Hazudós 2

Ezt a műfajt a híres Berecz András alapozta meg, az ő nyomát követve dolgozott külföldön Münchausen báró, idehaza bizonyos Háry János és Ablonczy Bálint. Az alábby remeket hihetetlen szerencsével teljes épségben leltem meg itt, éppen ezen a képernyőn!

Még alig három százalék törkölyt adtam a kerozinhoz, de látjátok, már megőrült jó öreg MiG19-esem. Olyan eszeveszett módon repesztett, mint a csillagok háborújában, hogy zúgtak el a fülem mellett a holdak, a bolygók, erőt, egészséget, hadnagy elvtárs, meg a műholdak. Mire behatároltam a célobjektumot, jócskán a kisbolygók övezetében voltam.

Az volt ám a meleg helyzet, hogy jöttek, megsűrűsödött a forgalom, szembe mindenféle sziklák, nekem meg –hol volt akkor még robotpilóta!- a vállam szakadt ki, ahogy a kormányt tekergettem! Na, azért csak megtaláltam a fickót, egy harcedzett MÍG 28-as pilótát nem lehet ám csak úgy lerázni. Befogni sehogy sem tudtam. Valahogyan le kell lassítanom, gondoltam, és elővettem a hazulról hozott spéci lőszeremet. Már a csúzliba’ is nagyon bevált, olyan u-szeges kivitel, de be volt ám imprggggnálva higany-acetáttal, ránéztél, már sistergett, azt töltöttem a bal csőbe, persze, akkoriban olyan balos világ volt, és mondanom sem kell, a következő pillanatban a mókusnak nem volt műszerfal-világítása. A nélkül pedig bajos!

Melléálltam, letekertem az ablakot, és kezdtem hadonászni, hogy mutassa már magát. Vette az ürge, de mán neki az a nyavajatörés elektromos ablakemelője volt, féreg a jó dolgába neki! Hát alig hogy megláttam, ráordítottam: Szergej Mojszejevics, te böszme, hát mi a rossebet keresel itt? Nem azt mondtam utoljára, hogy maradj meg a néptáncnál, annak van jövője, kell neked a rossebes kágébének dolgoznod? De csak nem, amint látható, megint kibulizta magának az új szuperrepülő próbaútját.

Még egy teleszkópos létrát is kieregetett, azon átmásztam, és jól megszorongattuk egymás kezét. Régi játékunk volt ez, ki tudja összeroppantani, erre edzett Szergej egész télen, fönn a sarkvidéken jegesmedvékkel birkózott. Kitűnő módszernek tartom, bizonyos, hogy előbb-utóbb eredményre fog vezetni. Majd. Rövid beszélgetés után meghívott névnapi partijára, ez okból kikötötte a kormányt, és hátra mentünk egy kis folyosón. A folyosó végén már állt egy őrkatona, nyitotta az ajtót, hát odabent már zsabós csinovnyik, vagy mifene, szóval olyan inasféle fogadott. A terem legalább három verszta magas volt, égtek a csillárok, a főkomornyik meg bejelentett. Némi derültséget keltett azzal, hogy címeim sorrendjét összezavarta, de komoly fennakadást nem okozott. Hát ott tánc vót, meg kaja az asztalokra kitéve, teljesen ingyé’! No és emberek, ismerkedtünk mindenfélével, szakállas pópával, szemérmetlen hercegkisasszonyokkal, végül rám csimpaszkodott egy hajléktalan. Na, így mondom, hogy értsd. Szaga vót egy kissé, meg melós göncök rajta. Hát amit ez összehordott, bánom, hogy föl nem írtam. A végén már egészen becsavarodott, arról kezdett beszélni, hogy nekem nála kellene szolgálnom, valami hajóról beszélt, mellik nem talál haza, miegymás, és akkor észre vettem, hogy nagy a csend, és mindenki minket bámul. Addig-addig, míg leesett a tantusz. Uram-atyám, én magával a minden oroszok cárjával beszélek!

Pogány István

Szerző a Flag Polgári Műhely tagja

Előző cikkHazudós mese

Következő cikkBondzsornó, Leó bácsi!