- 0
Az utolsó előtti fordulóban az ezüstérem sorsa is gyakorlatilag eldőlt, már csak a Győr kizárása miatt a nemzetközi kupaszereplést érő negyedik helyért van küzdelem. A Fradi hazai pályán csúnyán fejezte be ezt a számára elkeserítő idényt. A Vasas még 11-esből sem tudott gólt szerezni.
A békés pontoztozkodás sokba kerülhet a KTE-nek
Kecskeméti TE - Újpest FC 0-0
Vezette: Vad II István (Szpisják Zsolt, Albert István)
Hazai helyzetekkel és Balajcza Szabolcs védéseivel kezdődött a mérkőzés, majd visszavettek a csapatok, a félidő végén pedig az Újpest tett szert némi mezőnyfölényre, lehetőségeknél tovább azonban nem jutott. A második félidőben a Kecskemét tett többet a gólszerzésért, de mindhiába, a támadók ezúttal nem fogtak ki jó napot, maradt a 0-0-ás döntetlen.
Sima győri siker
Győri ETO - PMFC-MATIAS 3-0 (0-0)
Vezette: Fábián Mihály (dr. Varga Zsolt, Demeter János)
Gólszerző: Takács az 50., Koltai (11-esből) a 68., Koltai a 85. percben
Az első félidő hazai mezőnyfölénye csak helyzetekben mutatkozott meg, gólig nem jutott el az ETO. A fordulás után megszületett az első találat, az 50. percben egy szabadrúgás után a vendégek szabálytalanságot láttak, leálltak, a győri Takács Ákos pedig közelről a hálóba emelt - jól tette, mert a játékvezető nem fújta le az akciót (1-0). A 68. percben a Dinjar elleni szabálytalanságért megítélt büntetőt Koltai Tamás értékesítette (2-0). A 85. percben Koltai akciógólt is szerzett, nem is akármilyet: 18 méterről, kissé jobbról bombázott a jobb felső sarokba, beállítva a 3-0-ás végeredményt.
Tovább harcol a Paks a nemzetközi porondért
ZTE FC-MVM Paks 1-1 (1-0)
Zalaegerszeg, 1241 néző, V: al-Doszari
gólszerzők: Kocsárdi (16.), illetve Szatmári (82.)
sárga lap: Polareczki (19.), Kocsárdi (32.), Ganugrava (35.), Jasarevich (58.), illetve Lévai (91.)
Vasas-Kaposvári Rákóczi FC 0-1 (0-0)
Illovszky Stadion, 700 néző, v.: Berger
gólszerző: Ndiaye (11-esből, 78.)
sárga lap: Matolcsi (7.), Katona M. (55.), Bárányos (76.), illetve Balázs B. (31.), Haruna (63.), Okuka (73.)
piros lap: Görgényi (77.)
Ismét a végjáték döntött a Hali javára
Haladás Sopron Bank-Diósgyőri VTK 2-1 (1-1)
Szombathely, 5000 néző, V: Solymosi
gólszerzők: Nagy G. (20.), Halmosi (89.), illetve Takács P. (3.)
sárga lap: Rajos (31.), Jagodics (71.), Kulcsár (90.), illetve Vági (21.), Frizoni (53.)
A vendégcsapat rögtön az első helyzetét gólra váltotta, ám a folytatásban a Haladás percei következtek, a hazaiak végigtámadták az első félidőt és egyenlítettek, emellett számtalan helyzetet elpuskáztak.
Fordulás után viszont a Diósgyőr uralta a meccset, ám a vasiak egy utolsó pillanatban szerzett góllal megnyerték a meccset. A döntetlen igazságosabb lett volna.
Nem voltak egy súlycsoportban
Budapest Honvéd - DVSC-TEVA 0-3 (0-1)
Bozsik Stadion, 2000 néző, v.: Németh Á.
gólszerzők: Rezes (33.), Bouadla (75.), Coulibaly (80.)
sárga lap: Németh N. (74.), illetve Varga J. (42.), Meye (54.)
A kispestiek sikerükkel bebiztosíthatták volna az Európa Liga-indulást érő negyedik helyüket.
A bajnok Debrecen félgőzzel küzdve is előnnyel vonulhatott az öltözőbe a szünetben. A folytatásban a Honvéd ugyan próbálkozott, de nem volt átütőerő a támadásaiban, míg a Debrecen két újabb góllal végleg eldöntötte a találkozó sorsát.
Hiába a Szűcs bravúrok - győzött a Vidi
Videoton FC-Lombard Pápa Termál FC 2-0 (0-0)
Székesfehérvár, 3412 néző, V: Radványi
gólszerző: Nikolics (52. - 11-esből, 69.)
sárga lap: Németh M. (22.), Arsic (30.)
A székesfehérvári gárda ezzel gyakorlatilag ezüstérmesnek tekinthető, miután a harmadik helyezett Győrnek már csak matematikai esélye maradt a második hely megszerzésére. Az ezüstéremért küzdő Videoton érthetően lendületesebben kezdett a bentmaradást nem is olyan régen kiharcoló Pápa ellen, de a fehérváriak támadójátékában sokáig nem volt átütőerő. Az alacsony színvonalú játékon a félidő derekától a ritmust váltó fehérváriak egyre veszélyesebb offenzívával javítottak, de nagy nyomást így sem gyakoroltak a hajrára bátrabbá váló Pápa kapujára. A második játékrészt a Pápa kezdte élénkebben, mégis a hazaiak szereztek vezetést egy vitatható büntetőből. A vezető gól után aztán jelentős fölénybe került a Videoton, amely végül a gólkirályi címért versenyben lévő Nikolics második találatával eldöntötte a meccset.
Katasztrófális zöld-fehér búcsú
Ferenváros - FGSZ Siófok 0-1 (0-0)
Vezette: Szilasi Szabolcs (Lémon Oszkár, Takács Gábor)
Gólszerző: Simon a 86. percben
Mindkét csapat nyugodtan készülhetett az összecsapásra, a Siófok és a Ferencváros számára sem volt már tétje a mérkőzésnek. A meccs első negyedórája bőségesen tartogatott izgalmas eseményeket, a Siófok kapufát lőtt, a Fradi pedig több nagy helyzetet is kidolgozott - és fejezett be pontatlanul. A folytatásban visszaesett az iram, a hazaiak a meccs végéhez közeledve kapcsoltak rá, de ismét csak kihagyott lehetőségekig jutottak. A Siófok ezzel szemben kihasználta egy helyzetét, egy gyors jobb oldali kontra végén Haraszti Zsolt játszott középre, az érkező Simon Attila pedig 6 méterről a léc alá emelt (0-1), megszerezve a győzelmet jelentő találatot együttesének.
A forduló képe:
A bajnokság állása:
Csapat | Msz. | Gy. | D. | V. | Gk. | P. | |
---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | DVSC-TEVA | 29 | 21 | 8 | 0 | 62-18 | 71 |
2 | Videoton FC | 29 | 20 | 3 | 6 | 56-19 | 63 |
3 | Győri ETO | 29 | 19 | 3 | 7 | 54-31 | 60 |
4 | Bp. Honvéd | 29 | 12 | 7 | 10 | 44-37 | 43 |
5 | Kecskemét | 29 | 12 | 6 | 11 | 46-38 | 42 |
6 | MVM Paks | 29 | 11 | 9 | 9 | 43-49 | 42 |
7 | Diósgyőr | 29 | 12 | 4 | 13 | 39-41 | 40 |
8 | Haladás | 29 | 9 | 11 | 9 | 39-35 | 38 |
9 | Siófok | 29 | 9 | 9 | 11 | 30-39 | 36 |
10 | Ferencváros | 29 | 9 | 7 | 13 | 29-32 | 34 |
11 | PMFC-Matias | 29 | 8 | 10 | 11 | 33-46 | 34 |
12 | Újpest FC | 29 | 8 | 8 | 13 | 34-44 | 32 |
13 | Kaposvár | 29 | 6 | 14 | 9 | 32-41 | 32 |
14 | Lombard Pápa | 29 | 8 | 6 | 15 | 26-38 | 30 |
15 | Vasas-Híd | 29 | 5 | 9 | 15 | 27-48 | 22 |
16 | Zalaegerszeg | 29 | 1 | 10 | 18 |
telesport.hu - MLSZ - Flag Sport