Ma 2020 július 07. Apollónia napja van. Holnap Ellák napja lesz.
004f84ef8df356e679df21b8bff1adc6.jpg

Jézus megkeresztelője

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Móser Zoltán fantasztikus cikksorozata a régmúlt idők, az elfelejtett Magyarország kincseit mutatja meg nekünk ebben a párját ritkító sorozatban, mely a Magyar Nemzet hétvégi magazinjának volt elengedhetetlen tartozéka. Utazzon velünk, ismerjük meg együtt Magyarországot.

Bartók egyik leveléből tudjuk, hogy 1914. február 21-én Biharba utazott azzal a szándékkal, hogy a belényesi baráttal, Bsitia Jánossal elmenjenek Dubrovita de Codruba (Havasombóra) vasárnapi táncot nézni és gyűjteni. Itt jegyezte le azt a kolindát is, amelynek szövegét Kiss Jenő fordításában az alábbiakban közöljük.
A motívumok jól mutatják – remélem, elegendő, ha itt így fogalmazok –, hogy a mi regösénekeinkkel egy tőről eredő szokásról van szó, s ezért is került ide, a Szent János ünnepét köszöntő helyre. Mivel jelképes szarvasról van szó, a középkori ábrázolások közül azt a figurális padlótéglaképet választottam a szöveg mellé, amelyet Esztergomban fényképeztem. Ő a hároméves, csudafejű szarvas, vagyis Szent János, Jézus megkeresztelője.


Mentek, istenem, kimentek
Pilátus vadászai,
És vadásztak, míg vadásztak,
Estig jártak, meg nem álltak,
Esti árnyak hogy leszálltak,
Egy szép vadra rátaláltak:
Szarvas volt az; hároméves,
Az agancsa sárga, fényes.
A vadászok vezetője
Célba vette, hogy lelője.
Ám a szarvas szólva szólt:
– Ne kívánd halálomat
’Sz nem vagyok, minek hiszel.
Szent János vagyok, ne lőj le,
Jézus megkeresztelője.
Mikor megszült az anyám,
Sok munkája volt talán,
Mert míg kézzel ringatott
Szájával megátkozott:
– Légy az erdők vadja te
Erdők vadja kilenc évig,
És még éppen annyi hétig.
Ha kitöltöd ezt te végre,
Menj az emberek közé le,
Templom kulcsát megragadd ott
S tárd ki majd a templomajtót,
Misekönyvet végy kezedbe
S szép misét mondj, énekelj te.

Móser Zoltán, mno.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Politika (1571) Szépségápolás (15) Tv fotel (65) Nagyvilág (1450) Belföld (5) Mondom a magamét (4637) Mozaik (83) Emberi kapcsolatok (36) Sport (729) Alámerült atlantiszom (142) Vetítő (37) Heti lámpás (241) Kultúra (6) Jobbegyenes (1793) Titkok és talányok (12) Gazdaság (652) Tereb (140) Egészség (50) Történelem (14) Gasztronómia (539) Életmód (1) Autómánia (61) Flag gondolja (33) Rejtőzködő magyarország (171) Mozi világ (440) Irodalmi kávéház (489)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>