Ma 2021 szeptember 23. Tekla napja van. Holnap Gellért, Mercédesz napja lesz.
9db3b1855c4507a60277349449d0d179.jpg

Máris beijedtek Bajnaiék?

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Gyurcsány rendezvényén annyira betámadták volna az Együtt 2014-et, hogy az indokolttá tette Kónya reakcióját, vagy mindez csak a politikus természetéből fakad? És miért kellett gyorsan olyan békülékenynek mutatkoznia a Szolidaritás elnökének?

Gyurcsány Ferenc a hétvégén lendületes szónoklattal küldte el melegebb éghajlatra a makogó és a szenvedély nélküli ellenzéki politikusokat. Ki is oktatta őket, hogy nincs semmilyen kiegyezés Orbán rendszerével, hiába Bajnai ]]>„visszautasíthatatlan ajánlata”]]> a Fidesznek a kétharmados kérdések terén. Gyurcsány beszédére Bajnai párttársa és a Szolidaritás vezetője a Facebookon ]]>reagált]]>: „Gyurcsány Ferenc úgy döntött, hogy az összefogás helyett inkább az ellenzéki vetélkedést választja. Az ellenzék megosztása pedig csökkenti a kormányváltás esélyét.”

Aquila non captat muscas – alapszabály a politikai életben. Márpedig Kónya reakciója teljességgel szükségtelen volt ebben a helyzetben. A pontot az i-re pedig ezt követően tette fel, hiszen pár órával később újabb bejegyzést tett közzé: „mielőtt megnyúznák az összefogáspártiak, kész baráti jobbot nyújtani minden demokratának”. Aligha kellett volna ennyit foglalkozni az üggyel, de árulkodó a helyzet, hogy mennyire meghatározó tud lenni a baloldalon egy DK-s rendezvényen megfogalmazott üzenet.

Ami ebből kirajzolódik, nem sok jót sejtet a továbbiakra nézve. Gyurcsány kampányolni nagyon tud, ezt már ismerjük. Éppen ezért a következő hónapokban kézzel-lábbal mindent meg fog tenni azért, hogy elhitesse: érdemes rá szavazni, képes a DK bejutni a parlamentbe. Ahhoz, hogy ez sikerüljön, a többi baloldali párthoz viszonyítva kell meghatároznia magát, s nem nehéz kitalálni, hogy a legkeményebb Fidesz-ellenes retorikája is neki lesz. Amennyiben viszont egy ilyen verseny alakul ki az ellenzéki oldalon, az nemcsak Bajnaiék középre húzó politikáját nehezítheti meg, de az sem utolsó kérdés, hogy így az egymással elfoglalt szereplők hogyan fognak saját programjukra koncentrálni. Márpedig valamilyen pozitív üzenetet meg kellene tudniuk fogalmazni a rezsicsökkentés, az egészségügyi- és a pedagógusbér-emelés, valamint társaik ellenében.

Veisz Márton - mno.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Titkok és talányok (12) Heti lámpás (255) Alámerült atlantiszom (142) Rejtőzködő magyarország (168) Életmód (1) Történelem (14) Vetítő (30) Gazdaság (662) Mondom a magamét (5586) Tereb (138) Irodalmi kávéház (505) Gasztronómia (539) Politika (1578) Nagyvilág (1458) Mozaik (83) Jobbegyenes (2116) Kultúra (6) Flag gondolja (33) Autómánia (61) Mozi világ (440) Tv fotel (65) Belföld (6) Egészség (50) Sport (729) Szépségápolás (15) Emberi kapcsolatok (36)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>