Borítékolni lehetett, hogy Kövér László kitessékeli majd a két brüsszeli lobogót, ahogy Latorcai házalelnök is tette néhány nappal korábban. Biztosra mentek a matiné rendezői; látni kellett, amint kéjes-kielégülten nyugtázták Kövér szavait: „Ez a magyar nemzeti parlament, tetszik tudni. Itt a magyar nemzeti lobogónak van helye.” Mint falat kenyér, úgy kellett Tóbiáséknak a házelnöki elmarasztalás, hiszen így ország-világ láthatta: „ki van tiltva” a magyar parlamentből az EU zászlaja… Szocialista háttérmagyarázattal: Magyarország így kívánja jelezni ellenérzéseit Brüsszellel szemben.

Nyersebb MSZP-olvasatban: Orbán Viktornak büdös az EU… (Jut eszembe, 2012-ben, az Európa Tanács ülésén a jobbikos Gaudi-Nagy Tamás képviselő piros-fehér-zöld „asztali zászlóját” is eltávolíttatta az elnöklő liberális ülésvezető. Azt hogyan kellett értelmezni?) Elgondolkodtató, amit a házelnök mond: az MSZP továbbra is csak valamilyen más zászlóval együtt tudja elviselni a magyar lobogót. Hol vörössel, hol sokcsillagos kékkel… Amúgy nem igazán eredeti a szocialista performansz, hiszen az efféle zászlós (plakátos, molinós) attrakciókat még a pubertás LMP és a Jobbik hozta be a politikai arénába, de lassan már nekik is ciki…

A dacos szocialisták aznap este a Kossuth térre néző frakcióirodájuk ]]>ablakaiba is kitűzték az uniós zászlókat]]> (nemzetiszínűket nem), köszöntve a Fidesz-székház után most a Parlamentet ostromló „pártsemleges” tüntetőket.

Pilhál György - mno.hu

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

]]>www.flagmagazin.hu]]>]]>
]]>