Ma 2024 december 18. Auguszta napja van. Holnap Viola napja lesz.
15d61e4a1600226f800690b60b48c68e.jpg

Öt éve hunyt el Puskás Ferenc

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

2006. november 17-én távozott közülünk Puskás Ferenc, minden idők legeredményesebb és legnépszerűbb magyar labdarúgója, az Aranycsapat kapitánya, a Nemzet Sportolója. 

A Száguldó Őrnagy 1942 és 1956 között a Bp. Honvéd - illetve elődei, a Kispesti FC és a Kispesti AC - játékosa volt, majd az 1956-os szabadságharc után Spanyolországba költözött, s a Real Madrid labdarúgója lett. Nyolcvanöt alkalommal szerepelt a magyar válogatottban - négyszer a spanyol nemzeti tizenegyben is pályára lépett – s nyolcvannégy gólt szerzett. Elképesztő sikereket ért el: világbajnoki ezüstérmes (1954), világkupa-győztes (1960), olimpiai bajnok (1952), Európa Kupa-győztes (1953), az Aranylabda-szavazás második helyezettje (1960), háromszoros BEK-győztes, kétszeres BEK-ezüstérmes, hatszoros spanyol és ötszörös magyar bajnok, kétszeres spanyol kupagyőztes.

Kilenc országban edzősködött, és szakvezetőként is igen sikeres volt. Kétszer szerzett görög bajnoki címet a Panathinaikosszal, amelyet BEK-döntőbe is vezetett, s egyszer az AEK Athénnel. Ausztráliában a South Melbourne Hellas trénereként bajnoki és kupagyőztesi címet is szerzett.

Volt Szaúd-Arábia szövetségi kapitánya, s 1993-ban négy mérkőzésen irányította a magyar válogatottat is.

Számtalan elismerésben részesült: Európa legjobb góllövője (1948), világválogatott (1963), Európa-válogatott (1965). A Halhatatlanok Klubjának tagja (1991), alezredessé (1992), majd ezredessé (1995) léptették elő a Magyar Honvédségben. A NOB Olimpiai Érdemrend (1997) a Köztársasági Elnök Arany Emlékérme (1997) és a Magyarság Hírneve-díj (1997) birtokosa. A FIFA S.O.S. gyermekfalu mozgalmának magyarországi nagykövete (1998-tól), a FIFA Hírességek Csarnokának (International Football Hall of Fame) tagja (1998), a XX. század legjobb magyar sportolója (2001), a Nemzet Sportolója (2004). Megkapta a FIFA Erény Rendje díjat (2004), az UEFA-tól az elmúlt fél évszázad legjobb játékosa-díjat (2004) és az UEFA Európa Bajnoka-címet (2006), valamint Golden Foot-díjas is (2006).

Öcsi bácsi a Szent István Bazilika altemplomában nyugszik.

Puskás Ferenc

Született: 1927. április 1., Budapest
Állampolgársága: magyar, spanyol
Klubjai sportolóként: Kispest (1942-49), Bp. Honvéd (1949-56), Real Madrid (spanyol, 1958-67)
Posztja: csatár

Mérkőzései száma:
A magyar válogatottban (1945-56) 85/84,
A spanyol válogatottban (1961-62) 4/0

Eredményei sportolóként:
Olimpiai bajnok (1952),
Világbajnoki ezüstérmes (1954),
Európa-kupa győztes (1953)
Háromszoros BEK-győztes (1958-59, 1959-60, 1965-66),
Kétszeres BEK-ezüstérmes (1961-62, 1963-64),
Világkupa-győztes (1960),
Ötszörös magyar bajnok (1949-50, 1950 ősz, 1952, 1954, 1955),
Hétszeres spanyol bajnok (1959-60, 1960-61, 1961-62, 1962-63, 1963-64, 1964-65, 1966-67,
Kétszeres spanyol kupagyőztes (1957-58, 1961-62),
Négyszeres magyar gólkirály (1947-48, 1949-50, 1950 ősz, 1953),
Négyszeres spanyol gólkirály (1959-60, 1960-61, 1962-63, 1963-64),
Kétszeres BEK-gólkirály (1959-60, 1961-62),
Világválogatott (1963),
Európa-válogatott (1965),
Második az Aranylabda-szavazáson (1960)

Eredményei edzőként:
BEK-döntős (1970-71),
Háromszoros görög bajnok (1969-70, 1971-72, 1978-79),
Görög bajnoki döntős (1978-79),
Görög kupadöntős (1978-79)

mno.hu - fourfourtwo.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Rejtőzködő magyarország (168) Politika (1582) Irodalmi kávéház (543) Mozi világ (440) Jobbegyenes (2898) Nézőpont (1) Flag gondolja (38) Tereb (146) Mondom a magamét (8031) Életmód (1) Tv fotel (65) Történelem (18) Gasztronómia (539) Mozaik (83) Titkok és talányok (12) Belföld (11) Nagyvilág (1310) Egészség (50) Sport (729) Vetítő (30) Autómánia (61) Kultúra (9) Alámerült atlantiszom (142) Szépségápolás (15) Gazdaság (723) Heti lámpás (342) Emberi kapcsolatok (36)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>