Nem könnyű szavakat találni a sajtó, a nemzetközi és a magyar sajtó működésének mozgatórugóira. Hát ez ilyen. Ilyen ótvaros.

A minap Matteo Renzi, ez a furcsa körülmények között megválasztott olasz középbal miniszterelnök ellátogatott Moszkvába. Lerótta kegyeletét egy koszorúval a meggyilkolt ellenzéki politikus emlékhelye előtt, aztán besétált a Kremlbe. Három órát tárgyalt Putyinnal az előre eltervezett egy óra helyett. A nagy nyugati sajtó - a magyar pláne - pedig sunnyogott. Hírszinten beszámoltak az eseményről, de valami különös módon elmaradtak a tudálékos magyarázatok, az olasz miniszterelnököt támadó és lépését gyalázó és magyarázó nagy kommentek.

Nem volt ez így néhány hete, amikor a magyar kormányfő fogadta az orosz elnököt. Akkor bezzeg tombolt a sajtó.

Nemcsak a külföldi, főként német orgánumok okoskodtak, hanem a magyar kollégák is alaposan beindultak, napokig hörögtek és azóta is, mekkora szégyen, a mérsékelt, kulturált és politikailag totálisan korrekt Európa már kirekesztette az orosz Krím-faló diktátort, senki nem áll vele szóba, erre Orbán meg vendégül látta. Biodíszlet, indokolatlan és aggasztó látogatás, felemás, megdöbbentő, gyarmat leszünk, legvidámabb barak és ehhez hasonlók - ezt írták az újságok és így jajgattak az ellenzéki politikusok is. Ez már maga a skandalum, legalábbis azok szerint, akik negyven éven át a moszkvai mannán éltek.

De más is ilyen. Ilyen ótvaros. A baloldali zsurnaliszta zsenialitás megint felfedezett valamit, adták is egymásnak és le is közölték mindenütt a fantasztikus dokumentumot, egy 2008-as parlamenti felszólalás videóját, amelyben történetesen Orbán Viktor maga is érintette a paksi szerződés és titkosítás kérdését. Idézték is nagy szakértelemmel, hogy mit mondott akkor a jelenlegi kormányfő.

Mi sem térhetünk ki, hát idézzük:

Tudnunk kell dolgokról. Nem lehet az oroszokkal olyan megállapodást kötni, olyan szerződést aláírni, amelyet tíz évre titkosítanak, hogy mi ne tudhassuk meg, hogy pontosan honnan, kik, hogyan befolyásolják az életünket, és pontosan milyen gazdasági számítások alapján várhatjuk Magyarország felemelkedését vagy éppen meggyengülését - mondta Orbán. Ezután puccsnak minősítette az akkori kormány döntését.

Azt persze véletlenül elfelejtették és ezért ki is hagyták a cikkekből, ami a lényeg, hogy 2008-ban a szocialista kormány a Déli Áramlat beruházásról szóló szerződést be sem vitte be az Országgyűlésbe, a képviselők nem ismerhették meg, nem tárgyalhattak és nem dönthettek róla. Akkor nem volt felháborodás, nemcsak a témáról, hanem a demokratikus parlamenti eljárásokról. Magyarán akkor nem huhogtak a kormányzó szocialisták.

Orbán éppen ezt nehezményezte, hogy nem került a parlament elé az akkori paksi szerződés. Most pedig igen, tárgyalhattak volna róla, de nem igazán akartak. De ez már a sajtót nem érdekelte.

Paks persze az LMP gyomrát is megfeküdte, szegény Szél Bernadett, ha ilyen szélvészként folytatja, még egyszer rohamot is kaphat, annyira agilisan támadja az egész bővítést. Állandóan az unokákról beszél az adósságok kapcsán. Persze azt nem tudja, hogy ez már régi lemez, legalább ’70 óta megy, Aczél óta, hogy az adósságok és az unokák. Nem alaptalan a felvetés, de már kissé unalmas. Ez megy ötven éve, Berni, adósság. Ha nehezen is, de eddig valahogy kibírtuk.

Paks és egyáltalán az atom híve soha nem voltam. Ettől persze még a franciák és az amerikaiak jól elvannak. A németek már kevésbé, pláne hogy Angela Kasner, egy keletnémet (DDR) kvantumkémiai atomfizikus, aki később felvette volt férje nevét és Merkel néven kancellár lett, a fukusimai tragédia miatt leállítja a német atomerőműveket. Pedig az unokáknak egy kis energia is kellene, no meg némi nevelés.

Szóval nem könnyű szavakat találni a sajtó, a nemzetközi és a magyar sajtó működésének mozgatórugóira. Hát ez ilyen. Ilyen ótvaros.

Most hallom, hogy Orbán ügynök, besúgó, aki a katonaság alatt jelentett társairól. A tények és cáfolatok nem érdekesek, a sajtó tombol. Néhány óra és a Berliner Morgenpost is örömtáncot jár. Az MSZP a moszkvai KGB-aktákat követeli. Az nem zavarja őket, hogy tavaly, tehát a rendszerváltás után huszonöt évvel az újpesti választáson egy KGB-s, aki őszintén vállalta is, nyerte az időközit és lett a parlament tagja. Ez nem zavarja őket.  

Hát ez ilyen. Ilyen ótvaros.