Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
815d60ff6504e7fbefc00e1595a63420.jpg

Mesterséges megtermékenyítés és ikerterhesség

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Bár természetes körülmények között is viszonylag gyakran előfordul, hogy több embrió fogan meg, azonban többnyire a leginkább életképes fejlődik tovább. Így mindössze minden 80. terhesség végződik egynél több gyermek születésével.

„…Már 38 éves is elmúltam, és sajnos egyre kisebb az esély arra, hogy egy sikeres lombikbébiprogram során kisbabám megfoganjon! Rettentően szeretnék anya lenni már évek óta, így annak is leírhatatlanul örülnék, ha ikreim születnének. Az egyedüli szempont számomra az, hogy minél előbb egészséges kisbabát tarthassak a karomban” – önti ki szívét Eszter.

Az ]]>ikerterhesség ]]>jelensége az elmúlt évtizedekben inkább a lombikbébiprogramok nevével forrt össze, hiszen régebben akár öt vagy annál több embriót is beültettek a siker érdekében. Ki ne emlékezne azokra a képekre, amikor az orvos és a szülők három, vagy akár négy újszülöttet tartottak büszke mosollyal a karjukban. De valóban hatalmas sikerként kell elkönyvelni a lombikprogramokban létrejött ikerterhességet napjainkban is? A témával kapcsolatban szakértőnket, dr. Vereczkey Attilát, a Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet főorvosát, meddőségi és endoszkópos specialistáját kérdeztük.

„Ma már számos kutatás azt igazolja, hogy érdemes több szempontot is figyelembe venni, amikor arról döntünk, hány embriót ültetünk vissza az anyaméhbe. Mára már ezen a területen is beigazolódott: a kevesebb néha több” – kezdi dr. Vereczkey. – Napjainkban az ikerterhességgel kapcsolatos tendencia megfordult, hiszen rengeteg tapasztalatunk van arról, hogy a több embrió beágyazódása inkább rontja, mintsem növeli az esélyeket arra, hogy problémamentes legyen a várandósság, és egészséges gyermekek ]]>szülessenek]]>. Angliában például a meddőségi központok modern szemlélete azt célozza meg a fiatal, a teherbeesés terén jó esélyekkel induló nők esetében, hogy inkább kevesebb embriót ültetnek be, hogy egyetlen egészséges gyermek szülessen” – tudhattuk meg a főorvos úrtól.

Mesterséges megtermékenyítés és ikerterhesség

Napjainkban tehát az ikerterhesség egy mesterséges megtermékenyítési eljárás során már sokkal kisebb számban fordul elő, mint egy évtizeddel ezelőtt, mivel a szemléletváltásnak köszönhetően ritkábban ültetnek vissza kettőnél több, jól fejlődő embriót a jó esélyekkel induló nők méhébe. Természetesen azonban az is cél, hogy lehetőség szerint minél előbb ]]>megfoganjon a vágyott gyermek]]>, így beültetéskor előfordulhat, hogy a pároknak nehéz döntést kell hozniuk. Ha több embriót ültetnek be, akkor nagyobb lehet az esély a megfoganásra egyetlen mesterséges megtermékenyítési cikluson belül, azonban a terhesség kockázatosabb, főként ha kettőnél több embrió ágyazódik be.

„Sok szempontot figyelembe kell venni, amikor arról döntünk, hány megtermékenyített embriót helyezünk vissza a méhbe. Ma már létezik egy korszerű embrióosztályozási rendszer, mely alapján megállapíthatjuk, mennyire életképesek az embriók, így kiválaszthatjuk a legjobb eséllyel indulókat. Ha az embriók kisebb eséllyel indulnak, akkor érdemes akár többet is felhelyezni abban a reményben, hogy legalább egy megfoganjon. Szintén ez a célravezetőbb abban az esetben, ha a nő már idősebb, vagy több sikertelen beavatkozáson van túl. Azonban fontos tudni, hogy több embrió felhelyezésekor a megtapadás esélye nagyobb, a kockázatok később jönnek, ezért fontos a mérlegelés” – tudhattuk meg dr. Kósa Zsolttól, az intézet szülész-nőgyógyászától, meddőségi specialistájától.

Az is előfordulhat, hogy az előzetes várakozásokat felülmúlják az embriók, és esetleg kettő, vagy akár több is megtapad és egészséges fejlődésnek indul. Ilyenkor felmerül az embriószelekció lehetősége, melynek célja a koraszülés megelőzése.

„Az emberi test és az anyaméh alapvetően egyetlen gyermek kihordására és megszületésére lett tervezve. Az embriószelekció akkor merül fel, ha kettőnél több embrió tapad meg, hiszen ilyenkor félő, hogy a kicsik idő előtt születnek meg. Nagyon fontos, hogy erről a lehetőségről és a lehetséges kockázatokról a jövendőbeli szülők már a mesterséges megtermékenyítés megkezdése előtt tudjanak, hiszen nem szabad olyan helyzet elé állítanunk őket, amelynek a lehetősége előzőleg fel sem merült. Ha vallási, etikai esetleg morális okokból nem vállalják az embriószelekció lehetőségét még magas egészségügyi kockázatok mellett sem, akkor semmiképpen sem érdemes két-három embriónál többet felhelyezni, még akkor sem, ha nagyon csekély az esélye annak, hogy mindegyik megtapadjon” – magyarázza Kósa doktor. A törvény kettőnél több megfogant magzat esetében engedélyezi ezt a beavatkozást.

A hatékony ]]>meddőségi ]]>gondozás ma már nagyon pontos és részletes kivizsgálással kezdődik, és a beavatkozásokat optimális esetben megelőzi az adott probléma orvoslása. Csak ezt követően kerül sor az embriók beültetésére, hiszen az a cél, hogy egészséges gyermek szülessen. Sajnos nem minden esetben lehet elhárítani az összes akadályt az optimális fogamzás elől, az idő kerekét például nem tudja visszaforgatni az orvostudomány, pedig 35 éves kor felett bizonyítottan jóval kisebb eséllyel indulnak a nők a meddőséggel vívott küzdelemben. A szakemberek szerint tehát érdemes több szempontot is figyelembe venni, és közösen meghozni a döntést, ami valóban egy életre szól.

noklapja.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Politika (1582) Mondom a magamét (7501) Mozi világ (440) Titkok és talányok (12) Mozaik (83) Emberi kapcsolatok (36) Rejtőzködő magyarország (168) Belföld (10) Heti lámpás (310) Nagyvilág (1309) Irodalmi kávéház (537) Tereb (146) Nézőpont (1) Szépségápolás (15) Kultúra (6) Gazdaság (702) Történelem (17) Vetítő (30) Autómánia (61) Életmód (1) Gasztronómia (539) Tv fotel (65) Egészség (50) Jobbegyenes (2778) Flag gondolja (36) Alámerült atlantiszom (142) Sport (729)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>