Ma 2024 április 20. Tivadar napja van. Holnap Konrád napja lesz.
d2563b0e2d250e83fffc0df76e44879f.jpg

Futamértékelő - Barcelona

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Mark Webber fölényes győzelmével ért véget a Spanyol Nagydíj, ezzel megszakítva az első rajtkockából indulók idei átkát.

A harmadik diadalát ünneplő ausztrál mögött inkább csak kivárásra játszottak a felek, ebben a műfajban a hazaiak kedvence, Fernando Alonso volt a legeredményesebb, miután előbb a fékproblémával küszködő Vettelt, majd a 2 körrel a verseny vége előtt gumifalban ragadt Hamiltont is maga mögé utasította. Az összetettben továbbra is Jenson Button, illetve a McLaren- Mercedes vezet, ám előnyük a jelenlegi pontszámítás alapján jelentéktelennek nevezhető.


 Mark Webber rendkívül összeszedett produkciót nyújtott egész hétvégén
 
Noha az időjósok újra, idén már negyedik alkalommal riogatták heves záporokkal a „Fiestára” készülő spanyolokat, az égi áldás végül elkerülte Montmelót egész hétvégén, leszámítva egy röpke esőzést szombat reggel. A Red Bullnál alighanem megkönnyebbültek, mivel mind a kiváló alapbeállításokat hozó pénteki, mind az újabb komplett első sort eredményező időmérőt követően csekély esélyt adtak a vasárnapi esőnek. Ami a korábbi nagydíjakon alaposan kibabrált az „osztrákokkal”. Maradéktalan örömről mégsem lehet szó. Újabb technikai probléma ütötte fel a fejét, ismét bakiztak a szerelők, így az egy körön toronymagas éllovas istállónak továbbra sem akar összejönni a duplázás. Arról nem is beszélve, hogy Webber ellenállhatatlan dominanciája mintha kissé szíven ütötte volna az ifjú német csapattársat. Legalábbis a futamon látottak erre engednek következtetni.
 
No, de haladjunk a kronologikus rend szerint! A szezon első európai versenyhétvégéje a pénteki szabadedzésekkel vette kezdetét. A hagyományoknak megfelelően szinte valamennyi csapat nagy volumenű fejlesztési csomaggal érkezett Barcelonába (ld. a futam előzetesét), jelentős javulást, előrelépésre számoltak mindannyian. Ahogyan ez megszokott, az abszolút értelemben vett fejlődés, amennyiben a riválisok nem jutnak vakvágányra (mint a Williams ezt kénytelen-kelletlen bevallotta), relatíve helyben maradást jelent. Lényegében most is ez történt.
 
Az első tréning Lewis Hamilton uralmát hozta, bő fél másodperccel verte meg csapattársát, az elégedetten nyilatkozó Schumacher valamint a két Red Bull már jó 8 tizedes hátrányt szedett össze. A gyökeresen eltérő programok miatt ezekből az eredményekből sok következtetést nem lehetett levonni. Annyi mégis látszott a fedélzeti kamerás felvételeken, hogy valami nincsen rendben az „F-csatornával” felálló Ferrarival. Különösen Massa autója volt borzasztóan alulkormányzott, a brazil mindkét edzésen bizonytalan volt a tempós kanyarokban, egy alkalommal el is hagyta a pályát. Az unalmasan csordogáló edzés (egyedül Hülkenberg motorproblémája érdemel említést) érdekes momentuma volt az osztrák Christian Klien bemutatkozása a Hispania csapatnál. A 2004 és 2006 között három idényt is lehúzó pilóta kapásból fél másodperccel gyorsabb tudott lenni a „GP2-es színvonalú” versenygéppel Bruno Sennánál. Ugyanígy tett Paul di Resta is a Force India nyergében, aki – már nem először – megverte Liuzzit.
 
A második gyakorláson tartotta első erődemonstrációját a Red Bull, Vettel nem kevesebb, mint 8 tizeddel verte meg a Schumacher- Alonso párost. Ennek ellenére Webber tűnt már ekkor is meggyőzőbbnek, az ausztrál hosszú etapjai ugyanis jóval konzisztensebbek voltak a németénél. A Red Bullnál persze ment a lelki hadviselés, miszerint a McLaren még nem mutatta meg valós erejét. Az 1,2-1,4 másodperces hátránynak ennél jóval prózaiabb oka volt, Buttonék eltévedtek a beállításokkal, különösen a gumikezelés tekintetében vesztették el a fonalat. Délután Hülkenberg 9-es kanyarban elkövetett csúnya balesete hergelte a kedélyeket.
Szombatra sem változott jelentősen az időjárás képe, a levegő hőmérséklete nem érte el a 20 fokot. A délelőtt edzés, mint idén szinte mindig, ezúttal is hű képet festett az időmérő edzésre vonatkozólag. Sebastian Vettel 8 tizedet vert a két McLarenre, a harmadik számú istálló kevésbé büszke címéért pedig a Ferrarik és a Mercedesek vívtak egymással. A reggeli esőzés miatt kissé csúszós kerékvetők többeket megtréfáltak, Kobajasi Kamui a kavicságyban kötött ki, Vitalij Petrov pedig a gumifalban kötött ki, s az alaposan leamortizált versenygépével rengeteg munkát adott csapatának.
 

Webber ellenállhatatlan volt már az időmérő edzésen is
 
A kvalifikáció első része nem tartogatott különösebb izgalmakat, az újonc csapatok hat autóján túl csupán egyetlen pilótának kellett búcsúznia. A szerencsétlen vesztes Rubens Barrichello volt, a brazil a félresikerült pénteki fejlesztések után a régi autóval próbált ad-hoc boldogulni, ennyi sikerrel. Többeknek alaposan meggyűlt a bajuk az újoncokkal, erősen aggályos, miként lehet így megrendezni a szűk monte-carlói pályán a Q1-et? Beváltak egyébként a Lotus újításai, Trulli például már „csak” másfél másodperccel volt elmaradva a Williamstől, a Virgineket pedig bő egy szekundummal verték meg. Kellemetlen meglepetésre Bruno Senna ismét kikapott Chandhoktól. A Q1-et Webber nyerte Vettelt és a két McLarent megelőzve.
 
A Q2-ben sem borult a papírforma, a Red Bullok kemény keverékkel is 5 tizedet vertek a már lágyabb gumikon vitézkedő riválisokra. Talán csak Sutil kiesése okozott meglepetést, Kobajasi az utolsó pillanatban szorította ki a záró felvonásból. Az utolsó periódus legnagyobb kérdése az volt, melyik Red Bullos szerzi meg végül az első rajtkockát. Pokoli tempót diktálták, gyakorlatilag mindenki mást a futottak még kategóriába száműztek. Páros küzdelmüket a rendkívül összeszedett Mark Webber nyerte, miután a végén 1:20 alá tornázta a legjobb köridőt. A második sorban Hamilton és Alonso kvalifikált, Button hibájával együtt vastagon jobbnak bizonyult Schumachernél, aki az előzmények ismeretében talán valamivel többet várt magától. Rosberg csak a nyolcadik, a gumimelegítési problémában szenvedő Massa pedig csak a kilencedik helyről indulhatott másnap.
 
A rajtrács hátsó fertályát némiképp megbolygatták a kiszabott büntetések. Petrov és Chandhok váltócsere miatt kapott 5-5 rajthelyes hátrasorolást, a két Virgin pedig egészen bagatell hiba miatt került hátrébb, elfelejtették időben leadni az FIA-nak a váltóáttételekre vonatkozó paramétereket.
 

Az első hat helyen nem történt változás a rajtot követően
 
A futam napján kellemesen tavaszi hőmérséklet (20 fok) és változóan felhős égbolt jellemezte az időjárást, az aszfalt 35 fokra melegedett, vagyis optimális körülmények között rajtolhatott el a 26 fős mezőny. Pontosabban csak huszonöten álltak a rajtrácson, Heikki Kovalainen Lotusa a megszokott hidraulikai hiba áldozatává lett, hiába tettek meg mindent a csapatnál, már a boxból sem tudott elrajtolni a finn. A mezőny túlnyomó többsége a lágy keverék mellett döntött, majd a futam második, hosszabb etapjára vállalta be a keményebb specifikációjú abroncsot, az egyetlen kivétel Lucas di Grassi volt, sokat nem ért vele, csapattársától is nagyságrendileg másfél percet kapott, sőt kieséséig még Chandhok is jócskán előtte haladt. A rend kedvéért meg kell jegyezni, a brazil autója egyetlenegy friss fejlesztést nem tartalmazott.
 
A tavalyi történések fényében tumultuózus jelenetekre lehetett felkészülni a lámpák kialvását követően. Az első hat helyen ennek ellenére nem történt változás. Webber kitűnően kapta el a rajtot, levédte a belső ívet csapattársától, onnantól pedig nem volt más dolga, minthogy pontos féktávval tartsa első helyét. Reménytelen vállalkozás bárkit is körbeautózni az első kanyarban, ezt tapasztal Vettel és a még kijjebb szoruló Alonso is, utóbbi örülhetett, hogy Button támadását legalább ki tudta védeni. Talán Hamilton indult a legjobban, ám hiába volt a belső íven, csacsiság lett volna kései féktávval próbálkozni, így inkább biztonságosan besorolt a két Red Bull mögé. Schumacher mögött már akadt néhány pozíciócsere. Kubica vesztett nagyon sokat. Előbb a célegyenesben Massa utasította maga mögé, amitől annyira lecsúszott az ideális a pálya poros részére, hogy Sutil és Alguersuari is elment mellette. A lengyel mégsem volt vádolható engedékenységgel, ugyanis előbb Rosberget, majd a 3-as kanyarban Kobajasit is kitessékelte a bukótérbe, ráadásul utóbbi következményeként Buemi ütközött de la Rosával. A spanyol veterán jobb hátsó defektet kapott, amit ugyan kicseréltek, az autó maradandó károsodást szenvedett, így a sokat ígérő futamot hamar felkényszerült adni. Bruno Senna autója a 4-es kanyarig bírta, pedig remek rajtot vett, a 21. helyről előretört a 17. pozícióba.
 
Pályára szorítkozó izgalmakról, pozíciószerzésekről egy jó darabig lemondhattunk, a barcelonai aszfaltcsíkon ugyanis jószerivel lehetetlen az előzés. Ennek oka prózai: az előtte haladó autó szélárnyékában elveszik az autó leszorító erejének jó részét, továbbá a gumik is jobban kopnak. Vagy a védekezőnek kell hatalmasat rontania, vagy tényleg hatalmas tempókülönbség csillanthatja meg az előrelépés lehetőségét. Utóbbi érvényesült mindannyiszor, a szám szerint 11 darab előzésből nyolc a mezőny végén következett be, méghozzá a rajtnál előretörő újonc csapatok ellenében. Buemi négy, Petrov három alkalommal mutatott be manővert, rajtuk kívül még Kobajasi neve mellé került be egy előzés.
 

A várakozásokkal ellentétben Vettel nem tudott elnyúlni Hamiltontól a verseny elején
 
Vettel mintegy másfél körön keresztül nyomás alatt tartotta csapattársát, de hamar rá kellett ébrednie, hogy neki ma nem osztottak lapot. Mark Webber körönként 2-3 tizeddel építette előnyét, mely az első, egyben utolsó kiállásokig kényelmes 4 másodperc fölé nőtt. Nem elég, hogy a győzelem kezdett elúszni, a 2. hely sem tűnt életbiztosításnak, ugyanis Lewis Hamilton meglepő módon tartotta a lépést a Red Bullal. Az időmérőn tapasztalt nyolc (Vettel viszonylatában 7) tizedes hátránynak nyoma sem volt, 2008 világbajnoka az első hat kört a Red Bull szélárnyékában töltötte. Az etap második felében aztán körönkénti 1-1 tizedekkel 2,5 másodperces hézagot teremtett a maga javára. Alonso nem bírta ezt a tempót, Buttonnal karöltve csak tisztes távolból követték a dobogóért folytatott küzdelmet. Összességében elmondható, hogy a futam nem dőlt el az első etap folyamán, hiszen még a 10. helyet elfoglaló Robert Kubica is kevesebb, mint fél perces hátrányban követte Webbert.
 
Az első, egyben a mezőny nagy részének utolsó kerékcseréket a 12. és a 17. körök közt vitelezték ki a csapatok. A pontszerzők közül elsőként a két Mercedes valamint Massa látogatott övéihez. Schumachernél makulátlan precizitással látták el dolgukat a szerelők, Rosberget viszont még vissza kellett tolniuk, mivel a jobb első abroncsot nem rögzítették megfelelően. A hercehurca a német 17 másodpercébe „fájt”, ezzel minden esélyét elvesztette még a pontszerzésre is. Az idén megszokott metódus szerint elvileg az a pilóta van előnyben, amelyik előbb vált gumit, majd a friss abroncson minél korábban fut riválisánál jócskán gyorsabb köröket. Schumacher ennek is köszönhetően került – pengeélen táncolva – Button elé. A brit kerekei mindemellett blokkoltak a boxból kijövet (6 másodperccel ment rosszabb „pit-lane”-t, mint Schumi), ez is közrejátszhatott a helycserében. Hasonló játszódott le Vettel és Hamilton között. Mindkettejüknél tartalék légkulcshoz kellett nyúlnia a személyzetnek, a nagy kapkodásban elgurult ugyanis a bal első kerékanya. Vettelnek ráadásul várnia is kellett, mivel előbb Alonso, majd Button is elhaladt boxa mellett. Az ügyetlenkedő Virgin mögül kibújva Hamilton kihasználta a lehetőséget, a boxból kijövet beszúrt Vettel elé.
 

Michael Schumacher volt a futam üde színfoltja, 50 körön keresztül tartotta maga mögött a címvédő-listavezető Buttont
 
A kiállásokat követően tehát Webber, Hamilton, Vettel, Alonso, Schumacher, Button, Massa, Sutil, Kubica, Barrichello sorrendet mutatott az eredményjelző. A futam üde színfoltja feltétlenül a magához térő Michael Schumacher, a németek legendája 50 körön keresztül tartotta maga mögött sokkal gyorsabb vetélytársát. Button egyre lanyhuló arroganciával próbálkozott az előzéssel, az Elf- sikánban külső íven, majd a Renault-kanyarban belülről próbált a Mercedes elé kerülni, de mivel Schumacher nem hibázott, idővel kénytelen volt megbékélni pozíciójával. Körök múltán a komoly egyensúlyi problémával szenvedő Massa is felért rájuk. Az etap eleji 8 másodperc a futam végére 40 másodperc fölé szökkent, hiába jöttek tehát a frissítések, a Mercedes továbbra is komoly lemaradásban van, különösen kemény keveréken.
 
A tökéletesen végrehajtott kerékcsere még tovább növelte Webber előnyét, az ausztrál féltávra már 11 másodperc fölé tornázta a közte és Hamilton között húzódó hézagot, ami utóbb elérte a 16 szekundumot is. Úgy tűnt tehát, hogy már csak valami fatális hiba foszthatja meg Webbert idei első diadalától. Az utolsó 15 körben már takarékos üzemmódban vezetett, a számok tükrében legalább 5-6 tizeddel gyorsabb volt a mezőny bármelyik tagjánál. Mivel újabb kerékcserét már senki sem tervezett, a futam hátralévő része a túlélésről, a gumik tesztjéről szólt. Ennek megfelelően megbékéltek a felek addigi pozíciójukkal, Vettel sem tudott 2 másodpercnél közelebb kerülni Hamiltonhoz képest, Alonso is csak 5 sec távolságra tudta lefaragni hátrányát, miután a 40. kört követően sorra szállította a leggyorsabb köröket. Különösebb kockázatot nem vállalt ezzel a spanyol, ugyanis Schumacher olyannyira sikeresen fogta Buttonékat, hogy akár két kiállást is megreszkírozhatott volna a kétszeres világbajnok. Válaszul Hamilton megfutotta az abszolút leggyorsabb kört (1:24,358), jelezve a McLaren kiváló versenytempóját.
 

Lewis Hamilton bal első abroncsa két körrel a leintés előtt feladta a küzdelmet
 
Amikor már úgy tűnt, hogy teljesen unalomba fullad a verseny, s csak Alguersuari és Rosberg előzése okoz némi izgalmat a vegetáló Hülkenberggel szemben, a futam vége felé sorjáztak az események. Előbb Sebastian Vettelt érte utol a balvégzet fékprobléma formájában. Mindez csak valaminek a következménye volt. Minekután kiesett az egyik kerékanyából a biztosító szeg, így lelazult a kerék, rázkódni kezdett a féktávokon, a mozgó kerék pedig megrongálta a fékberendezést. Lényeg, a lényeg, nem kockáztathattak, az 54. körben kihívták újabb kerékcserére a németet. A probléma azonban eztán sem oldódott meg, így a csapatnál arra ösztönözték, hogy bánjék nagyon kíméletesen a fékekkel, különben szét fognak robbanni még célba érkezés előtt. Az 1-2 másodperces lassulás és a 200-300 méterrel korábbi féktávok sem volt elegendő, az utolsó három körben már csak poroszkált a Red Bull. Megtehette, hiszen így is bő 10 másodperccel Schumacher előtt ért célba.
 
Szerencse a szerencsétlenségben, hogy ennek dacára dobogón ünnepelhetett Vettel, miután Lewis Hamilton két körrel a vége előtt, a 3-as kanyarban belerongyolt a gumifalban. A McLaren bal első abroncsa nem bírta a terhelést, nem kizárt, hogy pályára kerülő törmelék okozta a balesetet, de az anyaghibát sem lehet elvetni. A probléma pontos forrása napokon belül kiderül. A spanyolok legnagyobb örömére Alonso két helyet is megörökölt vetélytársaitól.
 
Komolyabb kalamajkát okoztak még a lekörözések. Di Grassi figyelmetlenségéről már esett szó. A másik „jómadár” Karun Chandhok, az előbbi Virgint egyébként általános megdöbbenésre nagy fölénnyel verő indiai nem volt túl készséges, amikor a Hamilton-Vettel-Alonso, majd a Schumacher-Button-Massa sort kellett volna maga elé engednie. A brazil autójának neki is koccant, aminek következtében megsérült a Ferrari első légterelőjének egy darabja. Massa még folytatni tudta a futamot, nem úgy Chandhok, őt egy másik lekörözés közben Alguersuari tarolta le, amiért a spanyol utóbb megkapta az áthajtásos büntetését, az indiai kiesett. A Toro Rosso ifjú titánja így is pontot szerzett hazai versenyén, ellentétben Buemivel, aki hidraulika miatt a táv két-harmadánál feladta a futamot.
 

 Mérsékelt idénykezdet után vb-esélyessé lépett elő Mark Webber
 
Összeszedett, klasszis versenyzéssel Mark Webber nyerte tehát a Spanyol Nagydíjat, ezzel megtörte idei rossz sorozatukat, a Red Bull végre győzelemre tudta váltani az első rajtkockát. Egyben nem tört meg a 2001-től íródó sorozat, miszerint a pole pozícióból rajtoló versenyző nyeri a másnapi futamot. Az ausztrál pilóta ezzel pályafutása harmadik futamgyőzelmét aratta, s feljött a tabella negyedik helyére. Fernando Alonso – híresen nagy szerencséjét kamatoztatva – 55., Vettel pedig 11. F1-es dobogós helyezésének örülhetett. Michael Schumacher a meglévő technikai elmaradás ellenére tisztességesen helytállt, az 5. helyen célba érő Button megőrizte vezető helyét összetettben.
 
Sok pihenő nem áll, állt a csapatok rendelkezésére, a hétvégén ugyanis máris folytatódik a világbajnoki sorozat, méghozzá az unikális monte-carlói utcai versennyel.
 

A világbajnokság állása

  1. 70  Jenson Button
  2. 67  Fernando Alonso
  3. 60  Sebastian Vettel
  4. 53  Mark Webber
  5. 50  Nico Rosberg
  6. 49  Lewis Hamilton
  7. 49  Felipe Massa
  8. 44  Robert Kubica
  9. 22  Michael Schumacher
  10. 16  Adrian Sutil

A konstruktőri vb állása

  1. 119  McLaren
  2. 116  Ferrari
  3. 113  Red Bull
     
Nagy Dávid (Dave)
Szerző a Flag Polgári Műhely tagja
 
 

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Emberi kapcsolatok (36) Politika (1582) Autómánia (61) Nézőpont (1) Történelem (18) Jobbegyenes (2788) Vetítő (30) Mondom a magamét (7546) Sport (729) Tereb (146) Gazdaság (705) Flag gondolja (36) Gasztronómia (539) Nagyvilág (1310) Életmód (1) Tv fotel (65) Irodalmi kávéház (537) Heti lámpás (312) Mozi világ (440) Mozaik (83) Szépségápolás (15) Titkok és talányok (12) Rejtőzködő magyarország (168) Kultúra (7) Alámerült atlantiszom (142) Egészség (50) Belföld (10)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>