Ma 2020 június 01. Tünde napja van. Holnap Kármen, Anita napja lesz.
736b331bf5e0a1a79ecafefa8a097737.jpg

A lengyeltóti Szent Jakab-templom

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Magyar Nemzet szombati magazinjának egyik legérdekesebb sorozatát közöljük le folytatásokban, melyben a remek Ludwig Emil megmutatja nekünk a rejtőzködő Magyarország eldugott kincseit, melyek mellett sokszor figyelmetlenül elhaladunk a mindennapi rohanó életünk során. Vigyázzunk ezekre a páratlan kincsekre, hiszen ezek a kincsek alappillérei szeretett Hazánknak.

]]>]]>
Az 1990-es évek végéig megjelent műemlékjegyzékek mindössze annyit írnak a Somogy megyei Lengyeltóti római katolikus plébániatemplomáról, hogy „korábbi templom felhasználásával épült eklektikus stílusban 1882-ben”. A hivatalosan is csak műemlék jellegűnek nyilvánított épület renoválásához 1989-ben fogott hozzá az egyházközség, ám hamarosan kiderült, hogy az újkori falak egy sokkal régebbi templom maradványait rejtik. Az 1996-ig tartó régészeti kutatás és helyreállítás folyamán kibontakozott, majd tudományosan rekonstruált XII. századi templom roppant értékes példával gazdagítja román kori építészetünk eddigi ismereteit.
A Balaton partjától az ősi megyeközponton, Somogyváron át a Délvidékre vezető – már az ókorban is fontos szerepet játszó – hadi út mentén kisebb magaslaton keletkezett település, Tóti neve a régi magyar szóhasználatban a délszlávokra is vonatkozó népnévre utal; az Árpád-korban a déli szomszédunkban élő szlavónokat – tótokat – is telepítettek a királyi vármegyébe.
Az 1116 és 1121 között oklevélben is felbukkanó község neve nem szerepel az 1332–37 között országosan összeírt plébániák sorában, holott a napvilágra került templom minden jel szerint az 1100-as években épült. Ennek az lehet a magyarázata, hogy a különös alaprajzú, nyugati toronypárral és hármas szentélyfejjel megépített templom valamely szerzetesrendünk egyháza volt. A korai időpont miatt legvalószínűbb a bencés, esetleg egy keresztes lovagrend, ám erről egyelőre hallgatnak a forrásaink. Az épület azonban rendkívül beszédes. Téglából készült, míves kivitelben, a falakon finom rajzolatú díszpárkányok futnak körbe a Dunántúlon másutt is látható cikcakk és farkasfogas mintázattal. A nyolc és fél méter hosszú és ugyanolyan széles, kissé szabálytalan négyszögű hajó keleti oldalához csatlakozik a két kisebb, köríves mellékapszis, középen a nagyobb méretű, nyújtott patkóívű főszentély. A középkori liturgiában a Szentháromságot jelképező három apszison kívül a délen és északon, illetve a diadalív mellett az egyenes falakba mélyedő, összesen 18 ülőfülke is a rendi közösség korabeli jelenlétéről tanúskodik, s nem falusi hívek gyülekezetéről.
A templom tatárjárás utáni történetéről éppúgy keveset tudunk, mint a török idők alatti hányattatásairól. Az 1241–42-ben súlyosan megrongálódott – nagyrészt összeomlott – épületet újjáépítették, a kutatórégész szavaival „a helyreállítást a XII. századi templom építőmestereinél jóval gyengébben képzett kőművesek végezték”, ami azért elgondolkodtató, mert abban a korban még nem beszélhetünk „szocialista szakemberképzésről”. Egy 1426. évi adat már plébániaként említi, 1660-tól pedig a szigligeti vár tartozéka a lengyeltóti templom, kegyurai a Tóti Lengyel család tagjai. A plébánián 1702-től vezetett Historia Domus szerint védőszentje „emberemlékezet óta” az idősebb Szent Jakab apostol, akinek kiterjedt középkori kultuszával már sok helyütt találkoztunk a Dunántúlon.
Az 1752-ben Lengyel Gáspár által megújított templomot az újabb kegyurak, a Zichy grófok nagyobbították meg a jókora, kereszt irányú hajóval 1882-ben, és végül e kései klasszicista stílusú épületből bontakozott ki a magyar millecentenárium esztendejére ez a nyolc évszázados, különleges értékű építészeti emlékünk.
 
Ludwid Emil.hu
    

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Alámerült atlantiszom (142) Irodalmi kávéház (486) Mozi világ (440) Heti lámpás (240) Titkok és talányok (12) Jobbegyenes (1769) Kultúra (6) Tv fotel (65) Mondom a magamét (4559) Történelem (14) Flag gondolja (33) Vetítő (37) Politika (1571) Mozaik (83) Nagyvilág (1450) Autómánia (61) Rejtőzködő magyarország (171) Életmód (1) Gazdaság (651) Szépségápolás (15) Belföld (5) Sport (729) Emberi kapcsolatok (36) Egészség (50) Tereb (140) Gasztronómia (539)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>