Hiszen ott sorakozott szépen az összes deviáns, ennek a húszéves magyar kvázidemokráciának minden jelképes és valódi alakja: a sötét szoba helyett a Belvárosban vonagló „melegek”, az izomagyú gárdisták, a derék készenléti rendőrök.

Szép társaság.

Tételezzük fel, hogy alapos budapesti helyismeretem dacára menthetetlenül eltévedek szombaton a Terézvárosban. Egyszer csak ott állok a beteg forgatagban, és valakitől segítséget kérek, hogy vigyen vissza a normálisak közé. Kitől is lehetne? A trendi szandálos, negyvenkilós holland importbuzitól, aki most, hogy négytől hatig szabad a vásár, hipp-hopp, Budapesten termett legényvadászatra? Vagy Novák Elődtől, a Jobbik humorzsákjától, szigorúan ellenőrzött hetero gárdisták és hazaszerető szakközepesek délceg kapitányától? Esetleg mennék oda a készenléti rendőrség korrekt, számos demonstráción szakmai csúcsokat döntögető tagjához, akinek már viszket a tenyere, mert jó négy éve úgy istenigazából nem verte be a pofáját senkinek?

Isten hozott Magyarországon!

A rendőröket gyorsan intézzük el azzal, hogy az idén nem sok indokot adtak a kajánkodásra. Két éve legalább vicceseket szóltak a felvonuláson. Fotós kollégám mesélte, hogy szakszerűen és intelligensen cselekedtek, amikor pár kopasznál átszakadtak a gátak. Odalépett az egyik készenléti rendőr, akinek ugyebár az ügyek pártatlan elintézését szabták feladatul, és aszonta: „Hé te, ne dobáld a buzit!”

Mondom, ilyen az idén nem volt. Már a „melegfelvonulás” sem a régi.

És most lássuk a küzdő feleket. Másokat szántszándékkal provokálni egyfelől reménytelen taplóság, másfelől garantáltan nem megoldás semmire. Mert ugye mit remélnek például a „meleg” emberpéldányok? Hogy mi majd áttérünk az ő hitükre? Vagy esetleg az ő nyilvános büszkeségük nyomán felépül az eszményi társadalom, ahol az ő apró fogyatékosságuk fel sem tűnik?

Nem, dehogy. Pusztán arról van szó, hogy képtelenek maguknak normális, polgári kereteket szabni, és menthetetlen ízlésterroristák.

Aztán ott vannak az ordító kopaszok, akik mocskoszsidózással védik a keresztény családi értékeket. Gondolom, már napok óta hergelték egymást: gyere, öcsém, verjünk buzit az Oktogonon… Most őszintén: ez mit old meg? Megmutattátok magatokat, a rendőrök megint elkaptak egyet-kettőt közületek, és akkor mi van? Kerekebb lett vasárnapra a világ? Esetleg kevesebb lett a homokos?

Másról van szó. Ti is, pontosan úgy, mint a felvonulók, kilógtok a társadalomból. Kezet foghattok egymással.

Mondanom sem kell, ismerek homoszexuális és jobbikos embert egyaránt. Az én ismerőseim biztosan nem masíroztak ott lila naciban, és nem rázták az öklüket, hogy halál a buzikra. Az én homoszexuális ismerőseim ugyanis nem buzik, ezt szögezzük le. Ők homoszexuálisok. Kottázni tudnám a különbséget. A jobbikos ismerőseim pedig nem kapnak bikacsök után, ha valaki Csajkovszkij nyomaiba lép, és most nem a D-dúr hegedűversenyre gondoltam.

Nem kéne kimondani közösen, egyesült erővel, hogy undorító, ami az Oktogonon zajlott szombat délután? Hogy maroknyi csoportok országosdit játszanak? Közben mi, heterók és homoszexuálisok, ateisták és istenfélők, szőkék és barnák, akik nem rázzuk a farunkat, és nem verjük szét senki agyát, mert másnak született, mint mi, zavartan nézzük a televízióban, hogy miféle országban élünk.

Magyarországon – régi tétel ez – még stílusunk sincs. A „melegek” nem emelték fel például Ernst Röhm portréját, hogy rá is büszkék volnának… És a kopaszok sem adnak hálát a Teremtőnek mindennap, hogy több nő marad nekik a kínálatból. Mint tudjuk, léteznek jobbikos „melegek”, és jobboldali érzelmű homoszexuálisok is. Ők hova tartoznak, Novák Előd? Őket befogadjátok, „meleg” szervezetek? Miért is nem toljátok magatok előtt? Vagy nem ez a lényeg, hanem a hatalmi sóvárgás? A feltűnés? A fontoskodás? A beteg önszeretet? Persze, hogy az. Megmutatni, hogy hihetetlenül nagy a társadalmi felhajtóerejük… És ha belegondolunk, könnyű a dolguk, az évenkénti előadáshoz tényleg nem kell ész: egyfelől farrázással, másfelől rekedtre ordítással védik „értékeiteket”. Mindent erőből, a végén csak egy maradhat… Ezért kár volt előbújni a barlangjából a vértesszőlősi előembernek.

Mi, az ország normális polgárai pedig, akik a buzeráns és a kopasz randalírozást évről évre dermedten figyeljük, csak megleszünk valahogy.

Szentesi Zöldi László, magyarhirlap.hu