És kilátás se nagyon van rá.

Hogy a bevándorlásellenes tábor növekedett a legutóbbi szavazás eredményeképpen, azt a számok valószínűleg jelezték. Ám hogy ennek bárminemű következménye lenne, azt nem látjuk, nem tapasztaljuk. Az elmúlt napok híreit olvasva nyilván mindenkinek feltűnt, hogy Matteo Salvini olasz belügyminisztert minden eddiginél keményebben támadja a bevándorláspárti társaság, pusztán azért, mert a tengeri határok védelmére irányuló szabályokat vezetett be, merthogy tengeri határuk van nekik bőven. Aki ezeket a szabályokat megszegi – meg is tették már jó néhányan –, azt viszont hősként ünnepli az uniós elit. Mi változott?

A mi külgazdasági és külügyminiszterünk, Szijjártó Péter sokkolónak nevezte, hogy Brüsszel azokat az országokat támadja, amelyek óvják Európát. Sokkoló bizony, de már szinte hozzászoktunk ahhoz, hogy mi, magyarok örökös célpont vagyunk. S nem csupán a retorikában nem változott semmi, de a régóta megígért, a határvédelmünkhöz nyújtandó pénzügyi támogatás sem akar eljutni hozzánk. A helyzet tehát évek óta változatlan.

A horvát államfő a minap kifakadt, miután beszélgetett a horvát–bosnyák határ közelében élőkkel. Idézem őt: „Tíz év múlva kétszázmillió menekült lesz a világon.

A pro­blémát máshol kell kezelni ahelyett, hogy pénzt költünk a katonakorú migránsokról való gondoskodásra. Stratégiai hiba volt 2015-ben az embereket Németországba hívni.” Igyekeztem megnézni, hogy az európai sajtóban találok-e
választ a szavaira. Nem találtam.

Ez az EU-ban nem szokás, változatlanul. Az államfőnek viszont nem jósolnék könnyű napokat.

Szintén pár napja némiképp meglepődéssel olvastam, hogy Weber úr folytatja a vádaskodást. Azt nyilatkozta ugyanis egy neves újságnak, hogy tovább fog harcolni Európa demokratizálódásáért, már csak azért is, mert a csúcsjelölti rendszert (amely szerinte nyilván maga a demokrácia) Macron francia elnök és Orbán Viktor, pontosabban az általuk létesített tengely rombolta le. Hogy Weber minket, magyarokat már nem fog megszeretni, az biztos. Már csak ezért is kíváncsi vagyok, milyen lesz a demokráciáért folytatott harca, de azt azért megkérdezném: ezt most fenyegetésnek vegyük? Nos, joggal kérdezhetjük, változott-e egyáltalán valamit az uniós színtér a választások után. Csudát! Éppolyan, mint a választás előtt volt. Belharcok folynak, nem pedig építkezés. Most éppen Von der Leyen európai bizottsági elnökjelölt ellen fenekednek sokan. Persze szigorúan a demokrácia jegyében dicséri mindenki a maga lovát, és naponta előhúz egy-egy közvélemény-kutatási anyagot bizonyítékként például arról, hogy a német baloldali választók nem szeretnék, ha az előkelő nevű hölgy kerülne az Európai Bizottság élére.

E rendkívül izgalmas kérdésre legalább – ellentétben a többi válaszra váró és fontos kérdéssel – hamarosan kapunk feleletet, hiszen pár nap múlva szavaznak róla.

Közben ugyancsak a „változások” jegyében új nemzetközi mentőakció életre hívását szorgalmazza a német kormány fejlesztési minisztere a menekültek megsegítésére. Nem fogják elhinni: azt akarja, hogy a Földközi-tenger ne legyen a holtak tengere. Az úr kicsit elkésett a vezekléssel, hiszen erős német közreműködéssel lett valóban a holtak tengere a Földközi. Miniszter úr azon is siránkozik kicsit, mily nagy baj, hogy nincs sok remény az összes tagállam bevonására a menekültek elosztását illetően. Nos, úgy tűnik, e témában a mi egyetlen reményünk az, hogy neki ne lehessen reménye minden tagország beleegyezését megszerezni a menekültek német akarat szerinti elosztásába. Mert akkor aztán tényleg ránk találna szakadni a nagy, német mintájú demokrácia.

Tényleg! Mi változott?

Kondor Katalin - ]]>www.magyarhirlap.hu]]>