Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
dk5.jpg

Infantilis reakció: kivonulás a demokráciából

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Ez a szélsőséges párt a közelmúltban azt erőltette, hogy az állampolgárok ne gyakorolják jogaikat, ne vegyenek részt egy népszavazáson.

Gyerekes duzzogás és lustaság egyaránt hat arra a szélsőséges pártra, amelyik bejelentette, hogy kivonul a demokráciából. Lépésüket abszolút bornírt indokkal magyarázzák: egy külhoni befektető úgy döntött, hogy veszteséges lapját kivonja a piacról.

Tőlünk nyugatra nincs demokrácia?

A magyar kormány gyakoroljon nyomást egy külföldi – külhoni – befektetőre azért, hogy ezen invesztor hozzon üzleti érdekeivel ellentétes döntést? Kényszerítse a kormány arra a külhoni üzleti kört, hogy tovább növelje a már eddig is ötmilliárdosra hízott veszteségét?

Az üzleti életet is rombolná a szélsőséges párt.

A demokrácia szennyeződésének is lehet nevezni a szélsőség parlamenti jelenlétét. A szélsőséges párt vezetője már korábban bevallotta, hogy két és fél éven át hazudtak a társadalomnak, „tudtuk, hogy amit mondunk, az nem igaz.”

„Hazudtunk reggel, éjjel meg este.”

Ráadásul ez a pártvezető - aki egyébként az őt érintő plágiumgyanút máig nem tisztázta - a hazugságtömeget épp miniszterelnökként zúdította a társadalomra.

Ezzel alkotmányt is sértett, hiszen az alkotmány – az akkori is – kimondta, hogy a kormánynak a törvények betartását kell szavatolnia.

Maga az akkori kormány sértette meg a törvényt.

Ez a szélsőséges párt a közelmúltban azt erőltette, hogy az állampolgárok ne gyakorolják jogaikat, ne vegyenek részt egy népszavazáson. Ez a gyerekes duzzogás jött felszínre már akkor is, a lustasággal együtt: maradj otthon, lustálkodj – üzente idétlen falragaszuk.

Sajnos, ötvenezer lenini hasznos idiótát találtak.

Ez kínálta a fájdalmas tanulságot: a demokráciának a lenini hasznos idiótákkal is számolnia kell. A korrupt médiumok és a populista politikusok által megvezetett – nyersebb kifejezéssel: meghülyített - tömeg szavazata épp annyit ér, mint a saját fejükkel gondolkodó, felelős embereké.

Erre épít a pénzügyi oligarchia.

Hazánkban a nyolcmillió választópolgárból ötvenezer a lenini hasznos idióta. Ennyien szavaztak saját életlehetőségeik zsugorítására, biztonságuk aláásására, gyermekeik jövőjének tönkretételére, saját életük pokollá változtatására.

A lenini hasznos idiótákra is alapozni lehet.

Ezt tudomásul kell venni, ez is a demokrácia játékszabályai közé tartozik. A Hazugságkirály fölismerte, hogy vannak a demokráciában is állampolgárok, akik egyfajta „Stockholm-szindróma” hatása alatt élnek: élvezik, ha korábbi diktátoraik ma is hazudnak nekik.

Most éppen a demokráciából való kivonulással ripacskodnak.

A parlamenti fizetést természetesen átveszik – annyira nem hülyék. Példát mutatnak az ingyen élésből, ám Stockholm-szindrómás áldozataik ezt is élvezik.

Boldogan tartják el adóbefizetéseikből a hazug élősködőket.

A sokféle -izmus közül most az infantilizmus rombol.

A demokrácia kiteljesítése, szellemi fejlesztése szabadíthatja meg a társadalmat a gyerekes duzzogók ártó, lealacsonyító hisztériájától.

Kovács G. Tibor -]]> www.gondola.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mozaik (83) Tv fotel (65) Nézőpont (1) Jobbegyenes (2778) Flag gondolja (36) Belföld (10) Emberi kapcsolatok (36) Heti lámpás (310) Irodalmi kávéház (537) Politika (1582) Vetítő (30) Kultúra (6) Tereb (146) Életmód (1) Mondom a magamét (7501) Autómánia (61) Gazdaság (702) Rejtőzködő magyarország (168) Szépségápolás (15) Alámerült atlantiszom (142) Történelem (17) Sport (729) Nagyvilág (1309) Gasztronómia (539) Titkok és talányok (12) Mozi világ (440) Egészség (50)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>