Ma 2025 június 17. Laura, Alida napja van. Holnap Arnold, Levente napja lesz.
Az itt felejtett Moldova

Az itt felejtett Moldova

Flag

Szöveg méret

2
Átlag: 2 (1 szavazat)
A magyar történelem egyik legszebb időszakának nevezte a vérgőzös, Lenin-fiús Tanácsköztársaságot...

A magyar történelem egyik legszebb időszakának nevezte a vérgőzös, Lenin-fiús Tanácsköztársaságot a Baloldali Sziget Fesztiválon minap felszólaló Moldova György író. Meg azt is mondta, hogy ő személy szerint borzalmasan szerette a kommunista rendszert.

Elüthetnénk az egészet azzal, hogy a 85 éves Gyuri bácsi valószínűleg időskori demenciában szenved. Esetleg csak szimplán meghülyült. Igen ám, csakhogy a Kossuth-díjas ember egész életében ilyeneket mondott (a Kossuth-díját is ezért kapta), vagyis demenciáról szó sem lehet.

Marad hát az elhülyülés, ami ugye kortól független… Moldova György esetében ráadásul a sajnálatos elváltozásnak rengeteg „írásos” nyoma is van. Mind-mind megannyi bizonyíték, kórisme. Ahogyan szóbeli megnyilvánulásai is.

Betegünk néhány éve egyik közszereplésekor Kádár Jánost nemes egyszerűséggel proletárszentnek nevezte, sőt mindjárt ki is jelölte a pártvezér helyét a magyar történelemben, közvetlenül Szent István, Mátyás király és Kossuth Lajos kormányzó mellett. Pár esztendeje pedig egy temetői megemlékezésen ezt találta mondani a néhai MSZMP-vezetőről: „Az ország nem méltó a pártfőtitkár emlékéhez (…)

És mert az ország megtagadta a pártfőtitkár emlékét, rászolgál minden jelenlegi és eljövendő nyomorra és megaláztatásra!” (Moldova szerint egyébként Kádárnak a mai világban poharanként változik a megítélése.

Az elsőnél még mindenki gyűlöli, záróra előtt viszont már valóságos Kádár-kultusz tapasztalható a kocsmákban. Vagyis – ezt már én teszem hozzá – egy MSZP–DK választási győzelemhez az kellene, hogy előtte hullarészegre igya magát az ország. Később aztán ezt neveznék a „józan többség” akaratának…)

Nem mondtam még, hogy a Kun Béláékat éltető Moldova Gyuri bácsit beszéde után nem vitte el a nagy fekete autó.

Pilhál György - ]]>www.magyaridok.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Irodalmi kávéház (545) Tv fotel (65) Nagyvilág (1310) Tereb (146) Mozi világ (440) Gazdaság (739) Életmód (1) Heti lámpás (399) Vetítő (30) Jobbegyenes (2983) Gasztronómia (539) Mozaik (83) Autómánia (61) Emberi kapcsolatok (36) Szépségápolás (15) Rejtőzködő magyarország (168) Flag gondolja (40) Alámerült atlantiszom (142) Belföld (11) Politika (1582) Történelem (19) Egészség (50) Sport (729) Titkok és talányok (12) Mondom a magamét (8362) Nézőpont (1) Kultúra (9)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>