- 0
Az első "tavaszi" fordulóban a Győr, a nagy vetélytárs DVSC legyőzésével tovább növelte az előnyét a tabellán, a Videoton pedig Pápán szaladt bele egy meglepő vereségbe, a Fradi pedig 2:0-ról egyenlített Kecskeméten.
Kaposvári Rákóczi-MTK Budapest 0-0
Kaposvár, 2500 néző. v.: Farkas Á.
sárga lap: Kovács O. (25.), illetve Zsidai (86.)
Az elmúlt időszakban jól teljesítő két csapat mérkőzésével kezdődött meg a labdarúgó OTP Bank Liga tavaszról előrehozott 16. fordulója. Az első félidő közepes iramú, szinte eseménytelen játékot hozott. A hazaiak már a találkozó elején fölényt harcoltak ki, de helyzetet nem tudtak kialakítani.
A térfélcsere után felpörgött a játék, mindkét kapusnak többször akadt dolga. A kaposváriak és a fővárosiak is sokat tettek azért, hogy gólt lőjenek, de végül igazságos döntetlen született.
PMFC-Matias - MVM Paks 1-3 (0-2)
Pécs, 3000 néző, v.: Veizer
gólszerzők: Bajzát (90.), illetve Eppel (34., 69.), Kulcsár D. (38.)
piros lap: Demjén (89.) sárga lap: Demjén (33., 89.), Grumic (36.), Uzoma (53.), Dibusz (80.), Lantos (92.), illetve Fiola (51.), Báló (89.)
Borzasztó teljesítményt nyújtott a Pécs az egész mérkőzés során, csak az egyik csapat futballozott, és az a Paks volt. A kétgólos különbségű vendégsiker még a hazaiakra nézve hízelgő, amit az is mutat, hogy a Paks 11-est is rontott.
Győri ETO FC - DVSC-TEVA 2-0 (0-0)
Győr, 6000 néző, v.: Szabó Zs.
gólszerző: Varga R. (46.), Dudás (93.)
sárga lap: Trajkovic (59.), illetve Bódi (23.), Simac (37.), Korhut (48.), Szakály P. (72.)
Az első félidőben a győriek birtokolták többet a labdát és dolgoztak ki több helyzetet, de a szünetig egyiket sem sikerült gólra váltaniuk a főként védekezésre összpontosító Debrecen ellen. A folytatásban hamar vezetést szerzett az éllovas. A gól után a hazaiak átengedték a területet a nagyobb sebességi fokozatba kapcsolt vendég csapat számára, de a hajdúságiak számos helyzetük ellenére nem tudtak egyenlíteni, míg a győriek a hosszabbításban bebiztosították győzelmüket.
Egri FC-Szombathelyi Haladás 1-2 (0-0)
Illovszky Stadion, 200 néző, v.: Fábián
gólszerzők: Németh N. (83.), illetve Ugrai (53.), Andorka (57.)
sárga lap: Pavicevic (33.), Stanislaw (90.)
Az alacsony színvonalú meccsen nem sokat forogtak veszélyben a kapuk, unalmas első félidőt láthatott a gyér számú közönség. A folytatásban aztán a vendégek öt perc alatt szereztek két gólt, s ezzel el is döntötték a találkozót.
Budapest Honvéd-FGSZ Siófok 2-0 (0-0)
Bozsik Stadion, 1000 néző, v.: Böcskei
gólszerző: Tandia (68.), Délczeg (92., 11-esből)
sárga lap: Délczeg (36.), Diarra (87.), illetve Dajic (60.), Pál Sz. (80.), Fehér Zs. (91.)
A Honvéd lépett fel kezdeményezőbben, de nem találta a masszívan védekező Siófok játékának ellenszerét, így alig akadt helyzet az első félidőben. A szünet után sem változott a helyzet, mígnem a Honvéd végül egy pontrúgást követően vezetéshez jutott. Ettől kezdve valamelyest nagyobb iramú lett a találkozó, mivel a Siófok is próbálkozott támadásvezetéssel. Végül a kispestiek a hosszabbításban egy értékesített büntetővel eldöntötték a három pont sorsát.
Újpest FC-Diósgyőri VTK 1-1 (1-0)
Szusza Ferenc Stadion, 2500 néző, v.: Solymosi
gólszerző: Moraes (19.), illetve Tisza (65.)
sárga lap: Vermes (43.), Vasiljevic (51.), Christ (83.), Simon (90.), illetve Takács (7.), Rudolf (29.), Bogáti (83.), Gallardo (87.)
A Sisa Tibort váltó Szentes Lázár először vezette a diósgyőrieket kinevezése óta. Csapatának ugyanakkor nem volt szerencséje az első félidőben, miután Moraes szerencsés gólt szerzett a hazaiaknak.
A fordulás után először a DVTK kezdőcsapatában helyett kapott Rudolf Gergely hagyott ki nagy helyzetet, az Újpest azonban csak néhány percre lélegezhetett fel, ugyanis Tisza révén egyenlíteni tudott a vendég együttes. Ezt követően több gól már nem esett, így a nyolc sárga lapot hozó találkozón pontosztozkodás született.
Lombard Pápa Termál FC-Videoton FC 1-0 (1-0)
Pápa, 1500 néző, v.: Takács
gólszerző: Seye (39.)
sárga lap: Tóth B. (34.) ,Maric (59.), Quintero (72.), illetve Sándor (24.), Tóth B. (47.), Neto (74.)
piros lap: Vinicius (33.)
KTE-Phoenix-Mecano - Ferencváros 2-2 (1-0)
Kecskemét, 5350 néző, v: Bognár
gólszerzők: Burgos (28.), Forró (50.), illetve Böde (63.), Jenner (81.)
piros lap: Mohl (85.) illetve Besic (65.) Alempijevic (90.)
sárga lap: Mohl (40., 85.), Póti (57.), Jorginho (87.), Patvaros (90.), Vaskó (90.), illetve Alempijevic (15., 90.), Besic (23., 65.), Cukic (83.)
Az első félórában a Ferencváros mezőnyfölényben játszott, a KTE vezető gólja után azonban a hazai csapat kontratámadásaiból növelhette volna előnyét. A második félidő elején Forró bombagóljával kétgólos előnyhöz jutott a KTE. Böde szépítő találata után a Ferencváros került mezőnyfölénybe, amin az sem változtatott, hogy Besic második sárga lapja miatt a vendégek tíz főre fogyatkoztak. Jenner egyenlítését követően is támadásban maradt a Ferencváros, de az eredmény már nem változott. A mérkőzés parázs hangulatban ért véget az egymást követő sárga lapok és kiállítások miatt.
A forduló képe:
A bajnokság állása:
1 | Győri ETO | 16 | 11 | 4 | 1 | 34-14 | 37 |
2 | MTK | 16 | 8 | 5 | 3 | 25-17 | 29 |
3 | DVSC-TEVA | 16 | 8 | 1 | 7 | 22-17 | 25 |
4 | Videoton FC | 16 | 7 | 4 | 5 | 20-14 | 25 |
5 | Bp. Honvéd | 16 | 7 | 4 | 5 | 26-22 | 25 |
6 | Kaposvár | 16 | 6 | 5 | 5 | 16-18 | 23 |
7 | Ferencváros | 16 | 5 | 7 | 4 | 23-21 | 22 |
8 | Újpest FC | 16 | 5 | 6 | 5 | 24-21 | 21 |
9 | Diósgyőr | 16 | 5 | 6 | 5 | 14-18 | 21 |
10 | Haladás | 16 | 5 | 5 | 6 | 21-17 | 20 |
11 | KTE-Phoenix Mecano | 16 | 5 | 5 | 6 | 20-23 | 20 |
12 | Lombard Pápa | 16 | 5 | 5 | 6 | 16-23 | 20 |
13 | MVM Paks | 16 | 4 | 8 | 4 | 22-19 | 20 |
14 | PMFC-Matias | 16 | 4 | 7 | 5 | 15-18 | 19 |
15 | Eger | 16 | 2 | 5 | 9 | 12-26 | 11 |
16 | Siófok | 16 | 1 | 3 | 12 | 11-33 | 6 |
MTI - Flag Sport