Ma 2024 december 21. Tamás napja van. Holnap Zénó napja lesz.
7f5fde206a24780834498cb02066c6c6.jpg

Vörösiszap – Hagyó – Biszku: vicc ez az ország

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Ma, elítélték …. Őőőő NEM ítélték el a vörösiszapper vádlottjait. SENKIT sem. Innentől tehát nem kell senkinek se arról értekeznie, hogy a magyar igazságszolgáltatás jól működik.

Mert ilyen – igazságszolgáltatás – nincs. Jogszolgáltatás van. Vagy a fene tudja mi van.

Miután volt az a lúzer – emlékeznek – aki 400 napot kapott, azért mert a Fészbúkon posztolni merészelt egy nem is túl erőset, meg épp most csuktak le KÉT év HAT hónapra egy olyan asszonyságot, aki némi – kettőszázötvenezer froncsi– készpénzért infókat szolgáltatott ki, Hagyót két év felfüggesztettre, a vörösiszaposokat meg nagy semmire ítélte a bíróság.

Nos. Hagyómikivel kapcsolatban még nyugodtak is maradhatnánk, ott emberek legalább nem haltak meg. Elsinkófálhatott valamit, hát istenem, a politika már csak ilyen, ejj-ejj. Komoly ember ezen már meg se lepődik. Azon se, hogy a 2009-körül lebukott és 2010-ben elkapott szoclista 6 – HATOS – év után nem kapott lópimpirit se.

Node itt tíz ember elhunyt

2010-ben aztán gyütt a vörösiszap. Ha jól nézek vissza az időben, kőkemény nyilatkozatok megfogalmazása került foganatosításra a miniszterelnök, a belügyminiszter, a belügyi államtitkár, az emberügyiminiszter, az emberügyi államtitkár, a környezetvédelmi államtitkár –az exIllészoli – meg a Bakondi, meg még kismillió másik főember részéről.

Emlékszem, a cég vezetői azt bírták mondani, hogy a marólúg nem is olyan káros, erre a valaki a kormányból meg azt mondta, hogy akkor szíveskedjenek benne megfürdeni. Ezek mind vitézies, igazságos mondatok voltak, nagy, huszáros bajuszpödrésekkel, meg erélyes beszólásokkal.

Aztán: 6 – HATOS – év elteltével kiderült, hogy azok, akik a céget vezették, nos ők nem felelősek azért a 10 ember haláláért, meg a borzalmas anyagi kárért. Nem. Ők ültek ott, regéltek, kvaterkáztak, megitták a kávéjukat, satöbbi, a vörösiszap meg kiömlött. Az se verte ki a biztosítékot, hogy a derék embörök egyébként –bár megkaparták egy kicsit – kábé 10 milláért privatizálták a céget.

A kísérlet elbukott

Nos, kérem tisztelettel: itt és most teljes nyugalommal kimondhatjuk: a Fidesz 2010-es kísérlete elbukott. Továbbra is a lúzer kisembert – szándékosan használom a kádári krédót – vágják meg, aki főember, annak haja szála se görbül.

Valamikor a Fidesz arról értekezett, hogy ezt meg kell változtatni. Megkockáztatom: Hagyómikinél még meg is érthető, amikortól lebukott, akár szisztematikusan el is tüntethetett bizonyos anyagokat, még nem volt Fidi kormány. Ám a MAL-os fickók már ezen fennen fénylő kormányzat beiktatása után, annak hat darab éves regnálása alatt nem kaptak semmit. Ja, tíz ember kicsit megmurdingolt, két fél falut elsodort a vörösiszap, borzalmas kár, stb… de ez nem tesz semmit. A bíróság kimondotta volt, hogy felmentendőek ezek a derék főemberek.

Bíróság – a szakmaiság vs nagy fideszes dózer

A Fidesz a parlamenten keresztül létrehozta kétharmaddal az OBH-t. Sokan azt mondják, hogy jogellenesen leváltotta a volt főbírót, aztán lött egy új főbíró. Sikoltozások zajlottak a jogállamiság nagy megtörése miatt, volt rettegés és mekegés. Aztán közölték parlamentice, amúgy utóbb kiderült jogellenesen, hogy a 62 éven túli bírók szíveskedjenek távozni.

Jött a fideszes dózer, és nagy dózerlás zajlott ott kérem. Ja mégsem. Nem gyütt össze. Minden maradt a régiben.

Az ellenjogászkodás pontosan annyira volt hatékony, amennyire a jogászkodás

A jelek szerint ugyanis ennek az egésznek semmi értelme nem volt. A bírókat sikerült kicsit bíróképző akadémiára vinni, kicsit jobban adminisztrálták magukat, a 62 éven túliakat visszahelyezték, de még azt a Biszkubélát se sikerült elítélni rendesen, Hagyómikit pláne nem, a MAL-os fickók meg röhöghetnek jókat magukban.

Sokan ezzel kapcsolatban azt gondolhatják, hogy nem is állt senkinek érdekében a valós változás, sem fidi, sem szadi, sem szoci, sem senkinek az érdekében. Erre is mutat az a tény, hogy maradtak a dolgok úgy, ahogy voltak.

Jut eszembe, a Cúslágjanit még a szoci korszakban szívatták meg, de kegyetlenül. Ehhez képest kérem az még példás ítélet volt hetvenes millióért. Azóta se láttunk semmi ilyet.

Ezért kár volt, fiatalok, demokraták, kár volt kár, hess madár.

]]>www.tutiblog.com]]>

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

]]>www.flagmagazin.hu]]>]]>
]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Heti lámpás (342) Nézőpont (1) Mozaik (83) Kultúra (9) Titkok és talányok (12) Politika (1582) Gasztronómia (539) Nagyvilág (1310) Autómánia (61) Irodalmi kávéház (543) Rejtőzködő magyarország (168) Történelem (18) Emberi kapcsolatok (36) Flag gondolja (38) Egészség (50) Alámerült atlantiszom (142) Tereb (146) Mondom a magamét (8038) Gazdaság (724) Jobbegyenes (2898) Tv fotel (65) Belföld (11) Vetítő (30) Mozi világ (440) Életmód (1) Sport (729) Szépségápolás (15)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>