kiemelkedni, mert a hínár lehúz. Hiába van megannyi csodálatos költőnk, írónk, gondolkodónk és „hétköznapi” emberünk. Bár a fohászkodás mellett azt is megtehetnénk, hogy nagyon komolyan fellázadunk a hitelrontó, hazug, trágár közszereplők ellen, és azt mondjuk, amit sok-sok szabadságharcunk alkalmával mondtunk: elég!

Kondor Katalin - ]]>www.magyarhirlap.hu]]>