Sokáig nem tartott ez az állapot, mert akkoriban nem volt szokás az ilyesmi, de ahogy a vitézek elvonultak, az úton maradt fekve egy orosz tiszt. Egyik házból kilépett két nő, anya és lánya. Oda siettek a sebesülthöz, felvették és bevitték házukba.

A tiszt, hála a hozzáértő ápolásnak, hamarosan talpra állt. Megköszönte a gondoskodást, és bevonult törzséhez. Ott meglepetst keltett az esete, annyira, hogy Paszkievics fermánt, akarom mondani, oklevelet iratott, és egy szép érem mellékleteként átadta a tisztnek, vigye el, Vácra, mint az ő köszönetét a magyar családnak. Most a gazda nyitott ajtót. Meghallgatta a tisztet, majd:

- A beteg, a sebesült ápolása kötelesség, azért nem jár sem kitüntetés, semmilyen fizetség. Ön azonban egészséges, az ellenség egyenruháját és fegyverét viseli. Kérem, távozzon.

A kozákot ma ukránnak mondjuk, menekültjeiket gondozzuk, és ennyi.

Pogány István