Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
c340a9e612574a56118847ce4a3c1a0c.jpg

Korszellem - Kaloda és bitó

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

A Bándy Kata-féle ügyben szólalnék meg. Mert úgy érzem, muszáj. A reakciós világban József Károly főherceg (1833–1905) igazgatta Alcsútot és kitalálta, hogy a cigányoknak csak munka meg föld kell, meg esély és lehetőség, és meg fognak változni.

(Egyébként pedig szabad idejében szórakozásként elkészítette a föld legelső cigány szótárát, illetve cigány–magyar szótárát, és ő kutatta először a cigányság származását. Ő az egyiptomi eredet mellett foglalt állást, ha jól emlékszem, nem az indiai mellett. De ez nem is érdekes.) Adott a saját földjeiből ingyenes használatra valami cigány törzsnek, azzal a feltétellel, hogy megművelik. Az első évet 5 család bírta ki a 200-ból (a számok nem pontosak, csak fejből írom.) De az tény, hogy 5 év elteltével a földek műveletlenül álltak és egy, egyetlenegy cigány család maradt a faluban. A többiek – legtöbbször éjszakánként – megszöktek.

Korábban, a felvilágosult abszolutizmus alatt is tucatnyi kísérlet született arra, hogy adnak földet, barmot, tanyát és majd akkor… Ugyanaz lett az eredmény, ami később, és ami mindig. Egyetlen esetben sem történt másképp. Suba a subához, guba a gubához. Örök érvényű igazságokat erőszakol meg a liberalizmus. Nos, kipróbáltuk a liberálisok receptjét: taníttatás, segélyezés, támogatás, szocpol, pozitív diszkrimináció stb. Vizsgáljuk meg, hogy milyen eredményre jutottunk az elmúlt húsz évben!

Készítsünk számvetést! Ezután járjuk az általam korábban hangoztatott „zsandárt közterekre, kalodát és bitót…” utat, majd azután is vizsgáljuk meg az eredményt. Ezt muszáj megtennünk.

És ha a valóság meglátása „gyűlöletkeltés”, akkor az a világ nem életképes és lakhatatlan. A régi korok embere számára mindez természetes volt, csak a liberalizmussal elhülyített ember keres kifogást, másféle értelmezést arra, amit a saját szemével lát.

Pozsonyi Ádám - demokrata.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Életmód (1) Titkok és talányok (12) Heti lámpás (310) Egészség (50) Autómánia (61) Gasztronómia (539) Mozi világ (440) Irodalmi kávéház (537) Jobbegyenes (2778) Történelem (17) Nézőpont (1) Flag gondolja (36) Sport (729) Vetítő (30) Emberi kapcsolatok (36) Politika (1582) Kultúra (6) Tv fotel (65) Rejtőzködő magyarország (168) Szépségápolás (15) Mozaik (83) Tereb (146) Alámerült atlantiszom (142) Gazdaság (702) Belföld (10) Mondom a magamét (7501) Nagyvilág (1309)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>