Ma 2024 április 19. Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.
07b2163ea0fc36414abee636ee372635.jpg

Szocialista sufnituning

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

A szocik ma már saját túlélésükért küzdenek, saját anyagi egzisztenciájukért marakodnak, s politikájuk, belső harcaik leginkább arról szólnak, ki lesz az a néhány szerencsés, aki 2018-ban parlamenti képviselői fizetéshez juthat.

Aláírásgyűjtést indít az MSZP a fizetésük növeléséért – hallom az egyik kereskedelmi rádió reggeli hírműsorában. A hírolvasónak fel sem tűnt a nyelvbotlás – a szocialisták tudniillik a fizetések emeléséért kampányolnak –, de valójában lehet, hogy így helyes és igaz a hír. A szocik ma már saját túlélésükért küzdenek, saját anyagi egzisztenciájukért marakodnak, s politikájuk, belső harcaik leginkább arról szólnak, ki lesz az a néhány szerencsés, aki 2018-ban parlamenti képviselői fizetéshez juthat. Már ha egyáltalán akad majd ilyen, mert a párt tagjai közül többen már abban sem bíznak, hogy egyáltalán sikerül az ötszázalékos küszöböt átugraniuk majd. Sokan attól rettegnek (persze az ellenoldalon meg ebben reménykednek), hogy éppen úgy megsemmisülhet a hazai baloldal, ahogyan a lengyeleknél. Nem is alaptalan ez a félelem, hiszen a 2010-es választási veresége óta lényegében megszűnt politikai tényező lenni a magyarországi baloldal.

Az egykor nagy és erős MSZP helyén egyre-másra szaporodó törpepártok próbálnak olyat mondani, amivel legalább a hírekbe bekerülhetnek, de még ez is ritkán sikerül nekik. Olyan témát pedig végképp nem találtak, ami a választópolgárok többségének az érdeklődését is felkeltette volna.

Így aztán az MSZP szombati kongresszusa baljós előjelekkel kezdődött, többen valamiféle robbanásra számítottak előzetesen, lázadásra a párt tökéletesen alkalmatlan elnöke ellen. Ez utóbbi jellemzést már nem csak a kívülállók vallják magukénak, a párton belül is egyre erősebben ellenérzésekkel tekintenek Tóbiásra. „Arra a következtetésre jutottam, hogy a mostani országos vezetésünk nem alkalmas arra, hogy ezt a pártot a jelenlegi helyzetéből kimozdítsa. (…) Nem értitek a párt jelenlegi működését, helyzetét, jövőbeni lehetőségeit” – írja például egy nyilvánosságra került levélben a Bács-Kiskun megyei elnök.
Ehhez képest a kongresszus legnagyobb figyelmet keltő eseménye az volt, hogy egy ideig úgy tűnt, a megszokott szegfűs logót egy egyszerű felkiáltójelre cserélték, de aztán kiderült, marad a szegfű, a felkiáltójel csak a már említett béremeléses kampány jelképe. A párt vezetőin egyébként úgy látszott, azt hiszik, ezzel az aláírásgyűjtéssel most megfogták az Isten lábát, özönleni fognak hozzájuk a népek, és készen is látják a Fidesz 2018-as vereségét. Azonban érdemes lenne ezzel még várni. Az MSZP számtalan aláírásgyűjtésbe belekezdett az elmúlt években, az élelmiszerek áfájának csökkentésétől kezdve a vasárnapi boltzár elleni tiltakozásig. Egyik sem jött össze, mint ahogyan egyébként a többi kis párt hasonló kezdeményezései is kudarcba fulladtak. A napokban épp a DK-s Gyurcsány jelentette be valami nyakatekert ürügyet felhozva, hogy ők is felhagynak a menekültkvóták melletti aláírásgyűjtéssel, nyilván rájöttek, hogy még a saját párttársaik sem támogatják őket ebben.

Természetesen nincs ember, aki tiltakozna amiatt, hogy magasabb fizetésért dolgozzon. Az már más kérdés, hogy az MSZP-nek akkor sem hiszik el egy szavát sem az emberek, ha kérdez. És persze mindenkiben rögtön felmerül a kérdés: kormányzásuk nyolc évében vajon miért nem tetszettek a most annyira óhajtott szintre emelni a béreket? Egyébként meg nyilván az egész akció egy humbug, bármennyi aláírást összegyűjtenek, senkit nem kötelez semmire, maximum majd Tóbiás lobogtatja a papírlapokat, hogy lám, ők az emberek érdekében politizálnak. Sebaj. Az emberek többsége, bármit is ír alá, tudja, hogy naivitás a legtöbb szakmában és munkahelyen egyszeri ötvenszázalékos béremelést remélni.

Az MSZP elnöke mérföldkőnek, egy új korszak kezdetének nevezte szombati kongresszusukat. Ha megnézzük azt az ívet, amit a szocialisták az egykori állampárt vagyonának „megöröklésén” keresztül, az MSZP-hez méltóan rossz hírű Köztársaság téri pártszékháztól a mostani rezidenciájukig – egy körúti bérház kis sufnija – befutottak, valóban egy új korszak kezdetének lehetünk tanúi. A baloldal betegsége a végstádiumába lépett.

Néző László - ]]>www.magyaridok.hu]]>

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

]]>www.flagmagazin.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mozi világ (440) Tereb (146) Alámerült atlantiszom (142) Emberi kapcsolatok (36) Gazdaság (705) Kultúra (7) Rejtőzködő magyarország (168) Autómánia (61) Tv fotel (65) Életmód (1) Heti lámpás (312) Flag gondolja (36) Vetítő (30) Szépségápolás (15) Titkok és talányok (12) Jobbegyenes (2788) Belföld (10) Mozaik (83) Gasztronómia (539) Egészség (50) Nagyvilág (1310) Irodalmi kávéház (537) Mondom a magamét (7546) Sport (729) Politika (1582) Nézőpont (1) Történelem (18)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>