Ma 2024 december 22. Zénó napja van. Holnap Viktória napja lesz.
a665ea0735ad82217b692aa094d45872.jpg

Nem tűrjük! - Orbán Viktor leszögezi: lesz elszámoltatás

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

A pártokra épülő demokráciákban ritka pillanat köszöntött ránk, amikor az egyik küzdő fél, esetünkben a jobboldal, egyedül maradt a küzdőtéren - emelte ki Orbán Viktor a szombati Magyar Nemzetben megjelent írásában. 

A lap címoldalán elindított, s a lapon belül két teljes oldalt kitöltő cikkben a Fidesz elnöke kifejtette: nem csupán arról van szó, hogy a pénzügyi válság kellős közepén az európai parlamenti választásokon taroltak a jobboldali pártok, mint például a Fidesz, hanem arról, hogy a jobboldal mindenhol tarolt - "ha ellenzékben volt, ha kormányon, latin és északi, nyugati, közép- és keleti országokban, az Európai Unió magjában és perifériáján, régi demokráciákban és posztkommunista országokban egyaránt".

A neoliberalizmus mindent piacosítani igyekvő korszakának összeomlása után a Nyugat most tanulja azt a leckét, hogy "a piac megtévesztő, félrevezethető, védtelen az emberi mohósággal és kapzsisággal szemben" - hívta fel a figyelmet Orbán Viktor, aki a neoliberalizmus válságát egyben a modern baloldal válságának nevezte, utalva arra, hogy ez a baloldal volt az, amelyik "a neoliberális antropológia kikötőjébe kormányozta saját hajóját".
 
 
Egyfajta "kisgazda antitézis" született: se Isten, se haza, se család - jegyezte meg a pártelnök, aki szerint a baloldal azzal is tetézte a bajt, hogy az ideológiai űr betöltésére adott szellemi természetű válasza mellé még saját elitjének pénzügyi érdekeit is beleerőltette a baloldaliságba, s ebből kerekedett ki a modern baloldal, a harmadik út ideológiája.

Miközben Orbán Viktor bemutatta ezt az általa "politikai rémtörténetnek" nevezett folyamatot, azt is szükségesnek tartotta megjegyezni, hogy a dicstelen vég ellenére sem szabad megfeledkezni a baloldal történelmi érdemeiről: arról, hogy a baloldal volt az a politikai mozgalom, amely azt a célt tűzte ki, hogy a tőkével nem rendelkező társadalmi rétegek számára kiharcoljon bizonyos jogokat.
A küldetések azonban "ahogy születnek és felemelkednek, úgy le is hanyatlanak és véget is érnek" - állapította meg Orbán Viktor, majd kijelentette: az európai baloldal küldetése itt ért véget.

Az, hogy a jobboldal "egyedül maradt a küzdőtéren", az ellenzéki politikus megítélése szerint azt jelzi, hogy Európa polgárai azt várják a modern európai jobboldaltól, hogy dolgozza ki a vállalkozás szabadságát továbbra is biztosító, de a mostani gazdasági, pénzügyi válsághoz hasonló újabb megrázkódtatások elkerüléséhez nélkülözhetetlen ellenőrzési és korlátozási rendszereket.
 

"A modern jobboldal lehet a szabályozott piac zászlóvivője (...), a modern jobboldal lehet az, amely kimondja azt az egyszerű igazságot, hogy nem tűrjük el, hogy bárki is abból gazdagodhasson meg, hogy másokat tönkretett, és a modern jobboldal hirdetheti meg, hogy ezt sem a falusi, sem a világpiacon nem fogja eltűrni" - írta Orbán Viktor.

A politikus arra is kitért, hogy véleménye szerint az Európai Unió új korszakáról szóló tézisek különösen igazak Közép-Európa és kiváltképp Magyarország esetében. "Mi kettős korszakváltásban reménykedhetünk: lezárhatjuk a neoliberalizmus áldatlan korszakát, ugyanakkor lezárhatjuk az átmenet korszakát, hiszen az elmúlt húsz év számunkra az átmenet korszaka volt" - hangoztatta a Fidesz elnöke, aki cikkét azzal zárta, hogy ebben a tekintetben a lehetőség az embereké, a felelősség viszont már a magyar jobboldalé.

"A Gyurcsány-Bajnai-korszak lezárása, a szükséges és kívánatos elszámoltatás, a politikai felelősség helyreállítása, a közrend megteremtése, a munka, a teljesítmény, a vállalkozó szellem, a család, valamint a nemzet becsületének helyreállítása mind-mind óriási felelősség és egyben lehetőség is az új magyar jobboldali korszak megteremtésére" - írta cikkében Orbán Viktor.

hetivalasz.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Belföld (11) Alámerült atlantiszom (142) Mozaik (83) Életmód (1) Vetítő (30) Tereb (146) Egészség (50) Jobbegyenes (2898) Sport (729) Tv fotel (65) Szépségápolás (15) Történelem (18) Gasztronómia (539) Gazdaság (724) Emberi kapcsolatok (36) Titkok és talányok (12) Flag gondolja (38) Rejtőzködő magyarország (168) Heti lámpás (342) Nézőpont (1) Irodalmi kávéház (543) Nagyvilág (1310) Kultúra (9) Mozi világ (440) Mondom a magamét (8038) Autómánia (61) Politika (1582)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>