Izgalmas kísérletet végzett az egyik legismertebb amerikai üzleti tanácsadó cég vezetője, és eredményeit könyvben foglalta össze. Kr. előtt 500 évvel Szun-ce a háború, Konfucius pedig a politika és a kormányzás területén adott tanácsokat azoknak, akik sikeres hadvezérek vagy fejedelmek kívántak lenni.
Mind
-
-
A Fradi dicső múltja, 45.rész - 1946-47
Az MLSZ-re nem csak napjainkban jellemző, hogy állandóan át kívánja szervezni a bajnokságot. A történelemkönyvek oladalait lapozgatva folyton átszervezésekbe botlunk. Mint, ahogy az 1946-ban kezdődő idényben is.
2009 június 19. -
Pólóünnep a Margitszigeten olimpiai bajnokainkkal
A magyar vízilabda ünnepének hirdették meg és azzá is vált a Vodafone Aranygála elnevezésű esemény, amelynek péntek este a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda központi, 50-es medencéje és környéke adott otthont, és amelyen mintegy 5 ezer néző láthatta az elmúlt három olimpián egyformán aranyérmes magyar férfi pólósok egymás elleni mérkőzését.
2009 június 20. -
Kiút a globalizmusból?
A „Mi a globalizmus és a globalizáció?” c. írásomat azzal fejeztem be, hogy a részemről károsnak ítélt folyamattal szemben akkor lehet eredményesen fellépni, ha ismerjük a folyamatok lényegét. A folyamat lényegét, mozgatását a „nemzeteken kívüli tőkemozgatók világhatalmi törekvéseiben” láttam.
2009 június 20. -
Kossuth hallgatásai
Móser Zoltán fantasztikus cikksorozata a régmúlt idők, az elfelejtett Magyarország kincseit mutatja meg nekünk ebben a párját ritkító sorozatban, mely a Magyar Nemzet hétvégi magazinjának volt elengedhetetlen tartozéka. Utazzon velünk, ismerjük meg együtt Magyarországot egy kicsit másképpen.
2009 június 20. -
Vörösbor és Le Pen
Bordeaux-ban a világ legnagyobb borkiállításán, a Vinexpón, a Citadelle du Vin borverseny Trophée Excellent kategóriájában (mondjuk úgy, hogy a mesterek tornáján) a villányi Tiffán Ede- és Tiffán Zsolt-pincészet cuvée carissimae 2000-es évjáratú bora aranyérmet nyert.
2009 június 20. -
Hét filmje: Az utolsó ház balra
Aznap este, hogy megérkeznek az elhagyatott helyen fekvő tóparti házba, Marit és barátait elrabolja egy szökött rab és a bandája.
2009 június 20. -
Kitekintő - A nagy leleplezés
Most megtudtuk az igazat, amit már régen sejtettünk. Sőt mi is mondtuk, de nekünk nem hittek. Már 1990 óta azt mondjuk, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) rendre helytelen tanácsokat adott nekünk és sorstársainknak a piacgazdaság kiépítésére.
2009 június 20. -
A Fradi dicső múltja, 46.rész - 1947-48
Az új bajnokságban nem 16, hanem 17 csapat indult. Az MLSZ állandóan kereste az üdvözítő megoldást. Pedig akkoriban még számottevő csapatok is voltak. Nem tudni miért döntöttek a páratlan számú csapat mellett.
2009 június 20. -
Moszatemberek
Elhatároztam, hogy imakönyvet írok az ateisták számára. Korunk ínségében a szenvedők iránt részvétet éreztem, és ezen a módon kívánok rajtuk segíteni. Feladatom nehézségével tisztában vagyok. Tudom, hogy ezt a szót, Isten, ki se szabad ejtenem.
2009 június 21.