A véletlennek köszönhetem, hogy eljutottam a Kálnássyak lengyelországi, Gaglawkiban lévő birtokára, s láttam a család befalazott kriptáját. Osztyn környékén járva tudtuk meg, hogy egy közeli kis faluban egy régi magyar család kriptája található. Miután pontos leírás is olvasható erről a helyről, könnyű volt megtalálnunk a zsákutcás kis települést. Az írás a költő, történész Kovács Istvántól származik. Ebből merítek az alábbiakban.
A Kálnássy-család Sáros vármegye legrégibb famíliái közé tartozott. Egyik ágának tagjáról, Bánó Györgyről tudjuk, hogy Báthory Istvántól 1576-ban Varsóban kapott lengyelországi nemességet. Minden bizonynyal a warmiai Kálnássy-nemzetség megalapítója is Báthory István vagy András kíséretében kerülhetett Lengyelországba.

Leghíresebb tagja az 1742-ben Barczewóban született Joachim Kalnassy volt. Harminc éven át titkárkodott a lengyel felvilágosodás legnevesebb képviselője, Ignac Krasicki majdani warmiai püspök mellett Varsóban, a királyi udvar közelében. Ő maga is korának jelesebb poétái közé tartozott. 1789-ben pappá szentelték. Emelkedő egyházi karrierjének színhelye természetesen Warmia volt. 1802-ben a székesegyház vezetőjeként a Balti-tenger partján, a tenger morotvájánál, Fromborkban érte a halál. A szerény warmiai birtokot jelentő Gaglawki településének Joachim nagyapja, Andrzej Michael de Kalnassy volt az első, dokumentumokban fellelhető tulajdonosa. A család férfiágon a XVIII. és XIX. század fordulóján kihalt, ez Nagy Iván családtörténetében olvasható.
Gaglawki ma egy tönkrement állami mezőgazdasági vállalat színhelye. Az omladozó udvarház menthetetlen, bár a melléképületekkel együtt lakható. A parkban álló családi kriptát kirabolták, köveit széthordták. A kiforgatott, tönkretett koporsókat a közelben egy, az erdei út meredélyének barlangjából kialakított szükségkriptában helyezték el. A Kálnássyakat az vigasztalhatja, hogy az építmény távolról úgy fest, mint valami hazai borospince. Ez látszik itt a képen, ami mellé egy szomorú történet kívánkozik.
Egy idős lengyel férfi mesélte ezt nekünk, aki elvitt bennünket a tó fölötti kis dombra, hogy megnézzük a kriptát. Azért falazták be, mert újra és megint kifosztották. Pedig csak néhány porladó tetemet és ruhát találtak a koporsóban. Azon az éjjel, amikor ismét betörtek, és felfeszítették a koporsókat, különös hangon vonyított otthon a férfi kutyája. S mikor reggel eljöttek ide, és meglátták a szétszórt csontokat, a kutya az égre emelt, felszegett fejjel nyüszített, valósággal sírt. „Több érzés van ebben az állatban, mint azokban az emberekben” – fejezte be a szomorú történetet.
Akkor falazták be ezt a kriptát. Ma már senki sem tudja, hogy mi van odabent.

Móser Zoltán, mno