Ma 2024 március 19. József, Bánk napja van. Holnap Klaudia napja lesz.
fefbdc26169169c2655c1d3096949b15.jpg

Orbáncgyógymód a XVI. századból

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Manapság az orbánc súlyos, kellemetlen, de megfelelő kezelés mellett nem különösebben veszélyes betegség. Sokan már gyermekkorukban átesnek rajta. Egy, a bőr felületén élő baktérium, a Streptococcus pyogenes okozza, antibiotikummal és bőrnyugtatóval kezelik.

Négy–ötszáz évvel ezelőtt persze sokkal nagyobb veszedelmet jelentett, nem csoda, hogy régi orvosi feljegyzésekben igen változatos gyógymódokkal találkozhatunk. A kórkép leírása azonban többé-kevésbé pontos szokott lenni, csupán az anyarozs okozta súlyos mérgezéssel, a Szent Antal tüzével keverték össze olykor a hasonló tünetek miatt. E kis keveredés azonban nem befolyásolta a gyógyulást, mivel a javasolt kúrák egyik betegségre sem lehettek különösebb hatással.
„Az orbánc és az Szent Antal tüze, mindönik fölöttébb való égés, ki az testnek fölső részére öntetik ki, de nyilvánvaló és látható dagadása nincsen, és ahol vagyon, azt az részt sem föl nem dagasztja, sem el ki nem téríti, és az bőr alatt való húsban sem megyön oda be, de igön elterül, és semmi bizonyos kereksége nincsen. Valamely részben esik, azt erősen rágja és égeti, az színe ugyan sárga színű és vörös, kit ha nyomsz elfut és ismét odajű helyére. Az fájdalma is nem nyilalló, sem fölöttébb forró” – írta az Ars medica című, XVI. század vége felé készített orvosi kézirat szerzője, feltehetőleg Lencsés György (1530–1593) szertartásmester.


Többféle kúrát is javasolt a gyógyítására. Némelyik eljárás napjainkban kissé bizarrnak tűnik: „Fejér ebszart törj meg, szitálj meg, keverd öszve mézzel és erős ecettel, azzal kenjed.” Az ecet nagyon gyakori, visszatérő hatóanyaga az orbáncra javallott recepteknek, de ismétlődik még a tojás és a timsó is. Az egyik főzet az Ars medica szerint például így készült: „Bolus Armenust [vasoxidot tartalmazó, Lemnosz szigetéről származó agyag], temsót, gálickövet [rézszulfát] törj porrá, önts ecetöt és égetett bort reá, egy kicsiny faolajt is, tikmony fejérét is üss bele, ezeköt öszvehabarjad és főzd öszve kevéssé. Ennek az sarával kend be” – mármint a beteg bőrfelületet. Bizonyára elég fájdalmas volt ez a kúra.
Hasonló gyógymódot javasol az a XVII. század elején keletkezett orvosi kézirattöredék, amelyet ma az MTA kézirattárában őriznek: „Borecettel timsót, temjént, Laurea baccát, két tikmonyát, ezeket mind egyben kell csinálni fazékban, jó erősen kell főzni, azzal kössed.”
Ezek után semmi meglepetést nem okoz, hogy Miklós presbiter valamikor a XVI. század első felében egyik könyvének szennylapjára nagyon hasonló orbáncra való receptet jegyzett föl. A könyv a lengyelországi Bloniában született, XV. században élt poznani pap, Nicolaus de Blony Tractatus sacerdotalis című műve, amelyet számtalan kiadásban jelentettek meg az ezernégy–ezerötszázas években, sőt néhány igen szép kéziratos másolata is fennmaradt a papok számára íródott, a szentségek kiszolgáltatási módját részletező munkának. Nicolaus de Blony, vagy ahogyan honfitársai nevezik, Mikolaja z Blonia műveit, a Tractatust, valamint szentbeszédeit leggyakrabban Strassburgban nyomtatták ki híres-neves és kevésbé ismert ősnyomdászok. Később aztán megjelent Zaragozában, Burgosban és Európa számtalan egyéb városában is a Tractatus, hiszen jól használható könyv volt.
Példányunkat az ifjabb Martin Flach nyomtatta Strassburgban 1503-ban. Néhány elmosódott tollfirkán, a tulajdonos nevén és az orbáncrecepten kívül egyéb bejegyzés nincs a könyvben, amely egy – vélhetőleg gyöngyösi – tűzvész alkalmával kissé megrongálódott. Pontos évszám tehát nem áll rendelkezésre arra vonatkozóan, mikor készülhetett a feljegyzés, de némi eligazítást szerencsére nyújt az íráskép és a helyesírás. Mindezek alapján úgy tűnik, a Tractatus sacerdotalis e példányában található felsorolás közel egykorú lehet a fent idézett receptekkel, és bizonyára ez lehet a hasonlóság oka is. Valószínűleg az ezerötszázas évek Magyarországán igen sok orvos javasolhatott az alábbiakhoz hasonló főzetet: „Orbanchrol.

Eghy ferton [a ferton súlymérték, a XVI. század közepén a budai ferton 7,63 dkg] görögh feyt [valószínűleg görögfű], eghy ferton gelyt [gelét = ólom-oxid], tymso [timsó], keth nehezek [nehezék = súlymérték; a budai nehezék a XVI. század közepén 3,82 dkg], fel fonth fa olaja [olívaolaj], temyen [tömjén], negyh nehezek eczeth es eczetbor, neghy tykmon zeky [tikmonyszéke a tyúktojás csírája].” Néhány sorral lejjebb még egy hatóanyag szerepel: „veres hagyma”.
Sajnos nem derül ki a felsorolásból, milyen eljárással kell elegyíteni a recept összetevőit, de tulajdonképpen ez már nem is olyan fontos. Valószínűleg nem volt fájdalommentes a fenti kúra sem, de talán kevesebb szenvedést okozott, mint az egyik népi hiedelem, amely úgy tartotta, hogy „tűzre tűz kell”, ezért vassal és kovával szikrát hánytak a beteg bőrfelületre. Hasonló logikája volt a korai homeopátiás kezeléseknek is: Argenti Döme a XIX. század végén belladonnát, vagyis nadragulyát javasolt az orbáncos újszülötteknek adni, nyilván abból a megfontolásból következően, hogy a nadragulya okozta mérgezés tünetei hasonlók az orbáncéihoz. Érdekes, hogy a szerző szerint az eredmény „a legtöbb esetben megfelelend a várakozásnak”.
Inkább ne próbáljuk ki se a szikrahányást, se a nadragulyát, se Miklós presbiter négyszázötven esztendős javaslatát, hanem maradjunk az antibiotikumoknál.

Fáy Zoltán, mno.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Belföld (10) Rejtőzködő magyarország (168) Sport (729) Emberi kapcsolatok (36) Flag gondolja (36) Gasztronómia (539) Vetítő (30) Politika (1582) Szépségápolás (15) Életmód (1) Heti lámpás (308) Történelem (17) Titkok és talányok (12) Kultúra (6) Jobbegyenes (2772) Nagyvilág (1309) Tv fotel (65) Autómánia (61) Mozaik (83) Tereb (146) Alámerült atlantiszom (142) Mozi világ (440) Gazdaság (701) Egészség (50) Nézőpont (1) Irodalmi kávéház (536) Mondom a magamét (7479)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>