Ma 2024 április 20. Tivadar napja van. Holnap Konrád napja lesz.
formula1-girlsjpg.jpg

Forma 1-es csapatmustra a téli holtszezon derekán II.

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Lassan két hónapja annak, hogy véget ért a tavalyi világbajnokság, e hónap végén már következnek az autóbemutatók, februárban pedig kezdetét veszi a – gazdasági válságra hivatkozva – rendesen megkurtított téli tesztidőszak, felkészülés az új szezon kihívásaira.

13 csapat 26 pilótájával, ha minden a tervek szerint halad. Időszerű tehát átvennünk, melyik istálló milyen párossal vág neki a 2010-es sorozatnak!

7.     Force-India Team

14 – Adrian Sutil
15 – Vitantonio Liuzzi
 
Noha sokáig célkeresztben volt a DTM-ben edződő Paul Di Resta, s Sutil elszerződéséről is lehetett hallani, a tavalyi szezon második felére a bővebb élmezőny részévé váló indiai alakulat maradt a Sutil- Liuzzi kettősnél. A német versenyző így – a jogelőd Spykert beleszámolva – harmadik évét kezdi ugyanazon csapatnál. Bizonyította képességeit, a feljebblépéshez a jelek szerint még többet kell majd nyújtania. Liuzzi pedig meggyőzte a szakmai stábot monzai és szuzukai teljesítményével, így újabb lehetőséget kapott a megszelídült egykori botrányhős.
 
8.     Scuderia Toro Rosso:
 
16 – Sébastien Buemi
17 – (jelöltek: Jaime Alguersuari, Brendon Hartley, Andy Soucek, stb.)
 
2009 ügyeletes sereghajtója előtt hatalmas kihívás áll, a korábban zömmel a Red Bulltól „lenyúlt” fejlesztésekkel sáfárkodó istálló idén már saját kútfőből lesz kénytelen ütőképes versenygépet tervezni. Buemi személye egy pillanatig nem volt kérdéses, a másik versenyzői ülésre viszont sokan pályáznak. Közülük a Magyar Nagydíjon – idejekorán – debütáló Alguersuari tűnik a legesélyesebbnek, maga az érintett már december óta tényként kezeli a kontraktus meghosszabbítását. A hivatalos bejelentés késedelmének nem lehet más oka, minthogy a csapat igyekszik felsrófolni a 17-es „volán” árát, aki többet fizet érte, azé az ülés. Ilyetén szóba jöhet még az új-zélandi tehetség, korábbi tesztpilóta, Hartley, esetleg az F2-es bajnok Soucek, de terjengnek olyan pletykák is, miszerint bátyja visszatérésén felbuzdulva Ralf Schumacher is kacérkodik az újrakezdés gondolatával, de Jacques Villeneuve is látogatást tett már a csapat székhelyén, Faenzán…
 
Kovalainen, a csapatfőnök Fernandes és Trulli
 
9.     Lotus Formula One Team:
 
18 – Jarno Trulli
19 – Heikki Kovalainen
 
A különböző malajziai tőkéscsoportok által feltámasztott Lotus csapat a hírek szerint meglepően jól halad az előkészületekkel, túl vannak autóik már az elengedhetetlen törésteszteken. Mike Gascoyne technikai igazgató első körben az újonc alakulatok okítását tűzte ki célul, de év végére már a pontszerzést jelölte meg teljesíthető elvárásként.
A több neves mérnökkel megerősített istálló azóta már lefixált 2010-es felállását. Nem bíztak semmit a véletlenre, nem vállaltak be pénzes újoncot, két megbízható, tapasztalt pilótát igazoltak. Jarno Trulli tesztmunkája kulcsfontosságú szerepet kaphat a téli munkában, időmérőkön pedig akár meglepetéseket is okozhat, ami kezdetben a Q1-es szakasz túlélését jelentené. Heikki Kovalainen pedig félresikerült McLarenes kalandja után kapott még egy esélyt annak bizonyítására, hogy érdemes rá számítani, F     1-es szintű pilóta. Minekután mindkettőjük szerződése 1 év után opcionális, s tesztpilótaként a tehetséges maláj Fairuz Fauzy vár az alkalomra, kijelenthető, hogy párharcuk vesztese idény végén távozik a csapattól, s ami még fontosabb, a Forma1-ből is…
 
 
Nevében és külsejében echte Senna, kérdés: vezetésében is idézi-e nagybátyját?
 
10.     Campos Meta 1:
 
20 – (jelöltek: Vitalij Petrov, Pedro de la Rosa, Andy Soucek, stb.)
21 – Bruno Senna
 
Adrián Campos csapatának sorsa meglehetősen ingatag lábakon áll. Noha sikeresen átestek a törésteszteken, s rendre örömmel beszélnek sikeres szélcsatornás munkálataikról, a Meta Image nevű sportügynökségen túl komoly szponzort mindeddig nem sikerült találniuk, így második pilótájuktól tetemes hozzájárulást várnak el. Bruno Senna helye ugyanis hosszú ideje biztos, a háromszoros világbajnok legenda unokaöccse tehát végül is beverekedte magát az elitkategóriába. (Korábban két kísérlete is kudarccal végződött.) Csapattársként szóba került a McLaren veterán tesztpilótája, emellett – Isten tudja, mire fel? – jelentős szponzorhálózatot maga mögött tudó Pedro de la Rosa, az idei GP2-es szériában meggyőzően teljesítő, „viborgi rakétának” becézett Vitalij Petrov, esetleg a már említett Andy Soucek. De a venezuelai Pastor Maldonado leigazolása sem érne senkit meglepetés erejével.
 
11.     US F1 Team:
 
22 – (jelöltek: José María López, James Rossiter, Alexander Rossi, Jacques Villeneuve, stb.)
23 – (jelöltek: José María López, James Rossiter, Alexander Rossi, Jacques Villeneuve, stb.)
 
Az amerikai istálló jövője egy nagy kérdőjel jelen pillanatban. Keveset hallottunk róluk az utóbbi hónapokban, majd amint Bernie Ecclestone kétségesnek nevezte indulásukat, hirtelen nekiveselkedtek a munkának, a kommunikálásnak mindenképp, akár egy lusta deák a házi feladatnak, miután fejbe koppintotta tanárja. Azóta feléledt honlapjuk, amely betekintést enged az autó korai fejlesztési fázisába. (Virtigli amerikai módon olyan apróságra már nem ügyeltek, mint Magyarország zászlaja, a Monarchia korában használatos angyalos, címeres variáció virított a versenynaptárukon, míg a visszajelzések hatására le nem cserélték az aktuálisra…)
Tervrajzok már kiszivárogtak, de az autóból eddig egyetlen kézzelfogható egységet mutatta be az érdeklődőknek, méghozzá az ún. „monocoque”-ét, a pilóta biztonságát garantáló kocsiszekrényét, ami a kocsi alapvázának tekinthető. A töréstesztek folyamatban.
Az argentin José María López szerepeltetése biztosra vehető, az utóbbi három esztendőben különböző túraautó szériákban vitézkedő versenyző 8 millió ropogós amerikai dollárral érkezik a csapathoz. December elején a javarészét már befizette, a szerződés szignálása vélhetően azért késik, mivel menedzserével még igyekszik feltérképezni leendő csapatában rejlő potenciált. Kétszeres TC- bajnok hazájában, eleve bukott kalandba nincs érdekében belemenni.
Melléje több jelölt is elképzelhető, mint például a Super Aguri egykori tesztpilótája, James Rossiter, az amerikaiak feltörekvő tehetsége, a Formula BMW amerikai kiírásának 2008-as győztese Alexander Rossi, de Villeneuve és Wurz neve is kering a levegőben.
 
 
Fiatalos életérzés, fejlesztési innováció. Ez a Virgin Racing.
 
12.     Virgin Racing:
 
24 – Timo Glock
25 – Lucas di Grassi
 
Egyedi, forradalmi, ezzel együtt kockázatos fejlesztési eljárást alkalmaz a Formula-3-as szériákban sikert sikerre halmozó Manor GP felvásárlásából létrejött Virgin Racing. Nick Wirth ugyanis az amerikai Le Mans- szériában átvitt „Acura” projekt keretében bevált CFD szimulációs szoftverben látják a siker kulcsát. Szélcsatorna helyett a hidrodinamikára bízzák sorsukat, végeredményképpen a sikeres innováció mellett a hatalmas kudarc sem elképzelhetetlen.
Az istálló kimondottan Timo Glock köré kíván építeni, a német versenyző el is volt ragadtatva fogadtatásakor, azért kíváncsiak leszünk, akkor mit fog szólni, ha rendszeresen csak a mezőny végén fog poroszkálni, bár vélhetően egyéb választási lehetősége nem akadt a Toyota egykori háromszoros dobogós pilótája. Oldalán Lucas di Grassi debütál a Forma1-ben, a brazil versenyző az elmúlt három GP2-es szezonjának végén egyformán a legjobb 3 közt szerepelt, s miután a Renault-nál nem tartottak rá igényt, rábólintott a Virgin ajánlatára. A csapat két tesztpilótát is kijelölt, a portugál Álvaro Parente (2007-es World Series by Renault- bajnok) és a brazil Luiz Razia (2006-os dél-amerikai F3-bajnok és 1x GP2-futamgyőztes) a tesztkorlátozások folytán ugyan sokat nem fog autóban ülni, de legalább beleszagolhatnak az F1 semmihez sem fogható légkörébe.
 
13.      BMW Sauber F1 Team:
 
26 – Kobajasi Kamui
27 – (jelöltek: Pedro de la Rosa, Nick Heidfeld, Giancarlo Fisichella, Christian Klien)
 
Végezetül essék szó arról a Sauberről, amely 2005 után újra önálló privát csapatként vesz részt a királykategóriában, ugyanakkor Peter Sauber a BMW iránti tiszteletét (nem gördítettek akadályt a hinwilli létesítmény visszavásárlása elé) kifejezve logóján és megnevezésén is szerepelteti a münchenieket. Még nem egészen tisztázott, pontosan milyen rajtszámmal indulnak Bahreinben, könnyen lehet ugyanis, hogy a BMW jogutódjaként ők kapják a 9-10-est.
Saubert meggyőzte Kobajasi utolsó két futamon nyújtott attraktív, ugyanakkor hibátlan vezetése, idén sem maradunk tehát japán pilóta nélkül. A másik ülést a piszkos anyagiak döntik majd el. Érkezhet de la Rosa, visszatérhet/maradhat Heidfeld, reaktiválhatják Klient, mint ahogy a Ferrari hajtásláncával együtt tesztpilótáját, Fisichellát is rendelkezésükre bocsáthatja. A hivatalos megerősítés napok kérdése.
 
13 + 1. Stefan Grand Prix:
 
A szerb csapat körül sem állt meg az élet, a szerbiai bázisú alakulat, amelyik még mindig a 2010-es rajtrácsra kerülésért harcol és tesztelni fog, ha nem kap indulási jogot, már bebiztosított magának egy megállapodást a korábbi Toyota F1-es csapattal, hogy felhasználhassa az autót és egyéb létesítményeket. Úgy tervezik, hogy amennyiben teszteléssel kényszerülnek tölteni a 2010-es esztendőt, egy fiatal versenyzőképző programmal szeretnék azt hatékonyabbá és nem utolsó sorban anyagilag is kifizetődőbbé tenni. Szezonközben az esetleges pilótacserékből ilyenformán búsás összegeket tehetnek zsebre, amit – ha más nem – 2011-es projektjük tökéletesesítésére is fordíthatnak.
Mivel kvázi folytatják a Toyota 2010-es fejlesztéseit, még az sem teljesen kizárt, hogy még idén rajthoz állhatnak, de erre azért egyre csekélyebb remény mutatkozik.
 
]]>http://www.f1csatorna.hu/magazin/barrichello_2010_brazil_versenyzok_sorsa_a_williams-nel]]>


Nagy Dávid (Dave)
Szerző a Flag Polgári Műhely tagja

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Flag gondolja (36) Jobbegyenes (2789) Heti lámpás (312) Nagyvilág (1310) Irodalmi kávéház (537) Szépségápolás (15) Alámerült atlantiszom (142) Történelem (18) Mozaik (83) Kultúra (7) Emberi kapcsolatok (36) Nézőpont (1) Politika (1582) Tv fotel (65) Autómánia (61) Egészség (50) Tereb (146) Sport (729) Mondom a magamét (7549) Titkok és talányok (12) Életmód (1) Gazdaság (705) Gasztronómia (539) Vetítő (30) Rejtőzködő magyarország (168) Mozi világ (440) Belföld (11)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>