Ma 2020 március 30. Zalán napja van. Holnap Árpád napja lesz.
b8d07cfdc6d0d21d9fb71a1cf87b0c76.jpg

Sorozat mustra XIX. – Human Target

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Korábban is volt már újonc sorozatról beszámoló, most is egy ilyen következik. A FOX akció-sorozatáról lesz szó, amely ismerős arcokat tartogat majd, remélhetőleg pörgős események közepette. 

A FOX újonc akció-sorozatáról van szó, amely hivatalosan vasárnap és szerdán került a képernyőre, tehát eddig két részt láthattunk. Sztori előtt az alaphelyzet az, hogy van egy csapat, kettő + egy főből állnak jelenleg, akik amolyan testőrfélék. A kliens kérésére elvegyülnek a tömegben, természetesen a megrendelő közelében és megpróbálják kiszúrni azt a személyt, aki esetleg az életükre törne. Az sorozat eredetije egyébként egy képregény, amely arról szólt, hogy maszk segítségével mindig átvették a megrendelő helyét és így keresték a merénylőt. Itt állandó szereplők vannak (érti aki érti), és inkább testőrként jelentkeznek, álcázva magukat.

 
 
A csapat teljesen ismerős arcokból áll, legalábbis azok számára, akik mostanában mondjuk Pushing Daisiest, Fringe első évadot vagy Watchment néztek. A csapat feje, illetve irodai "jómunkásembere", aki felveszi a melót, Chi McBride. A testőr, aki beveti magát a golyók elé, Mark Valley. És amolyan geek segítőtárs Jackie Earle Haley, akinek nem éppen tiszta eszközei vannak az információk megszerzésére. Nem mellesleg ő a legjobb arc eddig. Mellettük mindkét részben ismert vendégszereplők is feltűntek, de erről később.
 
Az első benyomások, rátérve kicsit a lényegesebb dolgokra, eléggé változatosak. A pilot 21. percéig unatkoztam. Nem sok minden történt, nem igazán tudtam azonosulni a sorozattal. Aztán felpörögtek kicsit az események, ténylegesen is kaptunk akciót, voltak jó verekedések, legalábbis sorozat-szinten. Szóval amolyan felemásan, de inkább a jó irányba billenően zártam az első részről kialakult élményt. Természetesen tetszett, hogy kicsit high-tech benyomást kelti az egész, ismert arcok jelennek meg egészen kis szerepekben. Szóval egy nagyon erős közepesre lett osztályozva az első találkozás. Második körben tovább folytatódott mindaz, amit itt leírtam, ismerős arcok ismét, már az elejétől pörgősebb jelenetek, több apró akció. Nem mondom, hogy a legjobb, vagy erős sorozatról van szó, de könnyed, kikapcsoló, és egy - egy részre talán érdemes bepróbálni. Egyelőre egy rész egy eset elvet követi, szóval bepróbálásra mindenképpen ajánlani tudom. Jöjjön most egy kép, alatta folytatom, spoileresen, főleg azok számára akik nem szeretnék megtudni, hogy kik vendégszerepeltek:
 
 
Az első részre két ex-BSG-s arcot ígértek, és meg is kaptuk mindkettőt. Tricia Helfer volt az eyecandy faktor, és Donnelly Rhodes is feltűnt egy elég apró szerepben. De ha már apró szerep, akkor jegyezzük meg Mark Moses nevét, aki a Született feleségekből is és a Reklámőrületekből is ismerős lehet. Vicces az egészben, hogy igazából az itt felsorolt nevek közül csak Tricia Helfer volt az, aki jelentős szerepet kapott. Az első részhez egyébként még az is hozzátartozik, hogy erősen látszott rajta, hogy több pénzt kaptak a forgatásra és sokat el is lőttek ebből. Mindenesetre a megvalósítás, a vonat és robbanások nekem egészen bejöttek.
 
A második részre is jutott ex-BSG-s szereplő, Alessandro Juliani (Gaeta) személyében. Igaz nagyon kis szerep volt az övé, de úgy látszik próbáltak az elején pár ismert arcot bedobni. Nagyobb szerepet ismét egy hölgy kapott, igaz ő nem annyira ismert mint Six, de aki követte Dexter negyedik évadát, annak biztos megmaradt Courtney Ford, aki újságírót játszott.
 
Pontok tekintetében a pilot nálam, főleg az eleje miatt, 6/10. A második részre sem tudnék többet adni, csak annyit mondok, hogy "erősebb" lett ez a pontszám. Van a sorozatban potenciál, és remélem ki is használják. Most már egy átívelő szál kellene.

teddike
(]]>teddike.freeblog.hu]]>)

Szerző a Flag Polgári Műhely tagja

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Rejtőzködő magyarország (171) Mozaik (83) Nagyvilág (1448) Egészség (50) Politika (1571) Szépségápolás (15) Tv fotel (65) Mozi világ (440) Irodalmi kávéház (484) Heti lámpás (239) Életmód (1) Kultúra (5) Történelem (14) Jobbegyenes (1721) Alámerült atlantiszom (142) Autómánia (61) Vetítő (37) Titkok és talányok (12) Gazdaság (645) Sport (729) Mondom a magamét (4411) Tereb (139) Flag gondolja (33) Belföld (5) Emberi kapcsolatok (36) Gasztronómia (539)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>