Igazából ennek nem is lenne akkora hírértéke, hiszen legalább 12-13 (az őt korábbról ismerőknek még korábbról) éve tudható, hogy Becks zseniális rúgótechnikájának köszönhetően talán csak kirúgásból nem lőtt még soha gólt, de szinte minden mást igen. A Spice Boy még mindig a pályán van, pedig már lassan veterán, de pont ezek azok a megmozdulások, amik miatt az ember olyannyira imádja a labdarúgást.

Persze, neki is hosszú út vezetett ideáig. Anglia 1998-as vb-kudarcáért szinte csak őt tették felelőssé, a legenyhébb szurkolói megnyilvánulás is különböző szexuális aktusokra utasította őt saját felmenőivel, sőt, Victoria Adamsszel kötött házassága is sokak szemét csípte, hiszen az első igazi celebházaspár sokakat irritált sokszor kihívó viselkedésével, fényűző életmódjával, egyáltalán: az egész lényükkel.

Mindeközben David hiába nyesett egy fantasztikus szabadrúgásgólt a Barcelona ellen 1998 őszén, hiába futott el jobboldalon, kifli, középen jött Yorke/Giggs/Cole, gól, hiába a Bayern elleni két újabb csavarás, a Bajnokok Ligája legjobb játékosa és a Brit Birodalom Parancsnoka címek, az emberek többsége nem tudta (vagy nem akarta?) őt igazából klasszis futballistaként elfogadni, hanem továbbra is (nagyrészt alighanem az irigységből fakadóan) egy „kibaszott sztárnak” tartották, akinek rohadt sok pénze, luxusjárgánya, ruhája, stb. van.

A helyzet szerintem akkor változott meg, amikor Becks elhagyta az Old Traffordot, és a Real Madridhoz igazolt. De az utolsó hazai BL-meccsén is példamutató magatartást tanúsított. Nem volt a kezdőben, de beállta után nem érdekelte, hogy a leendő csapata ellen kell bizonyítania. Gólt lőtt, és győzelemhez segítette a MU-t. Sir Alexnek kevés rossz megoldást vethetett a brit média szemére, de a „Miért nem kezdett Beckham?” kérdés feltétele minimum találó és indokolt is volt…

Szóval a blancóknál vált talán igazi futballistává, olyanná, akit a közönség végleg elfogadott futballistának. Persze, ehhez az is hozzájárult, hogy Madridban ő „csak” egy sztár volt a sok közül, de a futballistává válás nehezen ment neki. Olyannyira nehezen, hogy egy filmes haverom akkoriban megkérdezte tőlem, hogy szerintem Beckham vajon jó futballista-e? A válaszom így festett: Brad Pitt kvázi ugyanaz Hollywoodban, mint Becks a Madridban. Mindkettő bejön a nőknek, dúsgazdagok, ennek ellenére mégis megvan bennük a szakmai alázat, nem ülnek a babérjaikon, mindig törekszenek a megújulásra. Zseniális képességüket leginkább arra használják ki, hogy másoknak örömöket okozzanak.

És azt hiszem (na, nem azért mert én mondtam) ebben minden benne van. Becks volt Cristiano Ronaldóék érkezése előtt talán az utolsó galaktikusa a Madridnak, annak a Madridnak, amelyikkel csak az utolsó évében tudott valamirevaló címet nyerni. És akkor is a mélyből kellett visszakapaszkodnia. Amikor kiderült, hogy a Galaxyba igazol (már megint az a rohadt pénz, gondolták sokan…), Fabio Capello sokáig nem számított rá, de mivel Beckham nem adta fel, így távozása előtt az olasz maestro sokszoros kalaplengetéssel felérő nyilatkozatot tett a hozzáállásáról. Arról a hozzáállásáról, ami az USA-ban sem változott meg. Változatlanul dolgozott, hogy ott legyen a nemzeti csapatban, de nem rajta múlt, hogy a háromoroszlánosok színeiben nem ért el számottevő sikert. Illetve dehogyisnem: ő lett a legtöbb válogatottságot számláló angol játékos. És bár sokan mondogatták, hogy „csak a pénz miatt ment a jenkikhez”, de ha ez így is van, akkor sem lehet neki elfelejteni, hogy több alkalommal is visszatért az AC Milanhoz (újabb kihívás!), aminek színeiben az Old Traffordon megtapsolták őt. Ott, ahol a felfelé ívelő karrierje elindult…

Az a karrier, ami most már visszavonhatatlanul a végéhez közeledik. Sokan emlegetik azt a mondást, miszerint a sportolóra az utolsó mérkőzése alapján fognak majd visszaemlékezni, de ezt már megcáfolta például Zinedine Zidane, és ugyanez a sors vár Beckhamre is. Hiába öregszik, hiába nem bír már annyit, mint régen, az a csibészes mosoly még megvan, és az a zseniális jobb láb még mindig ott van a szeren. Napjaink sok-sok arctalan robotfutballistái között Becks egy igazán kiemelkedő egyéniség. És bár a futball Oscar-díjának számító Aranylabda hiányzik a gyűjteményéből (Pitt úrfinak azért még összejöhet egyszer a Kodak Theathre-ben egy szobrocska), ettől függetlenül ott a helye a Hall of Fame-ben.

Mert ő bizony a nyálas Spice Boyból egy igazi Supermanné vált.

Lendvay Lajos, fourfourtwo.hu