A magyar történelem egyik legszebb időszakának nevezte a vérgőzös, Lenin-fiús Tanácsköztársaságot a Baloldali Sziget Fesztiválon minap felszólaló Moldova György író. Meg azt is mondta, hogy ő személy szerint borzalmasan szerette a kommunista rendszert.

Elüthetnénk az egészet azzal, hogy a 85 éves Gyuri bácsi valószínűleg időskori demenciában szenved. Esetleg csak szimplán meghülyült. Igen ám, csakhogy a Kossuth-díjas ember egész életében ilyeneket mondott (a Kossuth-díját is ezért kapta), vagyis demenciáról szó sem lehet.

Marad hát az elhülyülés, ami ugye kortól független… Moldova György esetében ráadásul a sajnálatos elváltozásnak rengeteg „írásos” nyoma is van. Mind-mind megannyi bizonyíték, kórisme. Ahogyan szóbeli megnyilvánulásai is.

Betegünk néhány éve egyik közszereplésekor Kádár Jánost nemes egyszerűséggel proletárszentnek nevezte, sőt mindjárt ki is jelölte a pártvezér helyét a magyar történelemben, közvetlenül Szent István, Mátyás király és Kossuth Lajos kormányzó mellett. Pár esztendeje pedig egy temetői megemlékezésen ezt találta mondani a néhai MSZMP-vezetőről: „Az ország nem méltó a pártfőtitkár emlékéhez (…)

És mert az ország megtagadta a pártfőtitkár emlékét, rászolgál minden jelenlegi és eljövendő nyomorra és megaláztatásra!” (Moldova szerint egyébként Kádárnak a mai világban poharanként változik a megítélése.

Az elsőnél még mindenki gyűlöli, záróra előtt viszont már valóságos Kádár-kultusz tapasztalható a kocsmákban. Vagyis – ezt már én teszem hozzá – egy MSZP–DK választási győzelemhez az kellene, hogy előtte hullarészegre igya magát az ország. Később aztán ezt neveznék a „józan többség” akaratának…)

Nem mondtam még, hogy a Kun Béláékat éltető Moldova Gyuri bácsit beszéde után nem vitte el a nagy fekete autó.

Pilhál György - ]]>www.magyaridok.hu]]>