A Totalcar Magazin ezzel a hangulatos beszámolóval lepte meg olvasóit ez év szeptember 9-én, alig egy hónapja:

„Felborulhat a német gazdaság sikereinek egyik pillére, a tőke-munka viták tárgyalásos, békés rendezése azt követően, hogy a Volkswagen minden hatodik németországi munkavállalója lapátra kerülhet. […] Az eseményről megjelent tudósítások szerint a társalgás kezdete 20 percet csúszott, miután az emberek nem akarták abbahagyni jelszavaik skandálását.
Fő üzenetük azt volt, hogy 

A megjelent felső vezetők nyitott nyakú fehér ingeikben már az induláskor leizzadtak a fagyos hangulat ellenére. […]
Sokan a kormányt ostorozzák, mondván, zöldprogramjának erőltetése miatt nőttek a termelés energiaköltségei és az autók környezetvédelmi technológiájával kapcsolatos kiadások. A belső bírálat főként az elektromos átállással kapcsolatos lemaradás miatt marasztalja el a cég vezetőségét, továbbá azért, mert a VW gyengén muzsikál a hibrid meghajtás terén. Az elmúlt év az utóbbi előretörését hozta egyfajta átmenetként a hagyományos belső égésű motoroktól a villanyautók felé.”

Hát így. És ez a Volkswagen, nem győzöm hangsúlyozni. S mindez hogyan is lehetséges, miképpen alakult ki ez a helyzet? Nézzük sorjában – lássuk a német agyhalál és leépülés néhány stációját!

„A német gazdasági hangulatot kifejező ZEW-index 19,2 pontra esett vissza a júliusi 41,8 pontról. A Reuters által megkérdezett elemzők ennél jóval enyhébb csökkenést vártak, 32 pont körüli értéket prognosztizáltak. Németország gazdasági kilátásai összeomlanak – tette hozzá Achim Wambach, a ZEW elnöke.
Wambach kiemelte, hogy a kétértelmű monetáris politika (azaz a jegybankok kamatpolitikájának bizonytalansága), az amerikai gazdaság kiábrándító üzleti adatai és a közel-keleti konfliktus eszkalálódása mind hozzájárulnak a negatív hangulathoz. Nemcsak a jövőbeli kilátások romlottak drasztikusan, hanem Németország jelenlegi gazdasági helyzetének megítélése is tovább süllyedt. Az előző havi mínusz 68,9 pontról mínusz 77,3 pontra esett vissza az index.”

Ezt a Portfólió írta szintén most szeptemberben. S ezt is ők írták, néhány nappal később:

„Az elemzők szerint Németországban idén alig lesz gazdasági növekedés, a második negyedévben tapasztalt váratlan zsugorodás után még 2025-re sem várnak erősebb teljesítményt az EU legerősebb államától.”

Csodálatos… Ha részletezni akarjuk, hát tessék:
„Olaf Scholz kancellár még a választási kampánya alatt évente 400 ezer új lakást ígért az országban – két évvel később azonban a német építőipar az összeomlás felé tart, ami nemcsak az ambiciózus célt teszi elérhetetlenné, de már azzal fenyeget, hogy az ország gazdaságát is lerombolja – írta a CNBC.
Ezt több új jelentés is megerősítette: a Hamburg Commercial Bank (HCB) legfrissebb németországi építőipari PMI-felmérése például három és fél éve a legalacsonyabb szintre, 38,3-ra esett. A szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis szerint pedig január és augusztus között 28,3 százalékkal kevesebb építési engedélyt adtak ki, mint 2022-ben ugyanebben az időszakban. […] S mivel az építőipar a német GDP mintegy hét százalékát teszi ki, egy ilyen szintű visszaesés a most is sántikáló gazdaságot pattanásig feszítheti. […] A múlt héten a szövetségi kormány új intézkedéseket jelentett be, amelyek célja az építések tervezési és engedélyezési folyamatainak felgyorsítása és a bürokrácia csökkentése. A szakértők azonban nincsenek teljesen meggyőződve arról, hogy az intézkedések enyhíteni fogják a Németországban kialakult lakásépítési válságot.”

Azért mi szeretjük ám a németeket, mindig is szerettük. Annak ellenére, hogy… S itt most következhetne egy hosszú történelmi visszatekintés, de nem fog. Inkább szemlézzük a Szabad Európa írását:

Pompás! De figyelj, most jön a legjobb!

„A gyárak energiaellátásához szükséges olcsó orosz földgáz elvesztése »fájdalmas sebet ütött a német gazdaság üzleti modelljén – mondta Kullmann az Associated Pressnek. – Olyan helyzetben vagyunk, amikor erősen befolyásolnak – károsítanak – bennünket a külső tényezők.«

Miután Oroszország leállította az Európai Unió­nak szánt gáz nagy részét, ezzel energiaválságot idézett elő a 27 országból álló blokkban – amely az üzemanyag negyven százalékát Moszkvától szerezte be –, a német kormány arra kérte az Evonikot, hogy néhány hónappal tovább működtesse ­1960-as építésű, széntüzelésű erőművét. A vállalat két gáztüzelésű generátorra állítja át az erőművet – amelynek negyvenemeletes kéménye a műanyag és egyéb termékek gyártását táplálja –, amelyek később hidrogénnel is működhetnek, miközben 2030-ra szén-dioxid-semlegessé kíván válni. Az egyik vitatott megoldás: a kormány által finanszírozott ársapka az ipari áramra, hogy a gazdaság átvészelje a megújuló energiára való átállást.

Robert Habeck alkancellár (Zöldek) javaslata a szociáldemokrata Olaf Scholz kancellár és az üzletbarát koalíciós partner, a Szabad Demokraták ellenállásába ütközött. A környezetvédők szerint ez csak meghosszabbítaná a függést a fosszilis tüzelőanyagoktól.

Kullmann támogatja: »Elsősorban hibás politikai döntések alakították ki és befolyásolták a magas energiaköltségeket. Nem lehet, hogy most a német ipar, a német munkavállalók állják a számlát.«”

„Az uniós és berlini tiltás sem állította meg a német vállalatokat Kínában.

2024 első felében a német közvetlen befektetések Kínában jelentősen növekedtek, annak ellenére, hogy a berlini kormányzat a diverzifikáció fontosságát hangsúlyozza. A Bundesbank adatai szerint az év első három hónapjában a német befektetések értéke 2,48 milliárd euró volt, amely a második negyedévben 4,8 milliárd euróra nőtt, így az év első felének összesített befektetései elérték a 7,3 milliárd eurót, szemben a 2023 egészére vonatkozó 6,5 milliárd euróval – írja a Financial Times.”

Ezt a Portfólió írta most, augusztus 13-án, alig két hónappal ezelőtt. De hát lehetséges ez? Bizony, lehetséges. Sőt! A Macronom.eu így ír idén szep­tember 17-én, vagyis nagyjából három héttel ezelőtt:

„Kazahsztán és Németország: stratégiai partnerség a közép-ázsiai felemelkedés élén.

Miközben az ukrajnai háború gazdasági stagnálást hoz Európára, Közép-Ázsia új esélyt kapott. Az öt »sztán« – Kazahsztán, Kirgizisztán, Üzbegisztán, Tádzsikisztán és Türkmenisztán – jelentős gazdasági növekedést él meg, kihasználva a geopolitikai átrendeződéseket és a világot érő változásokat.

Olaf Scholz német kancellár és Kaszim-Zsomart Tokajev kazah elnök szeptember 16-án, hétfőn találkozott Asztanában, hogy új szintre emeljék a két ország stratégiai kapcsolatait. Scholz hangsúlyozta a gazdasági kapcsolatok javításának fontosságát, kiemelve Kazahsztán megbízható olajellátását, ami a brandenburgi Schwedt finomító fogyasztásának több mint 20 százalékát fedezi.

A találkozó keretében megállapodtak az olajszállítások meghosszabbításáról, amelyek eddig havi 100 ezer tonna nyersolajat tettek ki.

Kazahsztán, amely több mint 7600 kilométer hosszú határon osztozik Oroszországgal, különösen óvatosan lavíroz a saját érdekei és a Nyugat elvárásai között.”

Hát nem éppen úgy, mint mi, magyarok? Ám a németek ebben nem látnak semmi kivetnivalót, hiszen:

„A két ország közötti partnerség nem csak az energiaszektorra korlátozódik. Scholz és Tokajev számos együttműködési nyilatkozatot írt alá, többek között a Német Szövetségi Bank és a Kazah Központi Bank közötti együttműködésre, egy német iskola megalapítására, valamint egy Német–Kazah Tudományos és Technológiai Intézet létrehozására az Osztkasztan Technikai Egyetemen. Scholz kancellár látogatása során a »Z5 plus 1« formátum keretében találkozik az összes közép-­ázsiai volt szovjet köztársaság állam- és kormányfőivel is, köztük Üzbegisztán, Tádzsikisztán, Türkmenisztán és Kirgizisztán vezetőivel.

Az európai uniós export a »sztán« országokba 2023-ban 50 százalékkal, 46 milliárd euróra nőtt a 2021-es szinthez képest. Ez megegyezik az Oroszországba irányuló európai export 2021 és 2023 közötti csökkenésének háromnegyedével.

Az EU-ból Kazahsztánba irányuló gépkivitel ­2021-ről 2022-re megduplázódott, majd 2023-ban további 23 százalékkal nőtt, és elérte a 6,4 mil­liárd ­eurót. A mindössze 50 vállalatból álló kazah technológiai ipar Oroszországba irányuló exportja a ­2021-es 40 millió dollárról 2023-ra 298 millióra emelkedett. Az Európából származó elektronikai import ugyanebben az időszakban szintén 250 millió euróról 709 millióra nőtt – írja a The Economist.

Az Európából Kirgizisztánba és onnan tovább Oroszországba irányuló export az olyan áruk, mint például a csúcskategóriás mosógépek esetén robbanásszerűen megnőtt, amelyek egy részét az oroszok kifinomult működési mikrocsipekért bontották szét, amelyek aztán az orosz rakétákba kerültek. Hasonlóképpen, Örményország esetében a kereskedelem megháromszorozódott, Üzbegisztánban 52 százalékkal ugrott meg éves szinten, Kazahsztánban pedig 30 százalékkal.

Közép-Ázsia nyertesei a globális konfliktusoknak.

Na most mondd, hogy micsoda dolgok történnek itt, miközben a német egység napján rendezett ünnepi fogadáson a Budapestre akkreditált német nagykövet ezeket mondta:

És nagyon figyelj, most jön a java: 

Megértettük. Arról van tehát szó, hogy miközben például Németország és az EU az elmúlt évben 50 százalékkal növelte a „sztán” országokba irányuló exportját (amely export végső célországa természetesen Oroszország), aközben mi, magyarok ne ugráljunk és hagyjuk ezt a konnektivitást meg gazdasági semlegességet, kössük csak magunkat a Titanic módjára süllyedő német gazdasághoz. Mert akkor majd barátok maradunk és „visszaszerezzük a bizalmat”.

S nyilván az sem ártana, ha tanulnánk egy kis német demokráciát is. Megtanulhatnánk pél­dául Annalena Baerbock ars poeticáját, miszerint „soha nem érdekelt, mit akarnak a választóim”. Vagy az alkancellár, Robert Habeck ars poeticáját, miszerint „mindig hányingerem volt, ha a hazaszeretet szót hallottam, soha nem tudtam mit kezdeni azzal, hogy Németország, és ma sem tudok”. Ilyenné kellene válnunk, hogy Julia Gross nagykövet asszony szeressen bennünket és bízzon bennünk. S 

Mindezek után pedig mélységesen egyetértve Kohán Mátyással, aki szerint „a tisztességes magyar–német viszony nem perverz germanofilek fakultatív hóbortja, hanem sarokköve a magyar jövőnek; enélkül sem gazdasági semlegesség nem lesz, sem semmi más. Nem nyugodhatunk tehát bele abba, hogy a magyar habiszti és a német kockafejűség közösen ilyen mélyre navigálták a mocsárban ezt a létfontosságú viszonyt. Megértésre és együttműködésre vagyunk kárhoztatva, ha a »will dich lieben und verdammen« jegyében, akkor úgy – jó lenne, ha ezt mindenki felfogná. Budapest hívja Berlint, Berlin meg jelentkezzék! Wahnsinn, Blödsinn, ­Schwachsinn, ami itt folyik, s valakinek sürgősen meg kell nyomnia a nagy piros reset gombot” – szóval ezzel egyetértve és ezt szem előtt tartva mégiscsak üzenjük Julia Grossnak, hogy…

És most jön a Gyalog galopp német verziója, vagyis hát az ikonikus film egyik ikonikus jelenete, angol és francia relációból átültetve német–magyar relációra:

Hát, nagyjából ennyi. Julia Gross nézze meg a filmet. Hamarosan úgyis betiltják. S ha legközelebb össze találnánk futni Kazahsztánban, szépen, illedelmesen köszönjön előre és fizessen egy vodkát. Innen pedig sűrű bocsánatkérések közepette menjen haza és küldjön maga helyett valaki mást, akivel értelmesen beszélhetnénk végre.

Bayer Zsolt - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>