Ma 2024 július 13. Jenő napja van. Holnap Örs, Stella napja lesz.
4125da580958cfefe210b0ac25f0a736.jpg

Hosszú böjt után öröm- és futballünnep az Albert stadionban

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Másodosztályú száműzetése utáni visszatérését követően úgy istenigazából szerda este talált ismét magára a legnépszerűbb magyar futballcsapat és közönsége az Üllői úton.

A Ferencváros elsősorban idegenlégiósai remeklésének köszönhetően 3-0-ra győzött a nemrég még az Európa Ligában vitézkedő Győri ETO együttese ellen az NB I 5. fordulójának záró mérkőzésén és a listavezető Debrecennel – és még további három csapattal – azonos pontszámmal a második helyen áll a bajnokságban!

 
Remek húzás volt a ferencvárosi vezetők részéről, hogy a Győr elleni szerdára halasztott bajnokira ingyen engedték be az Albert Flórián stadionba a szurkolói kártyával rendelkező drukkereket. A meglehetősen zord időjárás ellenére ugyanis mintegy tízezren éltek a lehetőséggel, hogy ezúttal zárva maradtak a jegypénztárak az Üllői út és a Könyves Kálmán körút sarkán, ráadásul most nem holmi szurkolói rendbontás miatti zárt kapus meccs okán került erre sor. A mifelénk mostanában bajnoki labdarúgó mérkőzésen eléggé ritkának számító hangulat mindenesetre igencsak jó hatással volt a zöld fehér focistákra – a cseh „vitéz” Marek Heinz ugyanis már az első percben megszerezte a vezetést csapatának, egy remek távoli lövéssel, tovább izzítva az amúgy is forró hangulatot.
Negyedórával később pedig egy olyan bombát küldött fordulásból a győri kapu hosszú sarkába, hogy azt még bizony a német nemzet legendás bombázója, Gerd Müller is megsüvegelte volna, ha látja! Hát, még ha hallotta volna amint a mérkőzést követően a mezőny legjobbjának megválasztott támadó németül nyilatkozik a meccset közvetítő televíziónak. A parádés gólok mellett ezúttal a Fradi teljes csapatának játéka már - már a régi szép időket idézte és azt hiszem, nem járunk nagyon messze az igazságtól, ha kijelentjük; amennyiben tartósan ezt a teljesítményt tudja majd nyújtani a Prukner legénység, akkor legközelebb nyugodtan lehet belépőt szedni – nem fognak otthon maradni a sikerre és jó focira már régen kiéhezett ferencvárosi szurkolók!
A folytatásban is sokmozgásos, pontos átadásokkal és további helyzetekkel fűszerezett labdarúgásnak örülhettek a Fradi hívek, ráadásképpen még egy újabb gólt is láthattak – a máltai Schembri is betalált, az U20-as vb bronzérmes Tóth Bence átadásából. A hajrában pedig már felszabadultan, közönségét maximálisan kiszolgálva valóban JÁTSZOTT A FRADI! A győzelem értékét tovább emeli, hogy azt a Győri ETO-t kényszerítette statisztaszerepre az FTC, amely a közelmúltban a francia bajnokság 5. helyezettjét búcsúztatta az Európa Liga selejtezői során!


 
Feltámadt tehát a sokáig tetszhalott állapotban lévő csapat, de azért jó, ha tudják a most a siker édes poharát fenékig ürítő játékosok, hogy az „ezerfejű cézár” bizalmát jóval nehezebb megtartani, mint kivívni! Mindenestre ezen az úton a következő lépést jövő szombaton a megyeri úti Szusza Ferenc stadionban teheti meg az új Fradi. Egy végre botrányoktól mentes, csak a játékról szóló Újpest-Ferencváros rangadó nagyban hozzájárulhat a magyar futball újbóli felemelkedéséhez, mert azt még a semleges szurkolók is elismerik, hogy ez a meccs mifelénk a labdarúgás csúcsát jelenti!  
 
 
 
Soproni Liga, 5. forduló:
Ferencváros - Győri ETO FC 3-0 (2-0)
Albert Stadion, 10 ezer néző
v.: Bede
Ferencváros: Ranilovic - Balog Z., Csizmadia, Junior (Pölöskey, 86.) - Rósa D., Maróti, Józsi, Tóth B. (Jakimovski, 81.) - Andrezinho (Adriano, 68.), Schembri, Heinz
Győr: Stevanovic - Völgyi, Fehér Z., Babic, Szabó O. - Ji-Paraná (Kiss M., 70.), Tokody, Ganugrava, Trajkovic (Aleksidze, 55.), Eugene (Koltai, 25.) - Bugerra
gól: Heinz (1., 16.), Schembri (47.)
sárga lap: Rósa D. (68.), illetve Eugene (9.), Völgyi (25.), Stevanovic (67.), Ji-Paraná (67.), Fehér Z. (78.)
 
 
  
 AZ ÁLLÁS
1. DVSC-TEVA
5
3
1
1
13–6
+7 
10
2. Ferencvárosi TC
5
3
1
1
9–6
+3 
10
2. Kaposvári Rákóczi
5
3
1
1
9–6
+3 
10
4. Vasas
5
3
1
1
10–8
+2 
10
5. MTK Budapest
5
3
1
1
8–7
+1 
10
6. Budapest Honvéd
5
3
2
9–6
+3 
9
7. Videoton FC
5
2
2
1
9–5
+4 
8
8. ZTE FC
5
2
2
1
10–9
+1 
8
9. Újpest FC
5
1
3
1
4–4
0
6
10. Paksi FC
5
1
2
2
8–10
–2 
5
11. Győri ETO FC
5
1
2
2
3–6
–3 
5
12. Lombard Pápa Termál FC
5
1
1
3
8–9
–1 
4
13. Szolnoki MÁV FC
4
1
1
2
5–7
–2 
4
14. Kecskeméti TE-ERECO
5
1
4
10–16
–6 
3
15. BFC Siófok
5
3
2
2–6
–4 
3
16. Szombathelyi Haladás
4
1
3
2–8
–6 
1
 
            
           

Juhász Attila
Szerző a Flag Polgári Műhely tagja

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Tv fotel (65) Gazdaság (713) Tereb (146) Emberi kapcsolatok (36) Sport (729) Autómánia (61) Politika (1582) Mozi világ (440) Életmód (1) Nagyvilág (1310) Titkok és talányok (12) Gasztronómia (539) Rejtőzködő magyarország (168) Heti lámpás (322) Belföld (11) Történelem (18) Vetítő (30) Egészség (50) Jobbegyenes (2823) Flag gondolja (36) Szépségápolás (15) Mozaik (83) Nézőpont (1) Alámerült atlantiszom (142) Mondom a magamét (7708) Irodalmi kávéház (537) Kultúra (9)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>