Ma 2020 február 22. Gerzson napja van. Holnap Alfréd napja lesz.
b3964847aff048f0317f675c57af1731.jpg

Lakat T. Károly: Kell ott fenn egy Császár – 5.

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Az NSZK elleni győzelem, s benne az Albert-féle álomgól egyszer és mindenkorra lezárja azt a vitát, hogy akár a Ferencvárosnak, akár a válogatottnak lehet e más a középcsatára az elkövetkezendő évtizedekben, mint az Üllői úti zöldek 1960 elejére már konkrét sztárstátusba emelkedett centere.

Annyi gólt rúgott, ahány különvonat indult Dorogra

A sztár szó használatától ugyan úgy rettegett a kor sajtója, ahogy Flóritól reszkettek a bekkek (talán az operettprimadonna, Honthy Hanna volt az egyetlen, akinek említésekor egyszer- egyszer használták a mára kíméletlenül lejáratott, agyonkoptatott, jelentéstartalmától tökéletesen megfosztott kifejezést), pedig „hollywoodi íz” ide, „nyugatifertő” oda, ha valaki, akkor ő valóban a kor legfénylőbb csillagai közé futballozta magát. Akkoriban még meg volt a sportlapoknak az a jó szokásuk, hogy számaikban nyomtatásban válaszoltak az olvasók leveleire.

A Képest Sport eme rovatának, a frappánsnak igazán nem mondható POSTA címet választotta. 1960 januárjában a hajdúszoboszlói illetőségű Seres Sándor például ezt a választ kapta a lapban újra ugyan soha le nem írt, ám a válaszból tökéletesen kikövetkeztethető kérdésére: „Albert az MTI sportosztályának az újságíró gyakornoka. Az NSZK ellen pályára lépett csapat összeállításában teljes mértékben egyetértünk Baróti Lajos szövetségi kapitánnyal. A Vasas szakvezetése nyilván jobban tudja, mint mi, hogy mikor kit állítson a csapatba…” Seres úr három kérdéséből, számunkra az első válasz az igazán fontos: Flóri az érettségisikeres letétele után újságíró lett, legalábbis annak készült.

A történet úgy lesz kerek, ha elmondjuk: az MLSZ akkori elnöke, Barcs Sándor, az MTI vezérigazgatója, az ifjúsági válogatott edzője Hoffer József pedig a hírügynökség sportosztályának vezetője volt. Flóri az ifik között már az UEFA tornát is megjárta akkor Hoffer irányítása alatt (Barcs meg nyilván személyesen gratulált neki az öltözőben a legendás 4:3 után) így nem az utcáról bekopogtatva kellett az MTI-nél jelentkeznie.

Az MTI-nek akkor (és még utána is évtizedeken át) óriásiszakmairangja, hitele és presztízse volt. A legkülönbözőbb orgánumok igazán jelentős, fajsúlyos témákban saját hírekkel jószerivel csak nagyon elvétve és nagyon óvatosan jelentkez(het)tek. A gyakorlatból tudom: a Népsport labdarugó rovatának gyakornoka, majd munkatársaként hiába tudtam egy sereg hírt első kézből és többnyire bombabiztosan, amíg azt a hírt az MTI ki nem adta, „saját szakállra” biztos, hogy nem tehettem (tehettük) a lapba. Tudom, mindez a jelen sajtóján nevelkedve, azt figyelve és ismerve a fiatalabb korosztály számára hihetetlennek tűnik, hiszen napjainkban már akkor hírként jelenik meg valami, amikor a hír szereplőinek még halvány fogalmuk sincs róla, hogy ők a hírben megfogalmazottakat fogják csinálni, velük ez meg az fog történni.

De tény: 1974-ben például apám egy csendes kora délutánon hiába írta alá edzői szerződését a lakásunkon a szemem láttára a Bp. Honvédhoz, én, a Népsport labdarúgó rovatának munkatársa erről nem tudósíthattam azonnal a lapomat (pedig ez akkor igenis hír volt, nem is akármilyen), hanem szépen megvártuk a másnapot, kibekkeltük, amíg az MTI „kiadja”, s akkor már megjelenhetett. Minimum másfél nappal a történés után. Mindezt csak azért tartottam fontosnak elmesélni, hogy a tisztelt olvasó érezze, lássa: Flóri az egyik legfrekventáltabb szakmai műhelybe került. Hoffer Józsi bácsi mellett olyan legendás újságírók avatták a szakma titkába, mint Boskovics Jenő, Végh Gyula, Kozák Mihály, vagy a remek humorú Morvay Tihamér.

Megjelenése, alapvetően udvarias, mindig, mindenkivel tisztelettudó magatartása, kulturált fogalmazási stílusa, olvasottsága és a sport irántirajongása (kevesen tudják, de közel sem volt szakbarbárnak mondható, nem nagyon rendezhettek olyan kézilabda, kosárlabda, jégkorong vagy bokszmérkőzést, amelyen ha éppen nem volt meccse, ne jelent volna meg a lelátón) szinte minden tekintetben alkalmassá tette őt arra, hogy a (sport)zsurnalisztikával próbálkozzon. Mégsem lett belőle később újságíró, pedig a hírügynökségi munka mellett sok cikke jelent meg a Magyar Ifjúságban, és a Labdarúgásban is.

A két életforma a kötelezettségek tekintetében nem volt összeegyeztethető. Az akkoriban 19 és fél éves Albert Flóriánnak a futballpályán volt rengeteg dolga. A Fradiból akkor már kihagyhatatlan, az A válogatottból szintén, de ott van még az év nagy feladata a római olimpia is, ahová (elsősorban Albert és Göröcs remeklésének köszönhetően) kijut a magyar válogatott, s amelynek akkoriban összehasonlíthatatlanul nagyobb rangja, súlya és jelentősége volt a magyar futball életében, mint napjainkban.

 

Albert nagyszerű fejesgólja a 7:1-es Ferencváros -Dorog mérkőzésen (fotó: Labdarúgás)

A bajnoki meccseken akkor állrá arra a menetre, hogy kettesével, hármasával, esetenként négyesével rúgja a gólokat. Egy Dorog elleni bajnoki például éppen négyet szerez a Fradi általrúgott hétből(…), pontosan annyit ahány különvonatot indít a mérkőzés reggelén a MÁV a ferencvárosi szurkolók szállítása okán a mérkőzés színhelyére!

Nyugodtan szerepet kaphatna az azokban a napokban bemutatott „Két emelet boldogság” című (mára szintén klasszikussá nemesedett) Herskó János rendezte filmben, hiszen ha valakinek, akkor neki tényleg csupa boldogság az élete.

Abból a filmből kimarad, írnak viszont róla (szintén a Képes Sportban) egy Flórián címet viselő apró szösszenetet, amely mindennél többet mesél:

„Flórián… és ha jelző is kell a neve mellé, ám tessék válogatni: Flórián a fantasztikus, Flórián a félelmetes, Flóriána frenetikus…”

Ennyi.

Egy szóval se több, se kevesebb, de azt hiszem, mindent elmond arról, hogy milyen volt a helyzete és a megítélése annak a fiatalembernek, akit nem is olyan régen az a bizonyos Füles Jóska még úgy könyörgött le magával a Fradi toborzójára.

Az 1960-as olimpia azért volt nagyon fontos a magyar futballszámára, mert 1952-ben Helsinkiben ugye mi nyertünk, 1954-ben aztán elveszítettük a világbajnoki döntőt, 1956-ban a mai napig tényszerűen és hitelesen meg nem magyarázott okokból nem küldtünk csapatot Melbourne-be, az 1958-as világbajnokság pedig (többek között a walesi center John Charles és egy balszélső, bizonyos Allchurch miatt) meglehetősen szégyenteljesre sikeredett. Barátságos meccseken ugyan már vertünk szinte mindenkit, aki szembe jött. 1960-ban például Angliát 2:0-ra.

Góllövő: Albert (2). 92 000 néző volt a Népstadionban (a feljegyzések szerint 70 000 pohár ásványvíz, 20 000 pohár málnaszörp, 20 000 üveg sör, 8 000 adag fagylalt, 4 000 szendvics, 2 800 pogácsa és 6 000 nápolyi fogyott a másfél óra alatt), de miután a berni vb-döntőt sikerült abszolút kudarcként megélni, aranyunk 1952 óta bizony nem volt. Az 1958-as svédországi világbajnokságon szerepelt játékosok az olimpián nem vehettek részt, így az ötkarikás futballtorna az úgynevezett új generáció első, igazán nagy, tétre menő próbatétele volt. Az Egység ktsz-ben el is készültek a kétgombos, szilvakék zakóból, világosszürke, könnyű, nyári, tropikál anyagból varrt nadrágból álló olimpiai formaruhák. Ám hiába voltunk roppant elegánsak, az első meccsen egy világ ámulatára csak 2:1-re vertük a futballal bizony akkoriban még csak alapszinten ismerkedő Indiát. Peru aztán már kapott egy hatost (szövetségi kapitányuk Orth György volt) a franciákat (…) 7:0-ra végeztük ki, s amikor már mindenki borítékolta, hogy 1952- höz hasonlóan Rómában is Magyarország-Jugoszlávia olimpiai bajnoki döntő lesz, jöttek a dánok, s simán kikaptunk tőlük 2:0-ra. Ráadásul úgy, hogy a mezőny legjobbja a magyar kapus, az újpesti Török Gábor volt!

A bronzért játszottunk a házigazda olaszokkal, s a Török – Várhidi, Solymosi, Dalnoki – Kovács III., Dudás – Sátori, Göröcs, Albert, Orosz, DunaiI. János összeállítású csapat 2:1-re nyert a többek között Trapattonival, Riverával, Burgnichhal, Bulgarellivel felálló azzurik ellen. Éremmel jöttünk haza, de kiváltképp az a blama, hogy „egy dán” válogatottól ki tudtunk kapni, nem tette a tornát a számunkra sikertörténetté. A legnagyobb eredmény, amit elmondhattunk az volt, hogy az angolsajtóban bizonyos Willy Meisl (az osztrákok legendás futball-vezérének Hugo Meisl-nek Londonban élő fivére) így írt: „A római olimpián a magyarok Albert Flórián és Göröcs János személyében megtalálták a Puskás-Kocsis kettős méltó utódját!”.

 A két zseniális magyar futballista további pályafutásának ismeretében mindenki döntse elsaját maga, hogy a derék zsurnaliszta túlzott e vagy sem, neki akkor és ott mindenesetre ez volt a véleménye. A magyar nép a hat római olimpiai bajnokot ünnepelte. Ma már jószerivel elképzelhetetlennek hangzik, de így történt: még Ruhaolimpiát is rendeztek!

Október 17-én, este fél 8-ra hirdették meg a Ruhaolimpia című programot, amely a konfekcióipar legszebb őszi-nyári termékeinek volt a versenye. A Corvin áruház szervezésében, az Erkel Színházban megrendezett gálát Szepesi György vezette.

 Fellépett Neményi Lili, Psota Irén, Bende Zsolt, Németh Marika, Kabos László, a Vámosi-Záray házaspár, Lukácsi Margit, Kibédi Ervin, Surányi Magda, Pataki Ferenc fejszámoló művész, a Görbe tükör együttes, a Len Hughes és a Stúdió zenekar.

A keretjátékban szerepet kapott Schubert Éva, Latabár Árpád és Hlatky László. A műsort László Endre rendezte. Az érdeklődők jegyeket az Erkel Színház pénztáránál, a Corvin Áruház trafikjában és a jegyszervezőknél válthattak. Az akkor hihetetlenül népszerű Ludas Matyi című lapban ekkor jelent meg az a tréfa:

„Vajon a dánoktól kapott zakót is bemutatták a Ruhaolimpián?”

Sok idő, persze nem maradt sem a futballistákon való élcelődésre, sem a siránkozásra. Alig egy héttel az olimpián lejátszott magyar-olasz után már kettős meccset rendeznek a Népstadionban. Az Újpest 4:2-re veri a Vasast, majd jön az örökrangadó: Ferencváros – MTK 4:1. A Fradi Horváth – Thomann, Gerendás, Dalnoki – Vilezsál, Kocsis – Friedmanszky, Orosz, Albert, Rákosi, Fenyvesi dr. összeállításban lép pályára, s Albert gól nélkül zárja a meccset. Nem is kíméli a kritika:

„Albert volt a legpasszívabb, de néhány szép labdát küldött a szélekre. Ezek azt a gondolatot keltették bennünk, hogy Albertből – ha már nem lesz sztár – talán a nagy irányító középcsatárok utóda lehet. Hiszen a tehetsége vitathatatlan!”.

Lám, lám, az embert néha hogy megcsalja az emlékezete. Szóval, nemcsak Honthy Hanna volt sztár 1960-ban. Albert is.

Különösen akkor, ha olyan rosszul játszott, mint az MTK ellen…

Lakat T. Károly

]]>www.tempofradi.hu]]> – Flag Polgári Magazin partnere

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Történelem (13) Vetítő (37) Mozi világ (440) Emberi kapcsolatok (36) Heti lámpás (233) Nagyvilág (1446) Egészség (50) Autómánia (61) Belföld (5) Gasztronómia (539) Irodalmi kávéház (479) Flag gondolja (33) Rejtőzködő magyarország (171) Szépségápolás (15) Kultúra (4) Mozaik (42) Gazdaság (637) Mondom a magamét (4324) Politika (1571) Jobbegyenes (1692) Tv fotel (65) Alámerült atlantiszom (142) Tereb (139) Sport (729) Életmód (1)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>