Ma 2024 június 19. Gyárfás napja van. Holnap Rafael napja lesz.
Fene se gondolta volna, hogy pont ő ad csípős nyaklevest az Orbán-fóbiásoknak

Fene se gondolta volna, hogy pont ő ad csípős nyaklevest az Orbán-fóbiásoknak

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Meghökkentő vélemény.

 

Felhévizy Félix sokat látott már a hazai politikai életben, de a héten két dolog is felkeltette az érdeklődését. Az egyik kifejezetten felbőszítette, a másik inkább meghökkentette. Kezdjük először azzal a témával, ami kihozta Félixet a béketűréséből. A hét egyik legpozitívabb, legjobb híre mindenképpen Szoboszlai Dominik Liverpoolba szerződése volt. A hírlapíró, mint azt sokszor hangoztatta is, hatalmas fociszurkoló, így neki különösen nagy örömet okozott Dominik sikere. Az egész ország dagadó kebellel, büszkén témázgatott, kommentelt, hiszen nem mindennapi magyar focisikernek lehettünk szemtanúi. Azonban volt egy réteg, amely nem örült ennek a fantasztikus átigazolásnak. Jelesül a baloldal fekete öves gyűlölködői, akik megkapták a sorvezetőt Farkasházy Tivadartól, miként lehet a magyar focisikerek miatt keseregni, hiszen a humorista korábban az ]]>ATV Egyenes beszéd]]> című műsorában a következőket mondta:

„[…] Boldoggá tesz mindig, amikor a magyar válogatott kikap, mert ez is mutatja Orbán Viktor labdarúgással kapcsolatos elhibázott politikáját.”

Havas Henrik focirajongó, úgy látszik, nem akart lemaradni egykori Heti Hetes-béli cimborája mögött, és Szoboszlait a tőle megszokott pökhendi, fellengzős stílusban ]]>fitymálta le]]>, természetesen összekötötte a dolgot egy jó kis kormánypártipolitikus-kritikával, ugyanis nagyon szúrta a szemét, hogy Nacsa Lőrinc örülni mert Szoboszlai sikerének:

„Amikor Neumann János feltalálta a számítógépet, Bíró a golyóstollat, Bolyai egy új világképet rajzolt fel, aztán egy hazakóborolt magyar feltalálta a C-vitamint, akkor velem együtt a sok kishitű magyar csak legyintett. Puskás három gólt lőtt a BEK-döntőben a Frankfurtnak, kis híján ’38-ban meg ’54-ben megnyertük a futball vb-t, Détári Döme a Német Kupa-döntőben győztes gólt rúgott szabadrúgásból, de ez mind semmi! Szoboszlait leigazolta a Liverpool. Lehet, hogy Karikó Katalin legyőzte a Covidot, legújabban a rákot is, de egy olyan igazi kereszténynek, mint Nacsa Lőrinc, ez mind nudli. Szoboszlait leigazolta a Liverpool! […] Ha fater még élne, nyilván örülne Szoboszlai sikereinek, csak arra várna, hogy ő is rúgjon három gólt egy BL-döntőben. Na, akkor majd engem is elfog a nemzeti büszkeség, de egyelőre kivárok. Addig is, Nacsa Lőrinc főzzön szarvaspörköltet és hagyja a p…csába a nemzeti büszkeséget!”

De a híres Orbán-gyűlölő Juszt László is ]]>szükségét érezte megszólalni]]> az ügyben, de annyira kihozta a sodrából ez a magyar sikertörténet, hogy nagyon elvetette a sulykot. Odáig ment, hogy vérgőzös gyűlöletében a magyar focipalántákat pincsizte le. 

 

Olvassák:

„Csak érdeklődöm. Szoboszlai Dominik, aki a Premier League-ben szereplő Liverpool támadó középpályása lett, akit 2017 októberében a The Guardian a világ legtehetségesebb 17 éves futballistái közé sorolt, akit az Európai Labdarúgó-szövetség 2020 januárjában a világ ötven legtehetségesebb labdarúgója közé sorolt, aki minden idők legdrágább magyar játékosa (70 millió euró) lett, ugye nem a sokmilliárdos felcsúti Pincsi-iskolában lett azzá, aki?”

Későbbi posztjában természetesen már igyekezett tompítani, hogy a Pincsi-iskola kifejezést ő bizony az ismert baloldali toposzt felemlegetve, Orbán Viktor miatt használta, nem a gyerekekre gondolt, de elkésett a botcsinálta magyarázkodással. Nagyon rossz lehet ezeknek az embereknek, mert bizony mostanában nem szűkölködünk magyar foci sikerekben. A rosszindulat mindig visszaüt. 

Na de térjünk át a hét azon eseményére, amely bizony meghökkentette Felhévizyt. Történt ugyanis, hogy a Medgyessy Péter egykori miniszterelnök a 24.]]>hu]]> Della című podcast-adásában adott interjút, ahol sok mindenről kérdezték, de ami a legfontosabb, a baloldali politikus egy kérdésre felelve kijelentette, a következő országgyűlési választást eldöntöttnek látja, szerinte az Orbán-kormánynak könnyű dolga lesz, mert egy tehetségtelen ellenzékkel” kell majd megküzdenie. Kemény, de őszinte vélemény. Ezt nem teszik ki a baloldal prominensei az ablakba, annyi bizonyos.

Szóval voltak a héten örömteli és bosszantó dolgok egyaránt. De azt a fene se gondolta volna, hogy pont Medgyessy Péter fog csípős nyaklevest kiosztani az Orbán-fóbiás baloldaliaknak – gondolta magában mosolyogva Felhévizy, és újból, immár sokadszorra megnézte az 1960-as BEK-döntő összefoglalóját, ahol a Havas tanár úr posztjában tévesen szereplő három Puskás-gól helyett négy született. Lehet, hogy igaza van Medgyessynek, ez a baloldali ellenzék a megmondóembereivel együtt nem ér egy huncut fabatkát sem.

Borítókép: Medgyessy Péter volt miniszterelnök az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által a 4-es metró beruházásról készített jelentéssel kapcsolatban tartott meghallgatásán az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén az Országházban, 2017. március 14-én (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Felhévizy Félix - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mozi világ (440) Belföld (11) Heti lámpás (319) Rejtőzködő magyarország (168) Alámerült atlantiszom (142) Sport (729) Politika (1582) Autómánia (61) Flag gondolja (36) Kultúra (9) Nézőpont (1) Gazdaság (711) Nagyvilág (1310) Titkok és talányok (12) Egészség (50) Irodalmi kávéház (537) Vetítő (30) Tereb (146) Életmód (1) Gasztronómia (539) Történelem (18) Mozaik (83) Mondom a magamét (7657) Szépségápolás (15) Jobbegyenes (2815) Tv fotel (65) Emberi kapcsolatok (36)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>